A hungaroszlavisztika műhelyéből
Megjelent
Hollós Attila tanár úr bibliográfiai adatokban gazdag könyve Csopey Lászlóról
Gogol, Dosztojevszkij,Turgenyev,Tolsztoj műveinek korai fordítójáról.
Kiadja
a Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke
és a Veszprémi
Egyetem Tanárképzo Kara
Udvari István bevezeto tanulmányával
ISBN 963 9385 64 6
HU-ISSN 1587-0413
Érdeklődni lehet:hollosati@yahoo.de
Emlékezés Csopey Lászlóra[1]
(1856–1934)
A kárpátaljai Ramocsaháza (Romocsevicja) községben 1856-ban
született Csopey László szótár- és tankönyvíró, fordító[2].
Apja néptanító volt. Szülőfalujában végzett elemi iskolai tanulmányok után
Munkácson és Sárospatakon járt gimnáziumba. A középiskola elvégzése után a
budapesti egyetem matematika-fizika szakos hallgatója lett. 1883-ban tanári
oklevelet szerzett. Szakjába vágó előadásokon kívül kora neves irodalmárainak,
nyelvészeinek (Gyulai Pál, Greguss Ágost ,Heinrich Gusztáv, Budenz József)
előadásait is hallgatta. 1879-ben nyert alkalmazást a magyar miniszterelnöki
hivatal fordító osztályán rutén-orosz fordítóként, ahol főállásban 1883
szeptemberéig dolgozott, bár a fordító osztálynak továbbra is külső munkatársa maradt.
Életének e viszonylag rövid szakaszában intenzíven foglalkozott a ruszin
nyelvvel és tankönyvírással. Ezt követően már csak korábbi tankönyvei,
tankönyvfordításai újra kiadásával és nagyon ritkán könyvismertetéssel
kapcsolódik a ruszin ügyekhez. 1883-tól nyugdíjba vonulásáig, 1929-ig különböző
budapesti gimnáziumokban tanított. 1934-ben Budapesten hunyt el.
Csopey László több lap illetve folyóirat szerkesztője is
volt, 1885-ben a Magyar Ifjúság
lapját szerkesztette, 1896-tól 1905-ig a Természettudományi
Közlöny társszerkesztőjeként ismert. Közel négy évig volt munkatársa a Nemzet című lapnak, ahol főleg
oroszországi állapotokat ismertető politikai és szépirodalmi cikkeket közölt.
Kiemelkedő érdemei vannak az orosz irodalom magyar olvasókkal történő
megismertetésében. Orosz irodalommal kapcsolatos cikkei többségükben fővárosi
lapokban, így pl. a Pesti Naplóban, a
Budapesti Szemlében jelentek meg. Első fordítása orosz
nyelvből 1878-ban jelent meg az Ellenőr
című lapban ahol Gogol: Szorocsineci vásár c. művét tolmácsolta. Jelentősek
Gogol, Puskin, Dosztojevszkij, Turgenyev elbeszéléseinek átültetései, melyek
közül néhányat Almási László néven publikált[3].
Érdeklődésének középpontjában a természettudományok álltak. A Magyar Királyi
Természettudományi Társulat másodtitkáraként több természettudományi tárgyú
cikket írt, számos természettudományi művet fordított németből magyarra. Úttörő
jellegűek az elektromos elemekről és akkumulátorokról, valamint a világító
növényekről írott művei[4].
Csopey nyelvészeti munkássága tulajdonképpen a Rutén-magyar szótár-ból és az ennek
melléktermékeként született „Magyar szók
a rutén nyelvben” című dolgozatból áll. Figyelemre méltó továbbá
tankönyvírói, tankönyvszerkesztői tevékenysége.
A Rutén-magyar szótár
pályázati munkaként született. A Magyar Tudományos Akadémia 1878. III. 19-én
hirdetett pályázatot egy ruszin-magyar szótárra: „Készíttessék egy rutén-magyar
szótár, amely a magyar szók és szólások értelmezésében leginkább a
magyarországi rutén népnyelvre van tekintettel, s amely az ezen nyelvben
elfogadott magyar szókat sem mellőzi.” A pályázaton nyertes szótárnak a
Fekésházy díjat tűzték ki[5].
A Magyar Tudományos Akadémia a szótár-pályázat határidejét 1881. december 31-én
határozta meg. Csopey szótárának első változata erre az időre készült el.
Csopeyn kívül még Mitrák Sándor nyújtott be pályaművet[6].
Csopey szótáráról a Budenz József, Ballagi Mór és Asbóth Oszkár alkotta
bírálóbizottság megállapította, hogy az a pályázati szempontokat tekintve
sikerültebb, mint a Mitrák Sándor nagyorosz szótára „habár a szótár nem teljes
és nem hosszú, szorgos munka eredménye, de megfelel a gyakorlati
követelményeknek. A szerző állandóan szem előtt tartja a népi nyelvet, nem
orosz szótárt írt, hanem rutén szótárt, magyar nyelve tiszta és pontos[7].
Szótára előszava szerint Csopey eredetileg hármas célt tűzött maga elé. „1./ a
rutén szókból lehetőleg teljes gyűjteményt adni 2./ a templomi szláv nyelvből
felvenni a leggyakrabban használt szókat, és 3./ több orosz szót is felvenni.”
Tekintettel azonban Mitrák orosz-magyar szótárának Ungvárott megkezdett
kiadására[8],
Csopey csak kevés orosz szót vett fel szótárába, s az előszóban megfogalmazott
hármas feladatból csak az első kettő kidolgozására koncentrált. A magyarországi
ruszin népnyelv szókincsének összegyűjtéséhez Holovackyj, Miklosich, Lutskay és
mások művein kívül felhasználta a Vallás- és Közoktatási Minisztérium által a
ruszin népiskolák számára kiadott tankönyveket és a munkácsi egyházmegye által
kiadott katekizmust[9]. Az egyházi
szláv nyelv szavait a leggyakrabban használt szertartási könyvekből gyűjtötte[10].
Szótárában Csopey kora tudományos színvonalán álló
felosztását adta a kárpátaljai ruszin nyelvjárásoknak. Utal arra is, hogy egyes
fogalmakra négy-öt megnevezés, szó is él a ruszinok között. „Ha a hazai
ruténjainkkal megértetni akarjuk magunkat, úgy kell írnunk, hogy munkánkban a
különböző vidékek azonos szavai jussanak érvényre, a nagyon is egyéni
sajátságok pedig a közös sajátságoknak áldoztassanak fel”. Csopey helyesen
konstatálta, hogy Magyarországon tulajdonképpeni ruszin nyelven, azaz
népnyelven nem írnak, mivel az értelmiségiek egy olyan műnyelven írnak, melyet
az orosszal azonosítanak. Közel 120 év távlatából is azt állapíthatjuk meg,
hogy Magyarországon ő kezdett el írni először ruszinul, amikor 1881-től a
ruszin nép által is érthető könyveket törekedett írni illetve szerkeszteni.Szótára
és annak bevezetője egyrészt e törekvése szerves folytatása, másrészt a magyar
államnyelv elsajátításának elősegítését s ruszin társadalom modernizálását is
szolgálni kívánta vele. A ruszinok nyelvi-kulturális orientálódásában más
állásponton lévő moszkvofilek, közöttük Szilvay Iván, Fenczik Jevhen Csopey
szótárát, tankönyveit élesen kritizálták.
Az irodalmi nyelv és a
nemzetiségi hovatartozás kérdésében kialakított moszkvofil szemlélet károkat
okozott a ruszin művelődésnek és iskoláztatásnak.
Csopey szótára a ruszin nyelvjárások szókincsének s az ebben
a természetes ruszin-magyar népi érintkezés eredményeként bekerült
hungarizmusok tanulmányozásának becses forrása lett[11].
A szótárírás során összegyűlt lexikai hungarizmusokat 1881-ben Csopey önálló
cikkben tette közzé[12],
melyben Csopey elsőként elemezte a kárpátaljai ruszin nyelvjárások lexikai
hungarizmusait. Az általa gyűjtött magyar jövevényszavakat tematikai-tárgyköri
csoportokra osztotta, vizsgálta a ruszinban hiányzó magyar hangok
szubsztiticióját, ráirányítja a figyelmet a kárpátaljai ruszin nyelvjárásokban
meglévő magyar eredetű állatnevekre (zoonimákra)[13].
A kutatástörténetben előkelő helyet elfoglaló cikkről Kunos Ignác írt szakszerű
ismertetést.
1881–84 között
Csopey több tankönyvet írt, szerkesztett kárpátaljai ruszin nyelven, illetve
fordított, átdolgozott ruszin népnyelvre. E tankönyvek nyelvi alapját Csopey
beregi anyanyelvjárása képezi, azonban tekintetbe vette a korábbi ruszin
irodalmi nyelvi hagyományokat is, melyek nyugat-ruszin nyelvjárásokon
alapultak. Ezzel magyarázzuk Csopey tankönyveiben található lemkizmusokat,
közöttük szlovakizmusokat, polonizmusokat. Csopey tankönyveinek későbbi kiadásaiban
nyoma van annak, hogy az akkori szerkesztők a tankönyvek helyesírását,
nyelvezetét közelíteni igyekeztek az orosz alapnyelvű irodalmi nyelvhez az ún. jazicsije-he.
Szótárához hasonlóan Csopey népnyelvű tankönyveinek helyesírása:
etimologiko-fonetikus: megőrzi a szóvégi ъ-t,
i, ji hangértékkel használja a ‰-t, melynek funkcióját
jelentősen kibővíti; a zárt szótagú o > i,
ü, y, ы-t Ò-val jelöli; a szótagzáró
óorosz l - t általában v-el adja vissza; alkalmazza a -ґ grafémát; megőrizte az и–ы kárpátaljai ruszin
nyelvjárásokban meglévő különbségét, valamint a кы, гы, хы kárpátaljai ruszin
hangkapcsolatokat stb. A korabeli galíciai ukrán írásbeliség több helyesírási
elemét átvette, de nem alkalmazta, következetesen a fonetikus írásmódot, egyes
könyveiben semmilyen helyzetben nem szerepel nála pl. az i betű. Tankönyveiben arra törekedett, hogy azt ne csak a tanítók,
de a tanulók is megértsék. Tudatában volt
a jelentős kárpátaljai ruszin nyelvjárási különbségeknek. A hangtanilag
különbségek feloldására törekedett az Ò betűnek
az etimologikus és fonetikus elv közötti kompromisszumot jelentő
alkalmazásával. A fonetikus elv alkalmázásában talán ő ment legmesszebb Sztripszky Hiador fellépéséig.
Csopey általában magyar, ritkábban szlovák nyelvből
fordította, dolgozta át a ruszin népiskolai tankönyveket. Mivel a nyelvjárási
ruszin szókinccsel nem minden esetben tudta visszaadni a fordított könyvek
valóságtartalmát, egyfajta nyelvújítást vitt véghez. Az általa alkotott ruszin
szavak között sok a tükörszó, tankönyvei szókincsének a műszaki élethez
kapcsolódó tárgyköri–tematikai csoportjában pedig sok az idegen szó. A
jegyzetekben szemléltetésül 3 részletet mutatok be, melyek a szótárból vett
idézetekkel együtt bizonyos képet nyújtanak Csopey nyelvezetéről.
Újra visszatérek
Csopey értékeléséhez. Említettem, hogy a korabeli, jobbára az egyházi
értelmiség köréből kikerülő moszkvofil ruszin intelligencia élesen támadta
Csopey azon törekvését, hogy egy népnyelven alapuló irodalmi nyelvet teremtsen
a kárpátaljai ruszinok számára. A fonetikus helyesíráshoz közelítő, népnyelvet
érvényesítő Csopeynek a századfordulón, de főleg csak az államfordulat után, a
Csehszlovákiához tartozó Kárpátalján voltak követői. Részben hozzájuk tartozott
Volosin Ágoston is, aki pozitívan ítélte meg Csopey szótárát.Ruszin
nyelvtanában s az ehhez mellékelt viszonylag terjedelmes szójegyzékben
felhasználta Csopey szótárát is. Szabov(Szabó) Eumen a kárpátaljai ruszin nép
szemszögéből károsnak tartotta, hogy Csopey és a jazicsije-ben
író kortárs értelmiségei nem találták meg a közös hangot. Éppen ezért
kívánatosnak vélte, hogy nézeteik közeledjenek egymáshoz. A moszkvofilek
szemszögéből igazságtalan, sértő kritikát fogalmazott meg Csopeyről és
tevékenységéről Pavlovics Alekszander neves ruszin költő, aki egyébként számos
költeményét népnyelven írta. Orosz nyelvű, kéziratban terjesztett versében
Pavlovics Csopeynek nemcsak helyesírását, a népnyelvre irányuló orientálódását,
hanem a hungarizmusok használatát is kritizálja[14].
Pavlovics Alekszander verse jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Csopey felhagyott
a ruszinok nyelvére vonatkozó intenzív kutatásokkal és foglalkozásokkal.
Csopey két világháború közötti megítélése annak függvénye,
hogy a róla és munkásságáról véleményt nyilvánító kutató milyen álláspontot
foglalt el a ruszinok népi-nemzeti hovatartozásáról, irodalmi nyelvéről. A
russzofilek lekicsinyelték vagy elítélték Csopey szótár- és tankönyvírói
munkásságát[15], az
ukránofilek üdvözölték, hogy Csopey kiadványai a nép nyelvén alapulnak.Az
utóbbiaknál nem szerepel a russzofilek által hangoztatott abszurd
állítás, hogy ruszin népnyelvű tankönyveivel, a ruszin népnyelv használatára
buzdító szótárával Csopey a korabeli magyar uralkodó osztályok asszimilációs
politikáját szolgálta. Moszkvofil és vulgármarxista álláspontról értékelte
Csopey tevékenységét Kárpátalja történetírója Kolomijec szovjet történész, aki
a szótárírót a ruszinok magyarosítójának, „a magyar katolikus reakció
kárpátontúli kiszolgálójának” minősíti[16].
Több lexikográfia-történeti munka azt emeli ki, hogy Csopey szótára viszonylag
jól illusztrálja a kárpátaljai s ezeken
belül főleg a közép-beregi nyelvjárásokat, és ezért értékes forrása a ruszin történeti
lexikográfiának.
Csopey utóélete,életművének
jövőbeni megítélése a kárpátaljai ruszin irodalmi nyelv jövőjétől is függ majd.
Az utóbbi években megjelent ,számomra is elérhető fontosabb kárpátaljai ruszin könyvek adatait ld alább.
Михайло
Алмашій –
Димитрій Поп
–О.Димитрій (Сидор):
Русинсько-украйинсько-руськый словарь.
Ужгород, 2001.
Бенедек Ш.А.: Русины, gens
fidelissima. Ужгород,
2001.
Юрій Чорі: И днись гоя й завтра гоя. (Обрядово-обичаєва поема). Мукачево, 2002.
Юрій
Чорі:
Словарь
русинського
языка. т. І.
Д–А. Ужгород, 2003.
Павло
Чучка: Вичурки
по
баранинські.
Закарпатська
застільна
книга у 2-х
томах. (том
перший і
останній).
Баранинці –
Ужгород, 1992.
Василь
Фантич:
Отцюзнино,
русинська,
християнська!
Ужгород, 1997.
Василь
Фантич: Фіглі
от дохтора
Василя
Фантича.
Ужгород, 1999.
Владымыр
Федынышынець:
Рутенійо
моя,
Рутенійо…
Стихы на
карпато-рутенському
языкови
Ужгород, 2001.
Владымыр
Федынышынець:Аванте,
ґарде
модирны
стихы на
карпато-рутенському
языкови.
Ужгород, 2002.
Владымыр
Федынышынець: Карпато-
Рутены у ХХІ
сторочі. 2-ое выданя.
Kalendárium 1995 –
Календарь
Культурно-просвітительного
Общества им.
А.Духновича.
ред. С.Броди, –
В.Сочка
Боржавин.
Ужгород, 1995.
Kalendárium 1996 –
Календарь 1996
Общества им.
А.Духновича.
Ред.: С.Броди.
Ужгород, 1996.
Kalendárium 1996/a –
Наш
русинсько-словацькый
календарь.
Ред.: И.Латко,
В.Сочка.
Ужгород, 1996.
Kalendárium 2000 –
Календарь-Альманах.
Мілленіум 2000.
Ред. Антоній
Лявинец. Будапешт,
2000.
Kalendárium 2001 –
Наш
чесько-русинськый календар
на 2001 рок. Ред. В.І.Падяк.
Ужгород, 2000.
И.Кaлинич: Поетичні
искринкы.
Хуст, 2000.
Іван
Калинич:
Сміється
Верховина.
Хуст, 1996.
Капраль
Михаил:
Подкарпатское
Общество
Наук
Публикаціи. 1941–1944.
Káprály Mihály:
Kárpátaljai Tudományos Társaság. Kiadványok. Ужгород,
2002. Második
kiadás.
Тамара
Керча: Бобалькы
из попрём.
Ужгород, 1997.
Тамара
Керча: Было ци не
было. Казкы и
гаданкы.
Ужгород, 2003.
І.Керча
- С.Попович:
Материнськый язык.
Писемниця
русинського
языка. Мукачово,
1999.
Kercsa Igor: Mátyás a ruszinok királya. Матяш,
король
Русинув.
Ужгород, 2001. 2. kiadás.
Дмитро
Кешеля:
Державна
копоня, або
Листи до пана
Презідента.
Ужгород, 1993.
Дмитро
Кешеля:
Госундрагоші.
Всякоє-шіліякоє.
Ужгород, 1994.
Иван
Меденці:
Ты
прекрасна,
Верховино.
Мукачево, 2002.
Дюла Крудій: Наші добрі
Русины. З
мадярського
потовмачив:
Іґорь Керча.
Едіція
Пудкарпатія
5. стишок.
Ужгород, 2002.
Шандор
Петевфій:
Убрані поезії.
Потовмачив
Славко
Слободан.
Ужгород, 1998.
Іван
Петровцій:
Діалектарій
або же мила
книжочка
русинської
бисіды у
віршах.
Ужгород, 1993.