Udvari István
A munkácsi egyházmegye oktatásügye a XVIII. században
A munkácsi görög katolikus diöcezia a Magyar Királyság egyik
legnagyobb egyházmegyéje volt, melynek joghatósága a XVIII. század végén 13
vármegyére terjedt ki[1].
Öt parókia kivételével a szepességi görög katolikus közösségek, a Torna és
Gömör vármegyei parókiákhoz és filiákhoz hasonlóan, 1777-ig az esztergomi
érsekség joghatósága alá tartoztak, s a szepesi valamint a rozsnyói püspökségek
felállításáig a szepesi káptalan igazgatása alatt álltak[2].
Öt szepességi parókia pedig 1777-ig a przemysli püspökség joghatósága alatt
állt. A püspökség történetében később, eltekintve az 1–5 parókiát érintő
esetektől, öt alkalommal nagyobb arányú diszmembráció, parókia-átcsatolás
történt éspedig az eperjesi, nagyváradi, szamosújvári, hajdúdorogi és
máramarosi egyházmegyék javára[3].
A hatalmas kiterjedésű egyházmegye igazgatása a korabeli
viszonyok közepette sok nehézségnek volt alávetve, melynek elhárítására a
vizsgált század folyamán több helynökség létesült. Bizánczy György püspök
(1657–1717–1733) 1722-ban létrehozta a máramarosi vikáriátust; Bacsinszky
András püspök (1732–1772–1809) pedig 1776–ban Szatmár székhellyel, majd
1787-ben Kassa központtal szervezett újabb külhelynökséget. Ez utóbbi városból
öt évvel később Eperjesre helyezték át a helynökség központját, megvetve az
eperjesi püspökség alapjait.
A munkácsi püspökök egyházszervezetüket és iskoláikat a
latin szertartású püspökségek, ill. katolikus iskolák mintájára igyekeztek
kialakítani. Mária Terézia uralkodásának (1740–1780) első évtizedében a
püspökséget már megyék szerint főesperességekre, továbbá esperességekre tagolva
találjuk[4].
A püspökség székhelye 1778-ig Munkács városában, ezt követően pedig Ungvárott
volt.
Az egyházmegye
hivatali, igazgatási nyelve az egész országban hivatalos latin mellett egy
olyan nyelvváltozat volt, mely a liturgikus egyházi szláv nyelvhez, a
kárpátaljai ruszin népnyelvhez és a korabeli galíciai ukrán írott nyelvhez
egyaránt kapcsolódott. E több nyelvi réteget szintetizáló nyelvváltozat
tulajdonképpen a XVIII. századi kárpátaljai ruszin irodalmi nyelvnek
tekinthető. E nyelven tanítottak a
munkácsi majd az ungvári papnevelő intézetben.
A papság hivatása etnikumtól független, híveiket nyelvi igényeiknek
megfelelően szolgálták és szolgálják ki. A XVIII. század végi egyházi
összeírások ezért a papok nyelvtudását is feltüntették. Érdekes itt felemlíteni
Bacsinszky András püspök nyelvi gyakorlatát: Bacsinszky András nagyszombati
tanulmányai befejeztével Hajdúdorogra kerül segédlelkésznek. Szabados György
hajdúdorogi parókus Munkácsra távoztával 1763-ban hajdúdorogi parókus,
rövidesen Szabolcs megye és a Hajdú Kerület főesperese lett. Hajdúdorogi
tevékenysége beilleszkedik a szabolcsi-hajdúsági népi-nyelvi viszonyoknak rendjébe.
Az e területhez kapcsolódó tevékenységét, a püspöki székbe emelkedését követően
is a nyelvi szinkretizmus jellemezte. Az egyházi előírásoknak megfelelően az
anyakönyvet Bacsinszky András egyházi szláv nyelven vezette, hívei számára
magyar nyelvű feljegyzéseket, nyugtákat, szerződéseket készített, magyarul
levelezett Dorog hajdúváros hadnagyával és magistrátusával, az egyházi
főhatóságokkal latin és rutén nyelven, a vármegye embereivel pedig a hivatalos
latin nyelven. Főesperesként a szabolcsi főesperesség egyházközségeivel szintén
magyarul levelezett. A püspöki székbe emelkedését követően is hasonló úzust
követett. A dorogi esperesség levéltárában jelentős számú ízes magyar nyelvű
levél őrződött meg tőle, illetve kancelláristáitól. A magyar nyelvű egyházi
irodalom azt emeli ki, hogy bizonyos liturgikus cselekményekbe a magyar nyelvet
is bevonta, s népénekeket fordított magyar nyelvre[5].
Történetileg két
államban éltek görög katolikusok Európában – Lengyelországban és a Magyar
Királyságban, s e két országból terjedtek el szerte a világon. A régió két,
egykor nagy és soknemzetiségű országában sok tekintetben hasonlóan, de számos
vonatkozásban eltérően formálódott a görög katolikusság sorsa, történelme.
Tény, hogy a munkácsi egyházmegyéből, igaz egyelőre csak az országon belül, már
a XVIII. században megtörtént az első jelentősebb kirajzás: a Bácskába, –
Bácskeresztúrba, Kucorára, Újvidékre stb. települt görög katolikusok
joghatóságilag 1777-ig a kalocsai érsekséghez tartoztak, azt követően pedig az
akkor alapított kőrösi püspökséghez kerültek. A XVIII. század folyamán a kőrösi
püspökség ruthén parókiáinak papjai szinte kivétel nélkül a munkácsi
egyházmegyéből kerültek ki[6].
A továbbiakban
XVIII. század végi, XIX. század eleji források tükrében a parókiák és filiák,
továbbá a hívek számáról, az egyházmegye népi-nyelvi viszonyairól szeretnék
képet adni.
Vármegyék |
Esperességek száma |
Parókiák száma |
Gk. lélekszám |
Filiák száma |
||||
|
1792 |
1806 |
1792 |
1806 |
1792 |
1806 |
1792 |
1806 |
Abaúj és Torna |
2 |
3 |
23 |
22 |
19220 |
19602 |
233 |
232 |
Bereg |
7 |
7 |
74 |
76 |
39959 |
50388 |
146 |
171 |
Borsod |
1 |
1 |
10 |
10 |
8344 |
10035 |
102 |
111 |
Máramaros |
10 |
10 |
124 |
130 |
74633 |
106924 |
44 |
51 |
Sáros |
6 |
6 |
85 |
71 |
44703 |
50898 |
247 |
260 |
Szabolcs |
2 |
3 |
36 |
38 |
22941 |
29682 |
99 |
110 |
Szatmár |
10 |
10 |
127 |
129 |
74308 |
90196 |
99 |
108 |
Szepes és Gömör |
2 |
2 |
18 |
19 |
19431 |
22336 |
104 |
93 |
Ugocsa |
2 |
2 |
33 |
31 |
19679 |
23291 |
34 |
37 |
Ung |
5 |
5 |
66 |
68 |
38522 |
49266 |
137 |
147 |
Zemplén |
11 |
11 |
133 |
130 |
81774 |
89345 |
309 |
340 |
Összesen : |
58 |
60 |
729 |
724 |
443514 |
541963 |
1554 |
1660 |
Vármegye |
Össznépesség 1804 |
Görög-katolikusok száma 1806 |
Görög-katolikusok vármegyebeli aránya% |
Ruszinok száma 1806 |
Ruszinok vármegyebeli aránya % |
Abaúj-Torna |
145125 |
19602 |
13,41 |
11874 |
8,18 |
Bereg |
79217 |
50388 |
63,61 |
48753 |
61,54 |
Borsod |
125,141 |
10035 |
8,02 |
5605 |
4,48 |
Máramaros |
99682 |
106924 (!) |
? |
66455 |
66,677 |
Sáros |
150833 |
50898 |
33,74 |
50211 |
33,29 |
Szabolcs (+Hajdú) |
142709 |
29682 |
20,80 |
2233 |
1,56 |
Szatmár |
166389 |
90196 |
54,21 |
5054 |
3,04 |
Szepes és Gömör |
115538 |
22336 |
16,53 |
10835 |
9,38 |
Ugocsa |
32627 |
23291 |
71,39 |
18870 |
57,84 |
Ung |
76702 |
49266 |
64,23 |
46872 |
61,11 |
Zemplén |
222889 |
89345 |
40,08 |
79024 |
35,45 |
Összesen : |
1356852 |
541963 |
|
345786 |
|
Az 1806-os összeírás
községsoros adatokat is tartalmaz, melyek jól összevethetők Fényes Elek,
1851-ben megjelent Geográphiai Szótárával, melyben minden város, falu és puszta
betűrendben körülményesen leiratik.
Összeírásunk
szerint 1806-ban 724 anyaegyházban és 1660 filiában 541.963 hívő élt. A
parókusok száma: 705. Egyházas, templommal bíró fiókegyházak száma: 293. Az
egyházas filiák Sáros (66), Bereg (61), Zemplén (51) vármegyékre
koncentrálódnak. Ezek a püspökség története korábbi szakaszában önálló parókiák
voltak vagy lehettek. A világi hatóságok elvárásainak megfelelően, a
parókiarendezés során az anyaegyházak és parókusok száma fokozatosan csökkent.
1792-ből 730 parókiáról tudósítanak az összeírók, jelezvén az azokban
használatos liturgiai nyelvet, az egyházi szlávot vagy románt. Olsavszky Manuel
Mihály püspök 10 egyházmegyére kiterjedő canonica visitatioja során még 839
parókiát írt össze, tehát mintegy ötven év alatt, 1806-ig 134-el csökkent a számuk.
Eszerint a vizsgált területen 1792 és 1806 között közel 200-al növekedett azon
helységek száma, ahol görög katolikusok is laktak. Nőtt viszont a leányegyházak
száma, ami 1792-ben 1458-at tett ki. 1806-ban egy anyaegyházra átlagban 2,29
fiókegyház és 749 hívő esett. Az egyes vármegyék között mindkét tekintetben
jelentés eltérések figyelhetők meg. Abaúj és Borsod vármegyékben 10-en felül
volt az egy parókiára eső fiókegyházak átlaga, Szatmár vármegyében az egyet sem érte el. Borsod és
Szepes vármegyékben az egy parókiára eső hívek száma meghaladta az ezret,
Beregben, Zemplénben pedig még a 700-at sem érte el.
Az egyházmegye
többségét ruszin hívek alkották, a hívek közel 1/3-a román anyanyelvű volt,
jelentős volt a magyar anyanyelvű hívek aránya is. A ruszinok egyetlen
vármegyében sem alkották a görög katolikus népesség 100%-át[7].
A XVIII.
században az egyházmegye vezető rétege, a püspökök, főesperesek és máramarosi
vikáriusok túlnyomó többsége a püspökség nyugati, ma Szlovákiában lévő
területeiről származott. Annak, hogy a nyugatabbról jöttek sikeresebbek voltak[8]
bonyolult, s jól megmagyarázható okai vannak: fejlettebb gazdasági körülmények,
jó pénzkereseti lehetőségek, s kitűnő, s viszonylag közeli iskoláztatási
lehetőségek, stb.
A XVIII. századi viszonyok felvázolása során szólnom kell a
bazilitákról, a bazilita rendi monostorokról is. Ezek többsége a XVII. század
végén, a XVIII. század első felében keletkezett: Misztice 1686; Kisberezna,
XVII. század vége; Bikszád 1700; Bukóc 1742; Máriapócs 1749. A XVII. század
végén vagy a XVIII. század elején keletkeztek a kis máramarosi monostorok is. A
régi alapítású körtvélyesi kolostor a Thököly-felkelés idején, 1687-ben
elpusztult. A Rákóczi-szabadságharc során elnéptelenedett a forrásokban
1603-ban feltűnt krasznibrodi monostor is, mely 1729-ben népesült be újra.
Megsérült a szintén régi alapítású munkács-csernekhegyi monostor is. II. József
uralkodása idején a protestáns rendek és a helyi „felvilágosultak” összefogása
eredményeként mind a 14 máramarosi monostor működését felfüggesztették.
Egyébként ebben az évben a tovább működő 7 monostorban 95 szerzetes élt.
Bradács János püspökkel (1732–1767–1772) bezárólag a munkácsi püspökök a
bazilita rend tagjai, s Olsavszky M. püspökig a munkácsi kolostor lakói voltak.
1733-ig általában a mindenkori munkácsi püspök volt a munkácsi monostor
házfőnöke, ihumenje. Bizánczy Gennadius elhunytát követően a munkácsi
egyházmegye területén fekvő monostorok ihumenje Pazin Gedeon kisbereznai
házfőnököt protoihumenné választották. A magyarországi rutén bazilita rendi
monostorok ekkortól szerveződnek szabályos, önálló rendtartománnyá. A XVIII.
század folyamán a rend több iskolatípust is fenntartott.
A papképzésről
A görög
katolikus papság XVII. századvégi, XVIII. század eleji iskoláztatásáról
nincsenek megbízható adatok[9]. Az általános vélemény szerint, a papok
maguk mellé vették fiaikat, (akiket
popovicsnak neveztek), vagy ha ilyen nem volt, a kántor vagy valamely
tehetősebb gazdaember fiát, s megtanították őket írni, olvasni, egyházi
funkciókat végezni, s néhány évi kántorkodás után, a már többnyire nős
fiatalembert, aki gyakran földműveléssel is kereste a kenyerét, bemutatták a
püspöknek, s ez vagy áldozárrá vagy diakónussá szentelte. A felszentelés
templomi éneklésből, szertartástanból, teológiai moralisból vizsgához volt
kötve. A papképzésnek a munkácsi monostorban is voltak előzményei. A rendszeres
képzés azonban csak Olsavszky Manuel
püspök 1744-ben Munkácson állított pap- és kántornevelő iskolájával veszi
kezdetét. Olsavszky iskolája kezdetben két osztályból állott, az elsőben
egyházi szláv írásra-olvasásra fogták a tanulókat, – sokszor felnőtteket, sőt
nős papokat is – meg egy kis számtanra. A másodikban katekizmust tanítottak és
némi erkölcstant. Mivel az iskola állami támogatásban alig részesült, a
professzorok a Munkács melletti oroszvégesi parókiát is igazgatták. Többségük a nagyszombati szemináriumban tanult, de
az egri papnevelde végzettjei is voltak közöttük, sőt Kopcsay Jánosról tudjuk,
hogy a Pázmáneumban tanult.
Hogy papság a
kor követelményeinek megfelelő latin tudást szerezhessen, ill. a latin nyelv
tanulásának megkönnyítésére Olsavszky püspök latin és egyházi szláv nyelvű
párhuzamos szöveggel 1746-ban tankönyvet jelentetett meg Kolozsvárott[10].
A püspöki
székhelynek Ungvárra történt átvitelével a papnevelőház is ott, a Drugethek ősi
várában kapott helyet. A képzés négyéves lett, Bacsinszky püspökségének utolsó
éveiben a rutén, mint tanítási nyelv háttérbe szorult, s előtérbe került a
latin nyelv[11]. Munkácson, ill. Ungváron kívül a XVIII. században Nagyszombatban, Egerben, Bécsben, Pesten és Lembergben is tanultak munkács egyházmegyei klerikusok.
Nagyszombatban a XVII. század végétől tanultak ruthének. Az
1704-ben ott létesített Jany-alapítványon nevelkedett minden XVIII. századi
püspök: a két Olsavszky, Blazsovszky Gábor, Bradács János, Bacsinszky András, s
majdnem mindenki, aki a fenti püspökök idején valamilyen szerepet játszott, így
a máramarosi vikáriusok is[12].
A nagyszombati illír kollégiumban tanuló ifjak számára biztosították a
szertartástani ismeretek rutén nyelvű elsajátítását, azok természetesen
használták Camelis püspök ábécéskönyvét és katekizmusát, Bizánczy püspök
kazuisztikáját is[13].
1754-től kb.
1770-ig évente hat rutén ifjú kapott helyet az egri papneveldében[14].
Számukra tanították ott a keleti egyház szertartásait és az egyházi szláv
nyelvet is[15].
Bacsinszky
András több körlevelében szól a papképzésről. A felvételi legfontosabb
előfeltételéül a liturgikus, az egyházi szláv nyelv ismeretét, s az egyházi
éneklésben való jártasságot jelölte meg. Egyik 1805-ös körlevelében leírja,
hogy államköltségen (felsőbb alapítványon) Ungvárott,
Nagyszombatban, Egerben, Pesten 120 munkácsegyházmegyei klerikus tanul.
Bacsinszky felhívja a címzettek figyelmét: a liturgikus nyelv, az anyanyelvi
műveltség, az „orosz szertartás” kárát látja annak, ha az ifjak a középfokú
latin stúdiumok után latin (római katolikus) szemináriumban tanulnak tovább.
Elrendeli, hogy a parókusok fiaikat a felvételi előtt „tanítsák meg atyai
nyelvükre, vallásukra és tudományukra, illetve erősítsék meg bennük ezeket.”
Bacsinszky azt is elrendeli, hogy a latin iskolákba járó, a papi hivatásra
készülő ifjaknak a vakációban a „ruthén tudományokból” vizsgát kell tenniük[16].
Semmit sem tudunk arról, mikor kerültek először rutén ifjak
a Pázmány Péter által létrehozott bécsi katolikus papneveldébe, a Pázmáneumba. Két Pázmáneumot végzett
írástudótól ismerek levéltári anyagokat: Petkovszky
Jánostól és Kopcsay Jánostól[17]. A Pázmáneumban végzett Kopcsay János
fivére is, aki Bácskeresztúrban működött. 1774-ben Mária Terézia alapította a
bécsi központi görög katolikus szemináriumot, az ún. Barbareumot, ahol a galíciai és kárpátaljai rutének (évente 7-9 fő)
együtt tanultak horvátországiakkal, valamint erdélyi románokkal. Itt tanult
Tarkovics Gergely hajdúdorogi parókus, a későbbi eperjesi püspök. II. József
1783-ban bezáratta a Barbareumot, azt csak I. Ferenc nyitotta meg újra
1803-ban. Az ideiglenesen megszűnt bécsi intézmény rutén hallgatói az újonnan
létesített lembergi szemináriumban folytatták tanulmányaikat. Az 1784-től
központi szemináriumként működő lembergi intézménynek 1788-89-ban 7, 1790-ben 6
magyarországi hallgatója volt. Itt szólunk az osztrák kormányzat által 1784-ben
létesített, s 1809-ig fennállott ún.
Studium Rutheneumról, melynek első rektora a kárpátaljai Scsavniczky Mihály volt, s a 16 oktatója
közül 5 kárpátaljai ruszin. Közülük Lódy
Péter, Zemancsik János a XIX.
század elején Oroszországba emigráltak. Scsavniczky pedig már 1804-ben Ungvárra
tér vissza, ahol a szeminárium prorektora lett.
A munkácsi egyházmegye egyházközségeinek mintegy harmadában
a román nyelv volt a liturgia nyelve[18].
Olsavszky M.Manuel püspök a román liturgiai nyelvű parókiákról kikerült
növendékek számára az Ugocsa vármegyei Turc községben szervezte meg a teológiai
képzést, ahol a helyi parókus-főesperes Papp Miklós fiát a „ papságra menendő ifjak tanítójává tette”. A Ugocsa,
Szatmár, Máramaros vármegyei román
liturgiai nyelvű parókiák papjainak egy része a turci iskolában folytatott
teológiai tanulmányokat, más része pedig Ungváron, ahol a munkácsi papnevelő
intézet átvitele után román szertartástan-professzor működött, s a román
liturgiai nyelvű parókiákról kikerült növendékeknek bizonyos tárgyakat, így a
liturgiai ismereteket román nyelven
tanították[19].
A munkácsi egyházmegye román liturgiai nyelvű parókiái számára szükséges
liturgiai-könyveket Bukarestbe, Jaşiban, Gyulafehérvárott, Balázsfalván,
Fogarasban, Tirgovişten stb. nyomtatott művek alkották[20].
A kántortanító képzésről
A kántor(tanító)-képzésről
kevés adat áll rendelkezésünkre. A vizsgált korszakban tanítói funkciókat is
teljesítő kántorok jelentős része olyan papfi (popovics) volt, aki a feladata
elvégzéséhez szükséges ismereteket többnyire a szülői házban sajátította el. A
kántortanító-képzés egyik határozatlan, de legalábbis iskolához szevezett
formája a munkácsi szemináriumhoz, azaz tehát a papképzéshez kapcsolódott. Olsavszky Manuel egyházmegyei
statútumai szorgalmazzák, hogy a papfiak látogassák a munkácsi intézményt, mert
különben elvesztik kántori kondiciójukat, a kántorokat pedig tanításra
kötelezik. A munkácsi iskola Bradács János püspök korabeli szabályzata (Regulae
pro Scholis Munkácsiensibus) a kántorjelöltekkel szembeni következményeket is
felsorolja: a kántorjelölt papfi, vagy
szabados legalább az Irmologiont tudja énekelni, tudjon olvasni, valamelyest
írni, ismerje a legfontosabb hittételeket; a prokimeneket, troparokat,
sztichirákat, dicsőítéseket tanulja meg stb. Az „irmologistának”
(kántorjelöltnek) mindennap kétszer kellett gyakorolnia magát az írásban, s ezt
minden héten be kellett mutatnia elöljárójának. Magatartás, fegyelem
tekintetében az vonatkozott rá, ami a klerikusokra. Az I. Ratio Educationis
elválasztotta ugyan a tanítóképzést a papképzéstől, de nem hozta létre a
tanítóképzés önálló, általános képzésre épülő iskoláját, hanem az alsófokú és
általánosan képző iskolák típusához sorolta azt. Tankerületeként megszervezésre
került az ún. normál iskola, mely a tanítóképzést is hivatva lett volna ellátni.
A görög katolikus falvak számára kántortanítókat képeztek a nagykárolyi normál
iskolában, ezenkívül a monostori iskolákban: Krasznibrodon, Bukócon, Munkácson,
Máriapócson. A század utolsó harmadából adatok vannak arról is, hogy esperesi
kerületek székhelyén folyt kántorképzés, így pl. Hajdúdorogon rutén és román
nyelven.
A kántortanítók kötelezettségeire Bradács és Bacsinszky
püspökök körlevelei több helyen is utalnak.
A görög
katolikus tanítóképzés csak az ungvári képző felállításával oldódott meg.
A feldolgozásokban nincs egységes vélemény ungvári
tanítóképző létrejöttének évéről. A különböző szerzők eltérő időpontot: 1793.
vagy 1794. neveznek meg alapítási évül. A Helytartó Tanács 1791-ben adott
utasítást az ungvári képezde felállítására. Olaszliszka város körlevelei
(1790-97) között a 951. szám alatt iktatott hirdetés az 1792-es alapítási évet
valószínűsíti. „951. AJ Helytartó
Tanats Rendelése szerint az orosz nemzetnek tanítása véget Unghváron egy
bizonyos oskolában Tanító mester álittatván, azok az Ifjak a kik az alább való
Oskoláknak tanítására vágyakoznak, e folyó esztendőben. Sz. András havának 10.
napján Ungvárra a tanítás modjának megtanulására megjelenni el ne mulassák.
1792”.[21]
A parókiális vagy
népiskolák
A parókiális vagy népiskolákról sok elszórt
adat áll a kutató rendelkezésére, de a témáról eddig még módszeres összefoglaló
dolgozat nem született[22].
Mária Terézia 1768-ben összeíratta a papok és tanítók számát, ekkor a
konszkriptorok feleannyi kántortanítót írtak össze, mint papot. ĺgy,
a XVIII. század második felében a görög
katolikus kántortanítók létszámát 300-ra becsülhetnénk. Az 1806-os összeírás 95
népiskolát jelez, ugyanakkor 793 helységből jelzi, hogy ott katekizálás folyik.
Az 1741-es
összeírás értékes adatokkal szolgál a tanítók helyzetéről. Az ungvári esperesi
kerületben pl. mindössze három egyházközség nem tartott egyáltalán tanítót: Klokocsó, Felsőremete, Poroskó. Kétkezi
munkájával tartja el magát Ternava tanítója.
A tanító zsellér vagyis földesúri függésben élő úrbéres: Porubán, Jószán, Alsóribnicén. Itt a stoláris jövedelmek egyharmad
része illeti meg a kántorizáló tanítót. Hasonlóképpen Gálocs ludimagisterét is, aki az iskolában lakik. Az iskolaházban
van lakása Őr tanítójának is, aki
minden háztartástól fél mérő gabona illetményben részesül. Ubrezs kántortanítója bérelt telken él, évi fizetése nyolc magyar
forint. Ungvár mezőváros tanítójának
ellátmánya a legnagyobb: az egyházközséghez tartozó 100 ház(tartás) mindegyike
után 23-24 denárt kap, így évi fizetése: 24 magyar forint. A parókiális iskolák
tanítói többségének a parókus kegyéből (ex gratia parochi) van megélhetése: Gézsén, Jeszenova, Felsőribnice, Hliviscse,
Barkóc, Hunkóc, Podhragya, Benetine, Koromlya, Alsódomonya, Radvánc, Kereknye,
Mátyóc, Lekartóc, Bező, Felsőnémeti falvakban.[23]
A parókiális
iskolákról és tanítókról elszórt adatokat találunk a Mária Terézia-féle, az
1769-1774 között végbement
úrbérrendezés anyagaiban is[24].
Vö. Szulin 1773: „Pópánknak rokovina gyanánt telkenként évente adunk 60
kéve zabot, 4 kenyeret és egy mérő búzát borra. Temetésért 7-8 tallért,
esketésért 7-8 máriást fizetünk. A deáknak telkenként egy köböl zabot adunk.”
Jakubjan 1773: „A pópának minden egyes negyedtelkes jobbágy tartozik adni 8 kéve
árpát, négy kéve zabot. A deáknak negyedtelkenként egy-egy negyedes árpát
öntünk, ami 26 köblöt tesz ki összesen. A pópának egy temetés után 7 máriást, egy keresztelő után annyi turakot
fizetünk, ahány keresztkoma van; az esketésért 1 RFt-t 30 krajcárt fizetünk”; Krempach 1773 : „A jarembinai pópának a házzal rendelkező jobbágyok
évente 6 dutkát adnak, a deáknak pedig 5 köböl gabonát tartozik adni az egész
falu.”
Helyénvalónak érzem Poracs község bevallásából idézni,
ahonnan már 1593-ból jeleznek iskolát[25].
Tehát, 1773: A falu lakói az itteni
pópának vagy parókusnak, mint papjuknak tizedet adnak búzából, rozsból,
árpából, zabból, tatárkából és lenből. Ezen kívül papjuknak az itteni határban
6 embervágó kaszálója is van. A helybeli tanítónak a féltelkes jobbágyok 3/4 pozsonyi
mérő árpát, a negyedtelkesek ennek felét adják.
A parókiális
vagy kisiskolák tananyaga az abc elsajátítását, az írás-olvasást, a katekizmus,
a liturgia ill. a szent énekek elsajátítását jelentette. Mivel a liturgia
nyelve egyházi szláv nyelv volt, a magyar nyelvű egyházközségek kisiskoláiban
is tanították az „orosznak” mondott egyházi száv nyelvet[26].
Bacsinszky
András püspök 1773-ban részt vett a görög szertartású püspökök bécsi
értekezletén, ahol az egyházi könyvekre, az ünnepekre, a naptárra, a papság
és hívek helyzetére vonatkozó fontos
határozatok születtek. Különösen jelentősnek látjuk azon igény határozott
megfogalmazását, hogy az uralkodónő szólítsa fel a megyéket és földesurakat,
hogy azok állítsanak iskolákat a keleti szertartásúak által lakott területeken.
Hangot kapott az az elvárás, hogy a keleti szertartású hívek képességeinek és
képzettségüknek megfelelően érvényesüljenek a társadalomban, gyermekeik pedig
szabadon látogathassák az iskolát[27].
Markovics
Máténak az Egyetemi Nyomda igazgatójának kezdeményezésére a Helytartó Tanács
1806-ban kikérte Bacsinszky véleményét arról, milyen könyvek kiadására tart
igényt egyházmegyéje népiskolái számára, s milyen betűkkel történjen a
nyomtatás. Bacsinszky mintegy tucatnyi tankönyv kiadására nyújtott be igényt. A
jó erkölcsök, a keresztényi tanítások, szertartástani ismeretek elsajátításához
szükséges tankönyvek megjelentetésén kívül szükségesnek tartotta számtankönyv,
a jó állampolgár kötelességeit részletező tankönyv kinyomtatását is. Ez
utóbbiakat a bibliai történetekhez hasonlóan népnyelven kívánta közreadni.
Bacsinszky
1806-os, tankönyvekre vonatkozó felterjesztésének szűkebb hungarisztikai
vonatkozása is van. Feliratában külön kitér azon hívek gyermekeire, akik csak a
magyar nyelvet ismerik, vagy mint minden egyes városban elegyest
magyarul-ruténul-románul beszélnek. A viszonylag kisszámú gyermek kedvéért
anyagi meggondolások miatt nem kívánta a magyar nyelvet bevinni a ruszin
ázbukába, úgy vélte, tanuljanak azok magyarul, magyar tankönyvből.[28]
Bacsinszky András püspök a
népiskolákról, a katekizálásról és a kántorképzésről
Az eddigiekből
is láttuk, hogy a lelkészek feladatkörével szorosan összefüggenek az iskolai
ügyek. A körlevelekben több adat van a népiskolákról, a nemzeti vagy nacionális
iskolákról, a kántorképzőkről s természetesen szóba kerül a papképzés is.
A katolikus
kisiskolák tananyagát már több mint két évszázaddal korábban, az 1560-as
nagyszombati rendelkezések megszabták: a katekizmus szövege, olvasás, írás és
éneklés. A körlevelek tükrében lényegében ugyanezeket látjuk a ruszin
kisiskoláknál is[29]. A nép vagy
kisiskolák legfontosabb feladatának azonban
Bacsinszky a keresztényi tudományok tanítását és a katekizálást
tartotta. Ezt tükrözik Tarkovics Gergelynek, a budai egyetemi nyomda későbbi
szláv cenzorának, az első eperjesi püspöknek Hajdúdorogon kelt esperesi
körlevelei is.
Körleveleiben
Bacsinszky a katekizálást mindkét nembeli gyermekek számára hatéves kortól 14
éves korig rendelte el[30].
Az óriási könyvhiány miatt a tanításnak ezt a formáját legtöbb helyen könyv
nélkül végezték. A katekizmus hiányán csak Kutka János 1801-ben Budán megjelent
munkája enyhített. Kutka művének megvásárlását Bacsinszky külön körlevélben
rendelte el minden egyházközség számára. A káté anyagából házasság előtt a
fiataloknak vizsgát kellett tenniük. A kántorokat pedig külön kötelezte arra,
hogy a könyv egész anyagát kívülről tanulják meg, mert „aki mást akar tanítani,
az maga is legyen tanult.[31]”
A katekizálást, írja Bacsinszky, nemcsak az
isteni, evangéliumi törvény követeli meg hanem császári-királyi pátens
is, ezért a katekizációra nem járó gyerekek szüleit jelenteni kell a vármegyei
hatóságoknak. Ettől függetlenül Bacsinszky évi négy alkalommal jelentést kért a
katekizálásban résztvevő gyermekek számáról. Egyik 1802-es körlevelében kitér a
nacionális iskolákra is. Ahol 50 vagy esetleg ettől valamivel kevesebb iskolába
járni képes gyermek található, ott induljon meg a könyvekből való, anyanyelvi
tanítás, s a parókus irányítsa ide a gyerekeket, mert az effajta iskolák haszna
felbecsülhetetlen. Az ilyen, könyvekből való iskolai tanítást azonban
egyáltalán nem szükséges erőltetni – teszi hozzá. Ott, ahol van ilyen iskola,
vagy újonnan létesül, a fő hangsúlyt a rutén anyanyelvi ismeretek és a vallás
oktatására kell helyezni. A helyi parókusok kötelességévé teszi, hogy
ellenőrizzék : a tanulók nemcsak írni, olvasni tudnak, de ismerik a katekizmust
és egyházuk énekeit is[32].
A parókusok és
kántorok a ruszin anyanyelvi vagy nacionális iskolák tekintélyét azzal
emelhetik, ha gyermekeiket ide adják tanulni. A nacionális iskolákról a
parókusok évente kétszer tartoztak jelentést tenni az esperesüknek, azok pedig
a püspöknek. A ruszin nacionális iskolák számára Budán 1797-ben ábécéskönyv
jelent meg, amelyet 1799-ben újra kiadtak[33],
s majd a XIX. században még négyszer.
Bacsinszky a
80-as évek elején elrendeli, hogy minden esperesi kerület közös akarattal és
költséggel létesítsen egy olyan iskolát, ahol nemcsak az írás-olvasást,
katekizmust tanítják, de az egyházi éneklést is, s főleg azt. E rendelkezését
1802-ben megújítja[34].
Ilyen kántorképző esperesi kerületi iskola a legelmaradottabb és
legszegényesebb verhovinai kerületeknek kivételével a legtöbb esperességből
adatolható. (A máramarosi verhovinai kerületben 1815 táján szervezték meg az e
típusú iskolát.) Hajdúdorog városának írott egyik 1792-es levelében Bacsinszky
a dorogi kántorképzőről is szól, s kéri a város elöljáróit, ügyeljenek arra,
hogy az új, az ún. norma szerint tanítás a kántorképzésnek kárára ne legyen. „Betsületes Nemes Tanáts... Mi illeti az iskolabeli
állapotokat és tanítókat, én ugyan a Norma Tanitásnak ellenzője éppen nem
vagyok, sőt akarom is, de emellett az is kivánom és bár ugy következne, hogy
valamint az előtt, a Nemes Város a külső iffiaknak táplálója és istápja volt,
akik által a Napkeleti Szent Ritusunkat, s rendtartásainkat Diaecezisemnek
nagyobb részében tudniillik a jó Cántorok által terjesztette és mindenütt
ditséretesek és hiresek voltak, ugy ezután is előbeni képpen az orosz és oláh
nyelveken azon iskolák virágozzanak...”[35]
A körlevelekből
többé-kevésbé pontos képet alkothatunk a kántorok működéséről, jogairól és
kötelességeiről. Ezek szerint a kántorok legyenek hivatalukban serények,
lelkiismeretesek, magánéletükben józanok, mértéktartók. A liturgiában való
közreműködés mellett legfőbb kötelességük a gyerekek tanítása, katekizálása
volt[36]. Évente egyszer kötelesek voltak résztvenni
az esperesi kerületi gyűlésen. Esperesük előtt évente egyszer vizsgázniuk
kellett keresztényi tudományokból, egyházi szabályzatból és énekből. A parókusok
az esperes tudta nélkül nem függeszthették föl hivatalukból a kántorokat, s
újakat sem alkalmazhattak. A parókusok
saját, egyéni hasznukra még könnyebb vagy házi munkát sem végeztethettek a
kántorral, tartoztak viszont neki egy krajcárt adni a rendelt liturgia díjából,
s az egyházi jövedelmek 1/3-át. A kántor erkölcsére hivatalból az esperes
ügyelt fel, ő vigyázott arra is, hogy ne sanyargassa őt senki felesleges
adókkal, terhekkel[37].
Végezetül pedig
a máriapócsi iskolát említem meg. Az 1770-es évektől Máriapócson rendi
teológiai és filozófiai kurzus folyt, ekkortájtól működött itt a rend egyetlen
világiakat is tanító intézménye, ahol az ismeretszerzésnek kétféle útját
kínálták: a grammaticalis és urbano-nacionalis iskolákban történő tanulást[38].
E szerint a
máriapócsi négyosztályos iskolában 1803-ban 102 tanuló tanult, mintegy 30
településről. A tanulók születési helye elárulja, hogy az iskola tanulóinak
többsége Szabolcs és Szatmár vármegyékből származott, de Bereg, Szepes, Sáros,
és Zemplén vármegyékből is érkeztek ide tanulni vágyó fiatalok. A tanulók
jelentős részének nemzetisége magyar volt, vallása pedig görög katolikus.[39]
Tanulók |
vallása |
nemzetisége |
|||||
száma |
gk. |
rk. |
ref. |
magyar |
ruszin |
román |
|
I-II. oszt. |
63 |
48 |
14 |
1 |
26 |
26 |
11 |
III-IV. oszt. |
39 |
37 |
2 |
- |
30 |
8 |
1 |
A munkácsi egyházmegye oktatásügyének megírása monográfusára vár. Az eddig elvégzett előmunkálatokra támaszkodva, s minél több levéltári forrást felhasználva, a különböző képzési szintek (pap-, kántor-, tanítóképzés, elemi iskolai képzés) tananyagát, a tanítók életkörülményeit, fizetését, az oktatásban használt tankönyveket kellene kronologikus és területi elv szerint módszeresen bemutatni. Előadásommal csupán a téma aktualitására és izgalmas voltára irányíthattam rá a tisztelt hallgatóság figyelmét.
[1] Vö. Bendász István–Koi István: A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye lelkészségeinek 1792. évi katalógusa. Nyíregyháza, 1994; A munkácsi görög katolikus püspökség lelkészségeinek 1806. évi összeírása. Vasvári Pál Társaság Füzetei 3. Nyíregyháza, 1990; Botlik József: Hármas kereszt alatt. Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646–1997). Bp. 1997; Bendász István: Részletek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye történetéből. Ungvár, 1999.
[2] Vö. Hodinka Antal: A munkácsi görög-katolikus püspökség története. Budapest, 1910. 41, 420.
[3] Vö. Bendász István: A munkácsi egyházmegye területváltozásairól. In. A munkácsi görög katolikus püspökség lelkészségeinek 1806. évi összeírása. Nyíregyháza, 1990. 71-76.
[4] Vö. Udvari István: A munkácsi görög katolikus egyházmegye lelkészségeinek 1741. évi összeírása. (Csereháti és zempléni esperesi kerületek). In. Herman Ottó Múzeum Évkönyve. XXXVII. Miskolc, 1998, 535-546; Uő.: szatmár vármegyei görög katolikus parókiák 1741. évi összeírása. In. Boros László (szerk.): Erdély természeti és történeti földrajza. Nyíregyháza, 2000. 366-381.
[5] Erről részletesebben ld.: Bacsinszky András munkácsi és Tarkovics Gergely eperjesi megyéspüspökök kapcsolata Szabolcs vármegyével és a Hajdúsággal. Sz-Sz-B-Megyei Levéltári Évkönyv XII. Nyíregyháza, 1997. 137-161; ld. még. Dudás László (szerk.): A Hajdúdorogi Főesperesi Levéltár iratainak lajstroma és mutatója. 1562–1819. A Görög Katolikus Püspöki Levéltár Kiadványai III. Nyíregyháza, 1999; B.Papp János: Hajdúdorog iskolatörténete (1638-1948). Hajdúdorog, 1998.
[6] Vö. Bárth János: Egy bácskai ruszin falu, Keresztúr telepítése a XVIII. század közepén. In. Halász Péter (szerk.): A Duna-menti népek hagyományos műveltsége. Budapest, 1991. 301-310; Udvari István: A bácskai ruszinok és az ortodoxia a XVIII. században. In. H.Tóth Imre (szerk.): Az ortodoxia története Magyarországon a XVIII. századig. Szeged, 1995. 55-69.
[7] Erről részletesebben ld. A munkácsi görög katolikus püspökség lelkészségeinek 1806. évi összeírása ... 64-65 old.
[8] Gondoljunk csak arra, hogy a szepességiek négy püspököt is adtak az egyházmegyének.
[9] Vö: Pirigyi István: A görög katolikus magyarság története. Budapest, 1982. 53-56.
[10] Elementa puerilis institutionis in lingva latina. Kolozsvár, 1746. A könyv reprintje 1999-ben Nyíregyházán megjelent.
[11] Hadzsega Jurij: Isztorija uzsgorodszkoj bogoszlovszkoj szeminariji v jeja glavnich csertach. Uzsgorod, 1928.
[12] Hodinka Antal: Papnövendékeink Nagyszombatban 1722-től 1760-ig. Zorja–Hajnal. Ungvár, 1941. 1-2. sz..
[13] A ruszinok számára a XVIII. században megjelentetett könyvek nyelvezetének részletes elemzését ld. Udvari I.: A kárpátukrán (ruszin) írásbeliség története a XVIII. században. Magyarországi hivatalos dokumentumok alapján. Kandidátusi értekezés. Nyíregyháza, 1986. MTA Kézirattár.
[14] Duliskovics Ioann: Isztoricseszkija cserti Uhro-Russzkich III. Ungvár. 1877. 220-226.
[15] Vö. Földvári Sándor: Eger szerepe a kárpátaljai ruszin, görög katolikus kultúrában. In. Beke Margit–Bárdos István (szerk.): Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán. A nemzetközi történészkonferencia előadásai. Esztergom, 1994. 297-308; Uő.: Eger szerepe a ruszin papképzésben. Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 5. Nyíregyháza, 1997. 203-212; Uő.: Habina Lukács egri szláv könyvhagyatékából. Magyar Könyvtárszemle. 112. évf. 1996. 3. sz. 385-391; Uő.: Felvilágosodás és nemzeti megujúlás a kárpátaljai ruszin kultúrában. Magyar Filozófiai Szemle. 40. évf. 1996. 1-3. sz. 53-80.
[16] Erről még ld. Bacsinszky András levelét Kopcsay Jánoshoz. HPL. Fasc. 10. №39. 1793.
[17] Vö. Kopcsay János hajdúdorogi esperes (1745–1814) életrajzáról. Görög Katolikus Szemle Kalendáriuma. 1997. Nyíregyháza, 1996. 59-60.
[18] Vö. Bendász I. – Koi I.: id. mű 36.
[19] Vö. HPL. Facs. 9. No 52. 1789.
[20] Vö. Inventarium Ecclesiae... Oros HPL Fasc. 33. No 23; Biri Fasc. 33. 19; Kiskálló Fasc. 33. No 15; Napkor Fasc. 30. 48; Érkenéz Fasc. 30. No 46; Vö. még Hodinka Antal: A munkácsi görög-katolikus püspökség története. Ungvár, 1910. 700; Ojtozi Eszter: A Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtárának szláv és román cirillbetűs könyvei. Debrecen, 1985.
[21] Zemplén vármegye Levéltára. Sátoraljaújhely, V. 8.
[22] Szabó József: Görög katolikus alsófokú oktatás az osztrák önkényuralom koráig. Szabolcs-Szatmári Szemle. 1991. 3. sz. 294-304; Uő: Görög katolikus népoktatás az önykényuralom korától az iskolák államosításáig. In. Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis. tomus. 13/A. Nyíregyháza, 1992. 9–17; Kriveczky Béla: Falusi kisiskolák a XVIII. századi Szabolcs megyében. In. Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis. tomus 8/a. Nyíregyháza, 1980. 17-32.
[23] Udvari István: Obrazcsiky z isztoriji pudkarpatszkych Ruszinuv. XVIII. sztolitije. Uzsgorod, 2000. 107-157.
[24] A Mária Terézia-féle úrbérrendezés szlovák nyelvű dokumentumai. Szepességi ruszin falvak népélete Mária Terézia korában. Vasvári Pál Társaság Füzetei 4. Nyíregyháza, 1991. 27-202.
[25] Vö. Hodinka A.: A munkácsi... 784.
[26] Vö. Udvari István: Adalékok a XVIII. századi hajdúdorogi cirillbetűs iratokhoz. In. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXV–XXVI. Miskolc, 1998. 325-338; Uő: Vasvári Pál hajdúböszörményi éveiről. Szabolcs Szatmári Szemle. 1989. 4. sz. 431-440.
[27] Vö. Pirigyi I.: A görög-katolikus magyarság története. Nyíregyháza, 1982. 96-101.
[28] Vö: Vasvári Pál Társaság Füzetei 9. Nyíregyháza, 1992. 199.
[29] A körlevelekben észrevehető nyomot hagyott a hazai oktatásügy első állami szabályozása, a Habsburg felvilágosult abszolutizmus oktatásügyi rendelete, a Ratio Educationis. Vö. Ratio Educationis. Az 1777-i és az 1806-i kiadás magyar nyelvű fordítása. Fordította, jegyzetekkel és mutatókkal ellátta: Mészáros I.: Bp. 1981. 62-69.
[30] Az iskolai tanításról, katekizálásról ld. még Grigássy M. körleveleit. Udvari I.: Obrazcsiky... id. mű. 241-266.
[31] Bacsinszky A. körlevele 1802. jún. 14. HPL. Fasc. 16. No3.
[32] Bacsinszky A. körlevele. 1802. aug. 1. HPL. Fasc. 16. No6. Vö: Kutka Ioann: Katechiszisz malij... Buda, 1801. A katekizmus hasonmás kiadásban Nyíregyházán 1997-ben megjelent. A jelentős nyelvi hatást kifejtő katekizmus kulcsmű: több mint tíz kiadást ért meg. Mikita Sándor munkács egyházmegyei lelkész magyar nyelvre is lefordította, amely szintén számos kiadásban látott napvilágot.
[33] Vö. Bukvar jazika ruszkaho sz procsijim rukovodiem nacsinajuscsich ucsitiszja... Buda. 1797; 1799. Az ábécéskönyv szerzője szintén Kutka János. A második kiadás faximilében 1998-ban Nyíregyházán megjelent.
[34] Bacsinszky A. körlevele. 1803. márc. 12. HPL. Fasc. 16. No6.
[35] HPL. Fasc. 10. No17.
[36] Bacsinszky A. körlevele. 1795. márc. 28. PPL. Fasc. 12. No34.
[37] Bacsinszky A. körlevele, HPL. Fasc. 15. No29.
[38] Erről részletesebben ld. Szabó J.: A görögkatolikus iskolaügy és a máriapócsi iskolaszervezési törekvések. Szabolcs-Szatmári Szemle 1989. 3 sz. 264-278.
[39] Udvari I.: Adalékok a XVIII. századi máriapócsi cirill betűs kéziratokhoz. (Ismeretlen iskolatörténeti adatok Szabolcsból). Szabolcs-Szatmári Szemle 1988. 4. sz. 379-389.