Udvari István
RUSZINOK – KELETI SZLÁV NÉP
I.
Ruszinok a Magyar Királyságban
A korábbi évszázadokban a magyar nép- és irodalmi nyelvben a Magyar Királyság területén élt keleti szlávok megnevezésére az orosz népnév volt elterjedve. Az orosz népnév jelentésváltozása a XIX. században történt meg. A magyaroroszági ruszinok önmaguk megnevezésére a ruszkij, rusznak, ruszin etnonímákat használták. A ruszin értelmiségiek szóhasználatában már a XVII. században feltűnik az uhroruszkij ( magyarországi ruszin) népnév. E szó nyomtatott műben 1698-ban jelenik meg, egy Nagyszombatban a ruszinok számára készült katekizmus címében. Az uhroruszkij szó korabeli magyar fordítása, a magyarorosz népnév, magyar nyelvű nyomtatott művekben a XVIII. században bukkan fel először. (Vö. Décsy Antal: Az magyar oroszokrul való igen rövid elmélkedés. Kassa, 1797) [A ruszinok egyéb nevei a hazai szakirodalomban: rutén, kárpátorosz, kárpátukrán, magyarországi kisorosz, rusznák, rusznyák].
A ruszinoknak a Kárpát-medencében történt megtelepedéséről több hipotézis, vélemény van, történetkritikailag azonban csak az bizonyítható, hogy kenézek, soltészek vezetésével békésen és fokozatosan telepedtek meg a XIII. századtól kezdve a XVIII. századig, mint pásztor-és földművesnép. A legrégebbi bevándorlók a síkvidéki ruszinok, ugyanis a tatárjárást követően, a gyepűrendszer felszámolása után az Erdős Kárpátok benépesülése délről haladt északabbra a Kárpátok gerince felé. Ruszin romantikus felfogás szerint a síkvidéki ruszinok őseit Korjatovics Tódor litván származású fejedelem hozta a Magyar Királyság területére. E vélekedés szerint ő alapította a munkács-csernekhegyi bazilita kolostort is, mely kezdetben egyházilag megszervezte a ruszinokat.
A török alatt elpusztult borsodi, abaúji, s az alföldi tájakra a viszonylagosan túlnépesedett beregi, zempléni, máramarosi hegyekből a ruszinok kisebb-nagyobb csoportokban ereszkedtek le a sík vidékre. A legdélibb migrációjuk a Bácskába, Szerémségbe és Szlavóniába irányult.
A XVIII. század derekán ruszinok Máramaros, Ugocsa, Bereg, Ung, Zemplén és Sáros megyékben tömbökben helyezkedtek el, Szatmár, Szabolcs, Bihar, Borsod, Abaúj, Szepes és Bács vármegyében pedig szórványokban. Egyházszervezeti szempontból megközelítve a ruszinok elhelyezkedését, azok a munkácsi és eperjesi püspökség, (1818-ban létesült) területén éltek. A XVIII. századig néhány község kivételével minden ruszin falu a munkácsi egyházmegye területén feküdt, melynek keretei között jelentős arányban éltek román és magyar hívek is. A munkácsi egyházmegye a csernekhegyi igumenek (házfőnökök) által kormányzott parókiák közösségéből fejlődött ki. Az egyházmegye történetének monográfusa, Hodinka Antal szerint a püspökség 1439-1445 között alakult ki. Az egyházmegye papsága körében a XVII. század első felében uniós mozgalom indult, melynek eredményeként a munkácsi egyházmegye a XVIII. sz. első harmadában egyesült Rómával. A XVII. század közepén megvalósult egyházi uniótól kezdődően a XVIII. sz. huszas éveig ruszin papság körében két püspök működött: egy egyesült és egy ortodox. Vallási indítékokon túl a ruszin papság uniójának társadalmi és gazdasági okai is voltak. A földesúri függésben élő papság az únió révén meg kívánt szabadulni a földesurak hatalma alól, s a római katolikus papsággal való anyagi, jogi, tekintélybeli emancipálódását remélte.
A Bácskába települt ruszinok 1777-ig a kalocsai érsekség joghatósága alatt álltak, ezt követően pedig az akkor alapított kőrösi (krizseváci) püspökséghez kerültek. A XVIII. század folyamán azonban papjaik kivétel nélkül a felvidéki ruszinok közül kerültek ki. 1771-ig a munkácsi egyházmegye kanonizálásig – szabályszerű felállításáig a munkácsi püspökök az egri püspökök helynökei voltak, akiknek hűségesküt kellett tenniük. A ruszin egyházi vezetők egyre növekvő elégedetlenséggel tűrték ezt, s az egri püspökökkel egyházjogi csatározásokat folytattak, melyek a „régi ünnepek” megtartása, a papszentelés, esketés, templomépítés, parókialétesítés engedélyezése stb. körül, lényegében az önállóság vagy függőség kérdései körül forogtak. A munkácsi püspökök egyházszervezetüket és iskoláikat a hazai latin szertartású püspökségek ill. katolikus iskolák mintájára igyekeztek kiépíteni. Az egyházmegye latin nyelv melletti igazgatási nyelve egy olyan nyelvváltozat volt, mely a liturgikus egyházi szláv nyelvhez, a kárpátaljai ruszin népnyelvhez és a galíciai ukrán hivatali nyelvhez egyaránt kapcsolódott. E több nyelvi réteget szintetizáló, normalizálatlan, csupán a püspöki kancelláriák úzusa által szabályozott nyelvváltozat tekinthető a korabeli ruszin irodalmi nyelvnek.
A 18. század utolsó harmadában a ruszin nyelv mintegy 750 magyarországi településen dominált, a ruszinok lélekszáma ekkor meghaladta a 300 ezret. Az egyházi értelmiség – papok, szerzetesek, tanítók, s elenyésző számú kisnemesség mellett földművesek, pásztorok alkották a ruszin társadalmat. A ruszin papok képzéséről a XVIII. század elejéig nincsenek megbízható adatok. Általános vélemény szerint rendszeres képzés híján a papképzés szintje alacsony volt. A papképzésnek a régi alapítású munkácsi és körtvélyesi monostorokban is voltak előzményei. A pappá szentelés templomi énekléséből, szertartástanból, teológiai morálisból püspöki vizsgához volt kötve. A rendszeres papképzés csak 1744-ben veszi kezdetét, amikor Olsavszky Manuel püspök 1744-ben Munkácson pap- és kántornevelő iskolát állított fel. Olsavszky iskolája kezdetben két osztályból állt. A püspöki székhelynek Ungvárra történt átvitelével (1776–78) a papnevelőház is ott, a Drugethek ősi várában kapott helyet. A képzés négyéves lett. Munkácson és Ungváron kívül ruthén klerikusok Nagyszombatban, Egerben, Bécsben, Pesten és Lembergben is tanultak. A magyarországi ruszinok egyházi könyvszükségletüket Oroszország és Lengyelország cirillbetűs nyomdáiból elégítették ki, de a 17. század végétől Nagyszombatban, Kolozsvárott, Budán több ábécéskönyv, katekizmus, kazuisztika jelent meg számukra. A Mária Terézia-féle úrbérrendezés során ruszin nyelven is megjelent az urbárium. Az úrbéres parasztok bevallásait Szepes, Sáros, Zemplén és Ung megyék ruszin falvaiban szlovák nyelven jegyezték le, Bereg, Ugocsa, Máramaros vármegyék ruszin településein pedig magyar helyesírással ruszin nyelven.
A XVIII. század végéig a ruszin templomok túlnyomó többsége faépület volt, melyek általában három négyzetes téregységből álltak és felépítésükben a hosszanti és centrális alaprajzot egyesítették. E templomok egyik ékessége a templom külső szentélyét a belső szentélytől elválasztó ikonosztázion vagy képfal.
A ruszinság a magyar történelem válságos korszakaiban hitvallást tett a magyarok mellett. Ruszinok nagy számban vettek részt a Rákóczi szabadságharcban. Jelentős számú ruszin szolgált a fejedelem palotás ezredében.
A ruszin aratók évszázadokon át jártak le a magyar Alföldre, ahonnan az aratás-cséplés-nyomtatás befejeztével a téli gabonaszükséglettel tértek haza lakóhelyükre. Az 1770-es években minden ötödik zempléni ruszin falu urbéri bevallásában szerepel, hogy Tokaj-Hegyalján pénzért szőlőmunkát végeznek. A középkortól kezdve egészen a múlt század hetvenes éveiig, a vasútépítés koráig a ruszin falvak egész sorának a favágás és tutajozás biztosított megélhetést. A máramarosi só, a a beregi gyümölcs és faeszközök a szállítóeszközt is adó fával a vízen úszott le az Alföldre. A ruszinok munkavállalásai, vándorlásai új eszközök, technikák, eszmék s a legkülönbözőbb műveltségi elemek hordozói és elterjesztői voltak körükben. E két vagy többirányú kapcsolataik emlékét jól megőrizte a ruszin népnyelv is, amelyikben észrevehető arányban találhatók magyar elemek is.
Irodalom :
ÁCS Zoltán (szerk.): Együtt élő népek a Kárpát-medencében. Bp. 1994.
BENDÁSZ István – KOI István: A Munkácsi Görög katolikus Egyházmegye lelkészségeinek 1792. évi katalógusa. Nyíregyháza, 1994.
BONKÁLÓ Sándor: A rutének. (Ruszinok). Bp. é.n.
BOTLIK József: Hármas kereszt alatt. Görögkatolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól nagjainkig (1646–1997). Bp. 1997.
HODINKA Antal: A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk. Bp. 1923.
HODINKA Antal: II. Rákóczi Ferenc fejedelem és a „gens fidelissima”. Pécs, 1937.
LABOS Fedor: Isztorija Ruszinoch Bacskej, Szrimu i Szlavoniji. 1735–1918. Vukovár, 1979.
LEHOCZKY Tivadar: A Beregmegyei görögszertartású katholikus lelkészségek története a XIX. század végéig. Munkács, 1904.
PIRIGYI István: A magyarországi görögkatolikusok története. I–II. Nyíregyháza, 1990.
MAGOCSI Paul Robert: Carpatho–Rusyn Studies. An Annotated Bibliography. Volumene II: 1985–1994. East European Monographs, NO. 72. New York, 1998.
MAGOCSI Paul Robert: Rusíni na Slovensku. Prešov, 1994.
UDVARI István: Ruszinok a XVIII. században. Történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok. Vasvári Pál Társaság Füzetei. 9. Nyíregyháza, 1994.
UDVARI István: Obrazcsiky z isztoriji pudkarpatszkych Ruszinuv. XVIII. sztolitije. Uzshorod, 2000.
II.
RUSZINOK AZ EZREDFORDULÓN
A Magyar Királyságban egykor élt ruszinok utódai ma hat kelet-középeurópai államban élnek, s jelentős a számuk Észak-Amerikában, főleg az USA-ban. A jugoszláviai – bács-szerémi ruszinok a századelőn megteremtették irodalmi nyelvüket, Újvidéken Ruszin Nyelv és Irodalom Tanszék működik[1]. A szlovákiai ruszinok a 90-es évek közepe táján normalizálták, standartizálták irodalmi nyelvüket, mely az oktatás minden szintjén érvényesül[2]. A kárpátaljai ruszinok is előrehaladtak az irodalmi norma megteremtése terén. Nemcsak ruszin nyelvű szövegek – periodikus kiadványok, szépirodalmi művek, tudományos kiadványok látnak napvilágot, de kárpátaljai ruszin nyelvtan is megjelent[3].
2001-ben Csehországban, Prágában kerül megrendezésre a ruszinok VI. világkongresszusa[4]. A hazai szakemberek tájékoztatására e helyütt az utóbbi években megjelent legfontosabb ruszin ill. ruszin nyelvű periodikákat és kiadványok adatait közlöm.
Ukrajna – Kárpátalja
Periodikák: – Християнська родина. Ужгород 1996–
– Русинська бисіда. Ужгород, 1996–
– Русинська газета. Хуст, 1995–
– Подкарпатська Русь. Ужгород, 1992–
– Айно. Крайовий часопис-альманах. Ужгород 1997–99.
Fontosabb kiadványok:
– Тамара Керча: Бобалькы из попрём. Ужгород, 1997
– І.Керча – С.Попович: Материнськый язык. Писемниця русинського языка. Мукачово, 1999.
– Шандор Петевфій: Убрані поезії. Потовмачив Славко Слободан. Ужгород, 1998.
– Іван Петровцій: Наші співанкы. Русинська поезия. Осій-Берегово-Ужгород, 1996.
– Иван Петровцій: Наші и нинаші співанкы. Осüй - Ужгород, 1999.
– Попович Стефан: Поруналный русинсько-мадярсько-русско-украин-ськый словарьчик. Ruszin-magyar-orosz-ukrán összehasonlító zsebszótár. Мукачово–Будапешт, 1999.
– Іван Туряниця: Рудна земле пудкарпатська. Ужгород, 1999.
– В.Сочка – Боржавин: Зазвонили в сел‰ на вичурню. Проза и вершы. Ужгород, 1999.
– Іштван Удварі: Образчикы з історії пудкарпатськых русинув.ХVІІІ. столїтіе. Ужгород, 2000.
Szlovákia
Periodikák: – Русин. Културно-хрістияньскый часопис. Пряшов, 1992–
– Народны новинкы. Културно-сполоченьскый тыжденник
Русинів СР. Пряшов, 1990–
Fontosabb kiadványok[5]:
– Євангелія на неділі і свята цілого року. До русиньского языка переложыв: О.Франтішек Крайняк, Меджілабірці вєдно з братами–Русинами в Хрістови. Пряшов, 1997.
– Апостолы на неділі і свята цілого року в русиньскій верзії. Пряшов, 1997.
– Др. Михал Попович: Перекрочены сторіччя. Федор Корятович – русинськый войвода. Пряшов, 1993.
– Vaszil’ Petrovaj: Rusyny. Pr’ašov, 1993.
– Павел Роберт Маґочій: Русины на Словенську. Пряшов, 1994.
– Василь Ябур (ред.): Правила русинського правопису. І.ч. Пряшів, 1994.
– Ян Гриб: Букварь про русиньскы діти. Пряшов, 1994.
– Юрій Панько (ред.): Ортоґрафічный словник русиньского языка. Пряшів, 1994.
– Михайло Гиряк: Бібліоґрафія народных співанок і народной поезії Русинів выходного Словенська. І. Пряшов, 1994.
Szerbia – Vajdaság
Periodikák :– Руске слово. Нови Сад, 1944–
– Шветлосц. Нови Сад, 1952–
– Глас Союзу Руснацох и Українцох Югославиї. Нови Сад, 1999–
– Дзвони. Християнски часопис. Нови Сад, 1993–
– Заградка. Часопис за дзеци по руски. Нови Сад, 1946–
– Християнски календар. Руски Керестур, 1921–
– Народни календар, Нови Сад, 1921–
Fontosabb kiadványok[6]:
– Илустрована Библия младих. Преложел и до друку приготовел: Малацко Михал. Загреб, 1989.
– Святе письмо Нового завита, евангелиї. Преложел: др. Гавриїл Букатко єпископ. Руски Керестур, 1985.
– Михайло Макай. (ред.): Апостол. Руски Керестур. 1977.
– Сеґеди Йоаким: Божествена литургия. Св. Йоана Златоустого. Руски Керестур, 1983.
– Зборнїк богослужебних писньох карпаторуского розшиву. Мелодиї обробел протоєрей ставрофор Йоаким М. Холошняй. За штирогласни мишани хор гармонизовала Мария Холошняй. Дюрдєво; 1997.
– Наталия Дудаш (ред.): Русински //руски писнї. Нови Сад, 1997[7].
– Жирош Мирон: Бачванско-сримски Руснаци дома и у швеце. 1745–1991. І–ІІ. Нови Сад, 1997–1998.
Horvátország[8]
Periodikák: – Нова Думка. Вуковар, 1971 –
– Венчик – Vjenčić – Віночок. Часопис школярох и младежи Русинох и Українцох Републики Горватскей. Вуковар, 1998–.
Újabb kiadványok:
– Такач Гарвиїл (ред.): Думки з Дунаю. 1991–2000. Загреб–Вуковар, 2000.
– Поезия и проза Русинох и Українцох у Горватскей. Вуковар, 1999.
– Сеґеди–Фалц Любка: Класки. Писнї. Винковци, 1999.
Magyarország
Periodikák: – Вседержавный Русинскый Вісник. Országos Ruszin Hírlap Budapest, 1999
– Русинскый жывот. Ruszin Élet. Budapest, 1994–
Fontosabb kiadványok:
– Ґабрєл Гаттінґер – Клебашко: Заказана звізда. Віршы. Будапешт, 1994.
– Ґабрел Г. – Клебашко: Слызы і море. Віршы. Будапешт, 1995.
– Юдіта Кішшова: Звук душі. Будапешт, 1997.
– Юдіта Кішшова: Кади сте? Hol vagytok? Budapest, 1999.
– Іштван Удварі: Русинські жерела урбарської реформы Марії Теризії. Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 6. Nyíregyháza, 1999.
– Zsirosné Jobbágy Mária: Ismerjenek meg minket. 15 bács-szerémi ruszin nyelvlecke. Витайце у нас. 15 лекциї бачванско-сримского руского язика. Nyíregyháza, 1998.
– Др. Антоній Лявинец (ред.): Календарь–Альманах. Мілленіум 2000. Будапешт, 2000.
Lengyelország:
Periodikák :– Бесіда. Лемківскій двомісячник. Крениця–Лінґниця, 1988–
– Лемківській календар. Крениця – Ліґниця. 1990–
Fontosabb kiadványok:
– Henryk Fontański – Mirosława Chomiak: Gramatyka języka łemkowskiego. Ґраматика лемківского языка. Katowice, 2000.
– Mirosława Chomiak (red): Program nauczania języka łemkowskiego (rusińskiego) dla szkoły podstawowej i gimnazjum. Проґрам вчыня лемківского (русиньского) языка для основной школы і ґімназиї. Warszawa–Legnica, 1999.
– Петро Трохановскій (ред.): Мамко, куп мі книжку. Антольоґія діточой поезиї. Nowy Sącz, 1995.
Amerikai Egyesült Államok[9]
Periodika : – The New Rusyn Times. Pittsburgh, 1995–
Fontosabb kiadványok:
– Magocsi R. Paul: Of the Making of Nationalities There is No End. I–II. New York, 1999.
– Magocsi R. Paul: Carpatho-Rusyn Studies. An Annotated Bibliography. Volumene. I. 1975–1984. New York–London, 1988.
– Magocsi R.Paul: Carpatho-Rusyn Studies. An Annotated Bibliography. Volumene. II. 1985–1994. New York–London, 1998.
[1] Vö. : Дуличенко А.Д.: Jugoslavo-Ruthenica. .Нови Сад, 1995; Чурчич Мария (ред.): Библиоґрафия Руснацох Югославиї. ІІ. 1918–1980. Нови Сад, 1990; Љубенкович Стојадин: Библиоґрафия за видаванє учебнїкох. 1965-1985. Нови Сад. 1985. 335-397. A bács-szerémi ruszinokról válogatott magyar nyelvű bibliográfiát ld. Zsirosné dr.Jobbágy Mária: Ismerjenek meg minket! 15 bács-szerémi ruszin nyelvlecke. Nyíregyháza, 1998. 348-349. A könyv ismertetését ld. Русинский–тринадцатый славянский литературный язык. Slavica XXIX. Debrecen, 1999. 257-262.
[2] Magocsi P.Robert (ed.): A New Slavic Language is Born. The Rusyn Literary Language of Slovakia. New York, 1996. Ismertetését ld. Studia Slavica Hungarica 42 (1997). 193-195.
[3] Vö. Керча І. – Попович С.: Материнськый язык. Писемниця русинського языка. Мукачево, 1999.
[4] Az előző világkongresszusok Szlovákiában (1991), Lengyelországban (1993), Jugoszláviában (1995), Magyarországon (1997) és Ukrajnában (1999) kerültek megrendezésre.
[5] Több szlovákiai ruszin kiadványt ismertettem a Tallózások ukrán, ruszin és szlovák könyvek körében c. könyvemben. (Nyíregyháza, 1995. 188-253.)
[6] Bács-szerémi ruszin nyelven évente 10-12 kötet jelenik meg, főleg a Руске слово ’Ruszin Szó’ Kiadó gondozásában. E helyütt, a konferencia témájának megfelelően az egyházi-vallásos kiadványokra hívom fel figyelmet.
[7] A bács-szerémi ruszin irodalomról magyar nyelven ld. Világirodalmi Lexikon XII. Budapest, 1991. 310-314.
[8] A horvátországi ruszinokról ld. még. Udvari István: Ruszinok a XVIII. században. Nyíregyháza, 1994. 24-30.
[9] E kérdésről részletesebben ld.: Amerikai ruszin kiadványok. Periodikák és monográfiák. In. Balaskó Mária–Kohn János (szek.): A nyelv, mint szellemi és gazdasági tőke. III. A VIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásainak gyűjteményes kiadása. 1998. április 16-18. Szombathely, 1999. 123-125.