Udvari István
Sztripszky
Hiador kapcsolata a szlovák tudomány és kultúra képviselőivel
Sztripszky Hiador szlovakisztikai
tevékenysége, kapcsolata a szlovák művelődés képviselőivel feldolgozatlan[1].
Annak ellenére, hogy több szlovák nyelvű dolgozata, adatközlése[2]
megjelent, s a tudós szlovák vonatkozásokban gazdag hagyatéka – irattára,
levelezése, kéziratai, könyvtára a II.
világháborút követően Szlovákiába került, összefoglaló írás nem született a
témáról. A szlovák retrospektív bibliográfia készítése során szlovák
szakemberek számbavették Sztripszky bibliográfiai hagyatékának szlovák
vonatkozásait is, olyformán, hogy Sztripszky címleírásait legépelték,
sokszorosították s a legfontosabb szlovákiai könyvtárakba kéziratként
szétküldték[3].
Rudolf Chmel Sztripszkynek két, József Škultétyhoz írott
levelét tette közzé szlovák fordításban[4].
Vojtech Šarluška
pedig Jozef Országhoz, Anton Baníkhoz, s Daniel Rapanthoz írott egy-egy levelét
publikálta, megfogalmazva azt a véleményét is, hogy Sztripszkynek helyet kellene
biztosítani a Szlovák Életrajzi Lexikon (Slovenský biografický
slovník) pótkötetében[5].
Štefan
Švagrovský
szlovakisztikai szempontból értékes levelezésére irányítja rá a figyelmet[6].
Sztripszky Hiador bibliográfust,
néprajzkutatót és nyelvészt már indulásakor foglalkoztatták szlovák témák.
Kolozsvári egyetemi hallgatóként, 1897-ben készítette el első szlovák
vonatkozású írását, mely az Amerikába kivándorolt szlovákokról és ruszinokról
szólt[7].
Hlavaty István budapesti lelkész tanácsára 1917-ben, a Nemzeti Múzeum Néprajzi
Osztályának custosaként levélben[8] fordul Oswald R.Ferenc szlovák íróhoz, szerkesztőhöz s szlovák
vonatkozású adatokat kérte tőle Petőfi a szláv népek irodalmában című
témájához. Konkrétan Matzenauer–Beňovsky Otto fényképét és 1893-ban megjelent
Lyrické básne c. Petőfi fordításkötetét kérte tőle. Kérését így indokolja:
„Mindenesetre érdekes volna megösmerni Matzenauernek teljes Petőfi–fordítását,
először nagy szabása miatt, másodszor összehasonlító tanulmányokat lehetne és
kell tennem Hrdlička,
Podhradsky és Hviezdoslavnak fordításaival.”
Oswald nem tudott érdemi segítséget
nyújtani Sztripszkynek, hanem azt javasolta neki, hogy forduljon a Slovenské
pohl’ady szerkesztőjéhez, Skultéty Józsefhez[9].
Sztripszky a a szláv nyelvre fordított Petőfit akarja megismertetni magyar
közönséggel s ehhez minden szláv nyelven megjelent Petőfi fordítást meg kíván
ismerni, „mindent amit a szlávok
Petőfiről megfigyeltek és leírtak”[10].
Egy,
Skultétynek 1931-ben írott levelében[11]
leírja, hogy 1927-ben kezdte el módszeresen a szlovák nyelv tanulását. E levél
kulcsdokumentum Sztripszky szlovakisztikai tevékenységének megértéséhez.
Levelében Sztripszky megemlíti, hogy személyesen eddig kétszer találkozott már
Skultétyval, először 1911-ben, mikor a Nemzeti Múzeum custosaként meglátogatta
őt Turócszentmártonban, másodszor pedig 1919. év őszén Prágában amikor a
ruszin-szlovák határ kijelöléséről folyt ott a vita. S itt átadjuk a szót
Sztripszkynek. „Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s én időközben ruszinból szlovák
lettem! Igaz, furcsa ügy, de azért valójában így van. Kárpátalja szerencsétlen
viszonyai az új rezsim kezdetével úgy összekuszálódtak és összebonyolódtak,
hogy nekem teljesen elment a kedvem attól, hogy ruszinul dolgozzak, sőt még
attól is, hogy ehhez a maréknyi néphez tartozónak soroljam magam, amelyik
határozott ideálok és célok nélkül maga sem tudja kicsoda-micsoda és örök
gyermekségben csak mások nevetségének tárgyaként vegetál. Ebbe a zűrzavarba
nehéz nekem tollammal beavatkozni, ahol az egyik ruszinnak, a másik orosznak, a
harmadik autonomistának, míg a negyedik ukránnak nevezi magát, s emellett
mindegyiknek megvannak a maga különös nyelvtanai, törekvései, ami összességében
olyan képet mutat, hogy ennek a népnek még saját nyelve sincsen! A kultúra
terén végzett munka helyett éretlen gyermekek módjára csak veszekszenek
egymással. Ha egyik vagy másik tábor oldalára állnék, ez azt jelentené
számomra, hogy a többiek állandóan csépelnének engem, ezért inkább a
félreállást választottam...[12].
De a lélek táplálékra vágyik. Mit tegyek? Véletlenül került kezekembe az Ön
könyve: 125 rokov zo slovenského života. ’125 év a szlovák élétről’. Elkezdtem
olvasni... ĺgy kezdtem el a szlovák nyelvet tanulmányozni
1927-ben...” Sztripszky szlovák nyelvtudását Bánk községben igyekszik
tökéletesíteni, ahol két hónapot töltött el[13].
Tervezett szlovákiai nyelvgyakorlásához Skultétytől ill. a Matica Slovenskatól
szállás biztosítását kéri két hónapra. Sztripszky már e levelében is több XVIII. századi kéziratos
szlovák szótár, s néhány szlovák nyelvű oklevél általa történt felfedezéséről
számolt be Skultétynak. Hírt ad arról is, hogy a budai egyetemi nyomda
levéltárában gazdag szlovák vonatkozású iratanyag található.
Sztripszky a harmincas évek elején
került kapcsolatba a nagyszombati Szent Adalbert Egyesülettel[14].
1991 decemberében az Egyesület által kiadott Kultúra c. folyóiratba bánki
folklórgyűjtéséből küld el négy darabot. Ezekről ezt írja, hogy ezekből az
elsőt megjelentette ugyan Kollár[15],
de rövidebb, csonka változatban, három pedig publikálatlan ill. ismeretlen a
szakirodalomban. Levelében további cikkek küldését ígéri, többek között öt
Bernolák[16]
előtti szlovák szótár leírását, melyek
közül az 1763-as Hadbavny-szótárból ill. a hozzá mellékelt nyelvtanból idéz is.
Sztripszky a levélben megfogalmazza azt
a véleményét, hogy az általa ismert kéziratos szlovák szótárak fényesen cáfolják
azt a cseh kutatók által hangoztatott konjunkturális tételt, hogy Bernolák
előtt szlovák irodalom nem létezett, s a szlovákok egyébként is kizárólagosan
csak cseh nyelven írtak[17].
1932 januárjában újabb cikket küld a
Kultúrának, s kifejezi óhaját, hogy szívesen lenne a Szent Adalbert Egyesület
tagja[18].
Ugyanezen esztendő októberében írásban kötelezi magát, hogy 2000 azaz kettőezer
csehszlovák korona fejében budapesti könyvtárak anyaga alapján a Szent Adalbert
Egyesületnek 100 gépelt oldalas összeírást készít, melynek kiadói joga az
Egyesületet illeti meg[19].
Az összeállítást Sztripszky 1934-re el is készítette, mert Pöstyényi Ján az Egyesület igazgatója ezen év
júliusában elküldte számára az összeget[20].
Sztripszky több levelet váltott tehát Pöstyéni Jánnal, továbbá Baník Antonnal
az Egyesület könyvtárosával.
Baník
Anton hagyatéka a Matica slovenska Könyvtárának Irodalmi Levéltárába került. A
hagyatékban több Sztripszky levél kéziratos ill. gépiratos dolgozat, cikktöredék stb. található,
melyeket még Nagyszombatban Baník tanulmányozott.
Sztripszky hagyatéka 1946 tavaszán,
közvetlenül a tudós halála után az akkori budapesti csehszlovák misszión
keresztül Nagyszombatba került, a nagyszombati Szent Adalbert Egyesület
Könyvtárába[21],
majd Irodalmi Levéltárába, ahol töredékei ma is fellelhetők. A Szent Adalbert Egyesület az anyagi
gondokkal küzdő, nyugdíjas kutatótól még életében megvásárolta a szlovák
vonatkozású kéziratainak és könyveinek egy részét, azzal a feltétellel, hogy
ezeket az Egyesület majd halála után veheti át. Sztripszky váratlan elhunytát
követően a megélhetési gondokkal magára maradt özvegye azonban az egész
hagyatékot átadta Alexander Horák prelátusnak, a Szent Adalbert Egyesület
elnökének, azzal a kikötéssel hogy a kiadó jogok őt, az özvegyet illetik meg. A
hagyaték megszerzésének és gyors Csehszlovákiába történő elszállításának célja,
Aleksander Horák egyik levele szerint az volt, hogy az értékes gyűjtemény
egészét biztosítsák a szlovák tudomány számára. Az anyag Nagyszombatba
kerülését követően felmerült az is, hogy a Szent Adalbert Egyesületet meg nem
illető magyar vonatkozású fondok kerüljenek vissza Budapestre[22].
A Nagyszombatba került teljes
Sztripszky-hagyaték első rendezője Ivan Panykevics prágai egyetemi docens,
ukrainista nyelvész volt. A magyar nyelvet és kultúrát nem ismerő Panykevics az
évtizedeken át szervesen épülő Sztripszky-irattárat módszertanilag egyáltalán
nem helyeselhető módon három csoportra bontotta: magyar, szlovák és kárpátaljai
ruszin részre. A hagyaték rendezésén 1946-47-ben három hétig dolgozó Panykevics
Alexander Horákhoz írott leveléből képet nyerhetünk Sztripszky irattáráról,
melyet a hatvanas évek elején bekövetkezett viszonylag szakszerű feldolgozásáig
és leltárba vételéig nyitott szekrényekben tároltak, a kölcsönbe adott iratokat
nem dokumentálták. A hagyaték szerves egységét sajnálatos módon, már Panykevics
megbontotta, s az később egyre fogyott, folyamatosan kisebbedett,
szétszóródott, sérült, jelentős része pedig eltűnt vagy kallódik valahol.
Eltűnt vagy lappang Sztripszky kiterjedt levelezésének magyar, ruszin és ukrán
nyelvű része. A Panykevics által jelzett ruszin és ukrán nyelvű, ill.
tematikájú irattári anyagból szinte semmi sem található meg Nagyszombatban. A
magyar nyelvű ill. tematikájú hagyatékrész ma alig van képviselve. Hiányoznak a
Panykevics által jelzett gép- ill. kéziratos Sztripszky- dolgozatok[23].
Az önzés és mohóság nyomán Nagyszombatba került teljes Sztripszky-hagyaték
megcsonkulásában, szétszóródásában szerepet játszott annak rendkívül szakszerűtlen
előzetes feldolgozása, de igazi oka talán mégis az volt, hogy a katolikus Szent
Adalbert Egyesület tevékenységét 1948 után a csehszlovák hatalom erősen
korlátozta, sőt egy időre bezárták az egyesület levéltárát, könyvtárát, ill. az
utóbbit világi kezelésbe adták.
A Szent Adalbert Egyesület Irodalmi
Levéltárában mára megőrződött töredékes Sztripszky-hagyaték bibliográfiai
szempontból viszont teljesebb és értékesebb, mint amit a szakirodalom jelez.
1957
március hó 6-án kelt levelében Sztripszky Hiador özvegye megrendítő tartalmú és
hangnemű levélben fordul Baníkhoz. Az özvegyet 1951-ben Budapestről
kitelepítették Heves megyébe, s hat keserves szenvedéssel teli esztendő után
1956 őszén sikerült visszajutnia Pestre, amikor a budapesti letelepedés már nem
volt engedélyhez kötve. A mindenét elveszített, hontalanná vált, beteges,
törődött asszony valószínűleg mit sem tudva a Szent Adalbert Egyesület
kálváriájáról az Egyesülettől a férje által az annak 1945-ben küldött könyvek
jogos árát kéri: Továbbá kéri Baníkot, hogy az érdeklődjön Nagyszombatban, a
Szent Adalbert Társaságnál „hogy 10 év alatt, a Sztripszky-féle tömérdek
kéziratokból nem-e jött valami nyomtatás alá? mert a tudományos művek után a
szerzői jog az özvegyet illeti törvényesen.”
Láttuk
Sztripszky Hiador küzdelmes életének még a Magyar Néprajzi Múzeumhoz köthető
szakaszában (1909-1918) kapcsolatba került a szlovák művelődés és tudomány
egyes képviselőivel. A két világháború között pedig több szlovák tudományos és
kulturális műhellyel is kapcsolatokat ápolt. Levelezésében, dolgozataiban,
fellépett a csehszlovakizmus, – a cseh és szlovák nemzet és nyelv egységének
hazugságra épített elmélete ellen, s széles bázison alapuló bibliográfiai
adatgyűjtésére támaszkodva tagadta a Csehszlovákiában akkor hivatalosnak
minősülő tételt a szlovákok ezeréves elnyomásáról. Számos levelében és
dolgozatában cáfolta a cseh tudományos körök által terjesztett konjunkturális
tételt „hogy ezer évig itt nem történt semmi.” Sok könyvészeti adattal és több
dolgozattal, magyarországi közgyűjteményekben készített fényképekkel, s olykor
értékes könyvek budapesti vásárlásával támogatta a szlovák nyelvi és kulturális
autonómia kibontakozását a csehszlovakizmus béklyójából.
Sztripszky
Hiador élete végéig dolgozott Szabó Károly: Régi Magyar Könyvtár c.
bibliográfiájának bővítésén, pótlásán és igazításán[24]. A kötethez tervezett előszavának egyik változatában így ír: „Ebben az
1912 évi pótkötetemben[25]
452 magyarnyelvü adalékot és 281 nem magyart tettem közzé olyanok gyanánt, mint
amelyek Szabó két kötetében nincsenek meg. Ezzel Szabó számai 1793-ról 2245 magyar könyvre emelkedtek, a
nemmagyaroké pedig 2452-ről 3185-re.
Ez a
haladvány még ma is tart. A gyűjtést én 1912 után is folytattam mind nyomtatott
forrásokból, mind pedig azzal, hogy szerény anyagi módomtól telhetően 15
esztendőn át lassankint beutaztam kis országunkat, fölkerestem a városi és
egyházi könyvtárakat: Magyaróvár, Sopron, Pápa, Szombathely, Szentgotthárd,
Zircz, Szfejérvár, Kőszeg, Győr, Kalocsa, Veszprém, Pannonhalma, Szeged,
Kecskemét, Debrecen, Eger, Sárospatak és Miskolc városokban. A régi Felvidéken,
ahol annyi sok könyv jelent meg, átvizsgáltam Pozsony, Nagyszombat, Lőcse,
Késmárk, Podolin és Besztercebánya könyvtárait mindaddig, amig a csehek 16 évi
zavartalan beutazások után hirtelen megtagadták tőlem a vizumot, minden
megokolás nélkül, így T(uróc) Szentmártonról (Matica Múzeum egyesület) már
lemaradtam. Legnagyobb hálával tartozom ezek között a vendégszerető Zircznek, Debreczennek, és Pannonhalmának, ahol igazán bő aratásom volt. Munkámban igen
nagy segitségemre volt Kecskemét poliglott tanára, Hajnóczy Iván dr. mind a gyűjtésben, mind a szerkesztésben[26].”
A bibliográfia nem valami mellékes,
másodrendű foglalatosság volt Sztripszky munkásságában, hanem éppen a
legfontosabb, s elsőrendű[27].
Lehetetlen hiánytalanul felsorolni Sztripszky segítőinek névsorát:
Nagyszombatban a Szent Adalbert Egyesület tisztviselői, Pozsonyban Vševlad
Gojdoš,
fesencesrendi apát? szerzetes?, Liptontszentmiklóson Ludovit’ Šenšel
evangélikus esperes, Eperjesen Frenyó László evangélikus plébános, Kassán
Hvozodík Ján gimnáziumi tanár segítségét élvezte. E kérdés önálló vizsgálatot
igényel. Tény, hogy ő gazdagította a szlovák kultúrát. A Liptónszentmiklóson
kiadott Cerkovné listy hasábjain több cikket jelentetett meg a Cithara
Sanctommról vagy Tranosciusról az evangélikusok régi énekeskönyvéről[28].
Pázmány Péter és a szlovák irodalom kapcsolatát uttörő dolgozatban vizsgálja-
Úgy véli, hogy a tulajdonképpeni szlovák irodalom az 1625-ben Ritnale
Strigoniense c. könyvvel kezdődött. Érzékelteti, Pázmánynak is része volt
abban, bár ő maga már nem érhette meg, hogy a magyar nyelvű Cantus Catholici
megjelenését (1650) követően pár év múlva, 1655-ben kinyomtaták szlovák fordításban
is, s ugyanolyan címmel, mint a magyart. Pázmány Kalauzának két kéziratos szlovák nyelvű fordításával is megismerteti
az olvasót[29].
Sztripszky, bár neve munkatársként
nincs feltüntetve, aktívan részt vett Ján Hvozdík: Szlovák-magyar és
magyar-szlovák részletes szótárnak munkálataiban[30].
[1] Sztripszky szlovák nyelvű dolgozatai Beloň Rusínsky néven jelentek meg. Ezt az írói álnevet Anton Baník, a Szent Adalbert Egyesület könyvtárosa adta Sztripszkynek, amikor az szlovák nyelvű cikket küldött el az Egyesületnek. A cikket Sztripszky Teodor Bieloň névvel jegyezte, s az általa megformált cím így hangzott: Ruské a rumunské plody tlačiarne starej Trnavy. Ld. Sztripszky dolgozatának Baník által javított eredetijét. Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár. Turócszentmárton. №132. BI 20. Sztripszky a Rusínsky álnevet elfogadta, bár egyik levélben megjegyezte, hogy kissé művinek–mesterségesnek tartja. (Dr. Rusinský (így) – je to trochu kunštovné – umelé, ale za to nič nevadí. Nech bude tak!) Vö. Sztripszky levele A. Baníkhoz. Budapest, 1935. április 2. Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár Turócszentmárton № 132 0 23.
[2] Beloň Rusinský (=Sztripszky Hiador): Literárne nákresy. Budapest, 1940; uő.: Ako pracujú páni slovnikári? Potreba írečitého slovenského slovníka. Slovenské noviny. 1939. ....; uő.: Z piesní slovenského l’udu v Novohrade. Slovenské noviny. 1939...; uő.: Peter Pázmány a literatúra slovenská. Slovenské noviny. 1939. 18-22. sz.; uő.: Ešte dve neznáme Cithary. (1686, 1707). Cirkevné listy. 51. 1937. 407-409; 420-422; uő.: Historia Cithary z roky 1638. Cirkevné listy. 52. 1938. 132-134; 145-147; 166-168; 192-193; uő.: Kegeliusove duchovné premyšl’ovanie. Cirkevné listy. 52. 1938. 7-8; 36-38; uő.: Rukopisný spevník slovenský z roku 1689. Cirkevné listy. 51. 1937. 28-30; 49-50; 66-68, 91-93; 113-114; uő.: Trnavská univerzita v službe unionistickej idey. In.: Pamiatke trnavskej univerzity 1635-1777.; Trnava, Spolok sv. Vojtecha 1935. 241-257; uő. : Vydanie Cithary z roku 1693. Cirkevné listy. 51. 1937. 176-178.; Sztripszky Hiador: Vel’konočný koláč chudobného človeka. Rusínska l’udová povest’ zo stolice Mármarošskej. Slovenské noviny, 26. 19.4. 1911. 1-3.
[3] Vö. Könyv és Könyvtár XXI. 1998. 269-270. Vö. még. V(endelín) J(ankovič): Poznámky k bibliografickým prácam Hiadora Stripského a k ich slovenským vzt’ahom. Knižnica. 1958. 71.
[4] Rudolf Chmel: Slovensko-mad’arské literárne vzt’ahy. Bratislava. 1980. 341-344.
[5] V(ojtech) Š(arluška): Zo zbierok Matice slovenskej. Odviate vetrom. Dr. Hiador Stripský (Sztripszky) – bibliograf, etnograf, literárny historik I. H.S. A. Baníkovi; H.S. Danielovi Rapantovi; Jozefovi Országhovi. In. Slovenské národné noviny. 1993. 46. sz. 14. old; II. Slovenské národné noviny 1993. 47. sz. 14. old.
[6] Štefan Švagrovský: Rukopis cyrilského homiliára zo 17. storočia v Literárnom archíve Spolku sv. Vojtecha. Studia Slovaca. 35. évf. 2000. 1-4.
[7] Vö.: Угорські русини і словаки в Америці. Житє і Слово. Львів, VI. évf. 1897. 414-420.
[8] A levél lelőhelye: Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Nagyszombat–Trnava. Fasc. 158. № 10/16. Publikálva: Könyv és Könyvtár. XXI. Debrecen, 1999. 148-151.
[9] Skultéty József: (Jozsef Škultéty) lapszerkesztő, kritikus, nyelvész; a Matica slovenska igazgatója. Vö. Világirodalmi Lexikon XII.
[10] Sztripszky 1917-ben kelt magyar nyelvű levelei Skultétyhez: Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltára. Turócszentmárton. № 49 AP 4; Publikálva: Rudolf Chmel: Slovenské – mad’arské literarné vzt’ahy. Bratislava, 341-344. (szlovák fordításban).
[11] Budapest, 1931. VII.28. Lelőhelye: Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár. Turócszentmárton. № 49 AP 4.
[12] Sztripszky hasonlóan fogalmazott Csekey István professzornak 1940. júniusában írott levelében is. Vö. Könyv és Könyvtár XXI. 1991. 120-121.
[13] Sztripszky később is megfordult Bánkon. Az 1931. évi Bánk községbeli gyűjtéséből két népdalt tett közzé. Vö. Z piesní slovenského l’udu v Novohrade. Slovenské noviny. 1939; Vö még. Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Trnava - Nagyszombat. Fasc. 254. Fol. A. № 4; № 7.
[14] Szt. Adalbert Egyesület (Katolikus lexikon + cikk)
[15] Kollár (Vil. Lexikon)
[16] Beenolák
[17] Sztripszky levele a Kultúra c. folyóirat szerkesztőségének. Budapest, 1931. december. Lelőhelye: Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Fasc. 278. № 270.
[18] Sztripszky Hiador levele a Kultúra szerkesztőségének. Budapest, 1932. január 6. Lelőhelye: Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Fasc. 278. № 270.; Sztripszky ez alkalommal a Konskô priezvisko. Literárny žart pre milovníkov slovenčiny. c. cikkét küldte el a szerkesztőségnek, de az nem adott helyet az írásnak, mely aztán Sztripszky: Literárne nákresy c. könyvecskéjében jelent meg. (Budapest, 1940. 43-50.
[19] Osvedčenie. Budapest. 1932. október 6. Lelőhelye: Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Fasc. 483. № 337.
[20] Sztripszky Hiador levele Pöstyényihez. Velika Kumjata (Nagykomját). 1934. július 29. Lelőhelye uott: Fasc. 293. № 90/80
[21] A katolikus szlovákok 1870-ben alakult egyesületéről ld.még: Hadrián Radvani: Bibliografia výdaní Spolku Sv. Vojtecha. 1870-1994. Trnava, 1996; Vojtech Strelka: Panteón dejatel’ov Spolku Svätého Vojtecha v Trnave. Trnava, 1995.
[22] Erről ld. Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Nagyszombat-Trnava. Fasc. 221. Fol. A. č.4.; Fasc. 483. č 337.
[23] Ld. Ivan Panykevics levelét Alexander Novákhoz. Lelőhelye: uott Fasc. 221. Fol. A. № 4. A cseh nyelvű levelet magyar fordításban függelékként teljes egészében közzétesszük.
[24] Özv. Sztripszky Hiadorné levele A.Baníkhoz. Budapest, 1957. március 6. Lelőhelye: Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár?; Udvari István: Sztripszky Hiador nagyszombati hagyatékának bibliográfiai vonatkozású adatai. Könyv és Könyvtár. XXI. 1999. 265-284.
[25] Sztripszky Hiador: Adalékok Szabó Károly Régi Magyar Könyvtár c. munkájának 1-2. Kötetéhez. Pótlások és igazítások 1472-1711. Budapest, 1912.
[26]Vö. Könyv és Könyvtár XXI. 1999. 278-279.
[27] Vö. Borsa Gedeon: Sztripszky Hiador. A Könyvtáros. IX. 1959. 4.sz. 263-266; V(endelín) J(ankovič): Poznámky k bibliografickým prácam Hiadora Stripského a k ich slovenským vzt’ahom. Knižnica. 1958. 70-77; Udvari István: Adatok Sztripszky Hiador munkásságáról. Könyv és Könyvtár. XX. 1998. 67-97.
[28] Adatait ld. Könyv és Könyvtár. XX. 1998. 74.
[29] Peter Pázmány a literatúra slovenská. Slovenské noviny. Budapest, 1939... ; Pázmány Péter és a szlovák irodalom. Uj magyar múzeum. 2.k. 1.füz. 1943. 18-30.
[30] Ján Hvozdik: Zovrubný slovník slovensko-madárský a madársko slovenský. Košice 1933; Praha-Prešov 1937..