Udvari István

 

Sztripszky Hiador kapcsolata a szlovák tudomány és kultúra képviselőivel

 

 

         Sztripszky Hiador szlovakisztikai tevékenysége, kapcsolata a szlovák művelődés képviselőivel feldolgozatlan[1]. Annak ellenére, hogy több szlovák nyelvű dolgozata, adatközlése[2] megjelent, s a tudós szlovák vonatkozásokban gazdag hagyatéka – irattára, levelezése, kéziratai,  könyvtára a II. világháborút követően Szlovákiába került, összefoglaló írás nem született a témáról. A szlovák retrospektív bibliográfia készítése során szlovák szakemberek számbavették Sztripszky bibliográfiai hagyatékának szlovák vonatkozásait is, olyformán, hogy Sztripszky címleírásait legépelték, sokszorosították s a legfontosabb szlovákiai könyvtárakba kéziratként szétküldték[3]. Rudolf Chmel Sztripszkynek két, József Škultétyhoz írott levelét tette közzé szlovák fordításban[4]. Vojtech Šarluška pedig Jozef Országhoz, Anton Baníkhoz, s Daniel Rapanthoz írott egy-egy levelét publikálta, megfogalmazva azt a véleményét is, hogy Sztripszkynek helyet kellene biztosítani a Szlovák Életrajzi Lexikon (Slovenský biografický slovník) pótkötetében[5]. Štefan Švagrovský szlovakisztikai szempontból értékes levelezésére irányítja rá a figyelmet[6].

         Sztripszky Hiador bibliográfust, néprajzkutatót és nyelvészt már indulásakor foglalkoztatták szlovák témák. Kolozsvári egyetemi hallgatóként, 1897-ben készítette el első szlovák vonatkozású írását, mely az Amerikába kivándorolt szlovákokról és ruszinokról szólt[7]. Hlavaty István budapesti lelkész tanácsára 1917-ben, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának custosaként levélben[8] fordul Oswald R.Ferenc szlovák íróhoz, szerkesztőhöz s szlovák vonatkozású adatokat kérte tőle Petőfi a szláv népek irodalmában című témájához. Konkrétan Matzenauer–Beňovsky Otto fényképét és 1893-ban megjelent Lyrické básne c. Petőfi fordításkötetét kérte tőle. Kérését így indokolja: „Mindenesetre érdekes volna megösmerni Matzenauernek teljes Petőfi–fordítását, először nagy szabása miatt, másodszor összehasonlító tanulmányokat lehetne és kell tennem Hrdlička, Podhradsky és Hviezdoslavnak fordításaival.”

         Oswald nem tudott érdemi segítséget nyújtani Sztripszkynek, hanem azt javasolta neki, hogy forduljon a Slovenské pohl’ady szerkesztőjéhez, Skultéty Józsefhez[9]. Sztripszky a a szláv nyelvre fordított Petőfit akarja megismertetni magyar közönséggel s ehhez minden szláv nyelven megjelent Petőfi fordítást meg kíván ismerni,  „mindent amit a szlávok Petőfiről megfigyeltek és leírtak”[10].

Egy, Skultétynek 1931-ben írott levelében[11] leírja, hogy 1927-ben kezdte el módszeresen a szlovák nyelv tanulását. E levél kulcsdokumentum Sztripszky szlovakisztikai tevékenységének megértéséhez. Levelében Sztripszky megemlíti, hogy személyesen eddig kétszer találkozott már Skultétyval, először 1911-ben, mikor a Nemzeti Múzeum custosaként meglátogatta őt Turócszentmártonban, másodszor pedig 1919. év őszén Prágában amikor a ruszin-szlovák határ kijelöléséről folyt ott a vita. S itt átadjuk a szót Sztripszkynek. „Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s én időközben ruszinból szlovák lettem! Igaz, furcsa ügy, de azért valójában így van. Kárpátalja szerencsétlen viszonyai az új rezsim kezdetével úgy összekuszálódtak és összebonyolódtak, hogy nekem teljesen elment a kedvem attól, hogy ruszinul dolgozzak, sőt még attól is, hogy ehhez a maréknyi néphez tartozónak soroljam magam, amelyik határozott ideálok és célok nélkül maga sem tudja kicsoda-micsoda és örök gyermekségben csak mások nevetségének tárgyaként vegetál. Ebbe a zűrzavarba nehéz nekem tollammal beavatkozni, ahol az egyik ruszinnak, a másik orosznak, a harmadik autonomistának, míg a negyedik ukránnak nevezi magát, s emellett mindegyiknek megvannak a maga különös nyelvtanai, törekvései, ami összességében olyan képet mutat, hogy ennek a népnek még saját nyelve sincsen! A kultúra terén végzett munka helyett éretlen gyermekek módjára csak veszekszenek egymással. Ha egyik vagy másik tábor oldalára állnék, ez azt jelentené számomra, hogy a többiek állandóan csépelnének engem, ezért inkább a félreállást választottam...[12]. De a lélek táplálékra vágyik. Mit tegyek? Véletlenül került kezekembe az Ön könyve: 125 rokov zo slovenského života. ’125 év a szlovák élétről’. Elkezdtem olvasni... ĺgy kezdtem el a szlovák nyelvet tanulmányozni 1927-ben...” Sztripszky szlovák nyelvtudását Bánk községben igyekszik tökéletesíteni, ahol két hónapot töltött el[13]. Tervezett szlovákiai nyelvgyakorlásához Skultétytől ill. a Matica Slovenskatól szállás biztosítását kéri két hónapra. Sztripszky már  e levelében is több XVIII. századi kéziratos szlovák szótár, s néhány szlovák nyelvű oklevél általa történt felfedezéséről számolt be Skultétynak. Hírt ad arról is, hogy a budai egyetemi nyomda levéltárában gazdag szlovák vonatkozású iratanyag található.

 

         Sztripszky a harmincas évek elején került kapcsolatba a nagyszombati Szent Adalbert Egyesülettel[14]. 1991 decemberében az Egyesület által kiadott Kultúra c. folyóiratba bánki folklórgyűjtéséből küld el négy darabot. Ezekről ezt írja, hogy ezekből az elsőt megjelentette ugyan Kollár[15], de rövidebb, csonka változatban, három pedig publikálatlan ill. ismeretlen a szakirodalomban. Levelében további cikkek küldését ígéri, többek között öt Bernolák[16] előtti szlovák szótár leírását,  melyek közül az 1763-as Hadbavny-szótárból ill. a hozzá mellékelt nyelvtanból idéz is.

         Sztripszky a levélben megfogalmazza azt a véleményét, hogy az általa ismert kéziratos szlovák szótárak fényesen cáfolják azt a cseh kutatók által hangoztatott konjunkturális tételt, hogy Bernolák előtt szlovák irodalom nem létezett, s a szlovákok egyébként is kizárólagosan csak cseh nyelven írtak[17].

         1932 januárjában újabb cikket küld a Kultúrának, s kifejezi óhaját, hogy szívesen lenne a Szent Adalbert Egyesület tagja[18]. Ugyanezen esztendő októberében írásban kötelezi magát, hogy 2000 azaz kettőezer csehszlovák korona fejében budapesti könyvtárak anyaga alapján a Szent Adalbert Egyesületnek 100 gépelt oldalas összeírást készít, melynek kiadói joga az Egyesületet illeti meg[19]. Az összeállítást Sztripszky 1934-re el is készítette, mert  Pöstyényi Ján az Egyesület igazgatója ezen év júliusában elküldte számára az összeget[20]. Sztripszky több levelet váltott tehát Pöstyéni Jánnal, továbbá Baník Antonnal az Egyesület könyvtárosával.

Baník Anton hagyatéka a Matica slovenska Könyvtárának Irodalmi Levéltárába került. A hagyatékban több Sztripszky levél kéziratos ill. gépiratos  dolgozat, cikktöredék stb. található, melyeket még Nagyszombatban Baník tanulmányozott.

         Sztripszky hagyatéka 1946 tavaszán, közvetlenül a tudós halála után az akkori budapesti csehszlovák misszión keresztül Nagyszombatba került, a nagyszombati Szent Adalbert Egyesület Könyvtárába[21], majd Irodalmi Levéltárába, ahol töredékei ma is fellelhetők.  A Szent Adalbert Egyesület az anyagi gondokkal küzdő, nyugdíjas kutatótól még életében megvásárolta a szlovák vonatkozású kéziratainak és könyveinek egy részét, azzal a feltétellel, hogy ezeket az Egyesület majd halála után veheti át. Sztripszky váratlan elhunytát követően a megélhetési gondokkal magára maradt özvegye azonban az egész hagyatékot átadta Alexander Horák prelátusnak, a Szent Adalbert Egyesület elnökének, azzal a kikötéssel hogy a kiadó jogok őt, az özvegyet illetik meg. A hagyaték megszerzésének és gyors Csehszlovákiába történő elszállításának célja, Aleksander Horák egyik levele szerint az volt, hogy az értékes gyűjtemény egészét biztosítsák a szlovák tudomány számára. Az anyag Nagyszombatba kerülését követően felmerült az is, hogy a Szent Adalbert Egyesületet meg nem illető magyar vonatkozású fondok kerüljenek vissza Budapestre[22].

         A Nagyszombatba került teljes Sztripszky-hagyaték első rendezője Ivan Panykevics prágai egyetemi docens, ukrainista nyelvész volt. A magyar nyelvet és kultúrát nem ismerő Panykevics az évtizedeken át szervesen épülő Sztripszky-irattárat módszertanilag egyáltalán nem helyeselhető módon három csoportra bontotta: magyar, szlovák és kárpátaljai ruszin részre. A hagyaték rendezésén 1946-47-ben három hétig dolgozó Panykevics Alexander Horákhoz írott leveléből képet nyerhetünk Sztripszky irattáráról, melyet a hatvanas évek elején bekövetkezett viszonylag szakszerű feldolgozásáig és leltárba vételéig nyitott szekrényekben tároltak, a kölcsönbe adott iratokat nem dokumentálták. A hagyaték szerves egységét sajnálatos módon, már Panykevics megbontotta, s az később egyre fogyott, folyamatosan kisebbedett, szétszóródott, sérült, jelentős része pedig eltűnt vagy kallódik valahol. Eltűnt vagy lappang Sztripszky kiterjedt levelezésének magyar, ruszin és ukrán nyelvű része. A Panykevics által jelzett ruszin és ukrán nyelvű, ill. tematikájú irattári anyagból szinte semmi sem található meg Nagyszombatban. A magyar nyelvű ill. tematikájú hagyatékrész ma alig van képviselve. Hiányoznak a Panykevics által jelzett gép- ill. kéziratos Sztripszky-  dolgozatok[23]. Az önzés és mohóság nyomán Nagyszombatba került teljes Sztripszky-hagyaték megcsonkulásában, szétszóródásában szerepet játszott annak rendkívül szakszerűtlen előzetes feldolgozása, de igazi oka talán mégis az volt, hogy a katolikus Szent Adalbert Egyesület tevékenységét 1948 után a csehszlovák hatalom erősen korlátozta, sőt egy időre bezárták az egyesület levéltárát, könyvtárát, ill. az utóbbit világi kezelésbe adták.

         A Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltárában mára megőrződött töredékes Sztripszky-hagyaték bibliográfiai szempontból viszont teljesebb és értékesebb, mint amit a szakirodalom jelez.

1957 március hó 6-án kelt levelében Sztripszky Hiador özvegye megrendítő tartalmú és hangnemű levélben fordul Baníkhoz. Az özvegyet 1951-ben Budapestről kitelepítették Heves megyébe, s hat keserves szenvedéssel teli esztendő után 1956 őszén sikerült visszajutnia Pestre, amikor a budapesti letelepedés már nem volt engedélyhez kötve. A mindenét elveszített, hontalanná vált, beteges, törődött asszony valószínűleg mit sem tudva a Szent Adalbert Egyesület kálváriájáról az Egyesülettől a férje által az annak 1945-ben küldött könyvek jogos árát kéri: Továbbá kéri Baníkot, hogy az érdeklődjön Nagyszombatban, a Szent Adalbert Társaságnál „hogy 10 év alatt, a Sztripszky-féle tömérdek kéziratokból nem-e jött valami nyomtatás alá? mert a tudományos művek után a szerzői jog az özvegyet illeti törvényesen.”

Láttuk Sztripszky Hiador küzdelmes életének még a Magyar Néprajzi Múzeumhoz köthető szakaszában (1909-1918) kapcsolatba került a szlovák művelődés és tudomány egyes képviselőivel. A két világháború között pedig több szlovák tudományos és kulturális műhellyel is kapcsolatokat ápolt. Levelezésében, dolgozataiban, fellépett a csehszlovakizmus, – a cseh és szlovák nemzet és nyelv egységének hazugságra épített elmélete ellen, s széles bázison alapuló bibliográfiai adatgyűjtésére támaszkodva tagadta a Csehszlovákiában akkor hivatalosnak minősülő tételt a szlovákok ezeréves elnyomásáról. Számos levelében és dolgozatában cáfolta a cseh tudományos körök által terjesztett konjunkturális tételt „hogy ezer évig itt nem történt semmi.” Sok könyvészeti adattal és több dolgozattal, magyarországi közgyűjteményekben készített fényképekkel, s olykor értékes könyvek budapesti vásárlásával támogatta a szlovák nyelvi és kulturális autonómia kibontakozását a csehszlovakizmus béklyójából.

 

Sztripszky Hiador élete végéig dolgozott Szabó Károly: Régi Magyar Könyvtár c. bibliográfiájának bővítésén, pótlásán és igazításán[24]. A kötethez tervezett előszavának egyik változatában így ír: „Ebben az 1912 évi pótkötetemben[25] 452 magyarnyelvü adalékot és 281 nem magyart tettem közzé olyanok gyanánt, mint amelyek Szabó két kötetében nincsenek meg. Ezzel Szabó számai 1793-ról 2245 magyar könyvre emelkedtek, a nemmagyaroké pedig 2452-ről 3185-re.

         Ez a haladvány még ma is tart. A gyűjtést én 1912 után is folytattam mind nyomtatott forrásokból, mind pedig azzal, hogy szerény anyagi módomtól telhetően 15 esztendőn át lassankint beutaztam kis országunkat, fölkerestem a városi és egyházi könyvtárakat: Magyaróvár, Sopron, Pápa, Szombathely, Szentgotthárd, Zircz, Szfejérvár, Kőszeg, Győr, Kalocsa, Veszprém, Pannonhalma, Szeged, Kecskemét, Debrecen, Eger, Sárospatak és Miskolc városokban. A régi Felvidéken, ahol annyi sok könyv jelent meg, átvizsgáltam Pozsony, Nagyszombat, Lőcse, Késmárk, Podolin és Besztercebánya könyvtárait mindaddig, amig a csehek 16 évi zavartalan beutazások után hirtelen megtagadták tőlem a vizumot, minden megokolás nélkül, így T(uróc) Szentmártonról (Matica Múzeum egyesület) már lemaradtam. Legnagyobb hálával tartozom ezek között a vendégszerető Zircznek, Debreczennek, és Pannonhalmának, ahol igazán bő aratásom volt. Munkámban igen nagy segitségemre volt Kecskemét poliglott tanára, Hajnóczy Iván dr. mind a gyűjtésben, mind a szerkesztésben[26].”

         A bibliográfia nem valami mellékes, másodrendű foglalatosság volt Sztripszky munkásságában, hanem éppen a legfontosabb, s elsőrendű[27]. Lehetetlen hiánytalanul felsorolni Sztripszky segítőinek névsorát: Nagyszombatban a Szent Adalbert Egyesület tisztviselői, Pozsonyban Vševlad Gojdoš, fesencesrendi apát? szerzetes?, Liptontszentmiklóson Ludovit’ Šenšel evangélikus esperes, Eperjesen Frenyó László evangélikus plébános, Kassán Hvozodík Ján gimnáziumi tanár segítségét élvezte. E kérdés önálló vizsgálatot igényel. Tény, hogy ő gazdagította a szlovák kultúrát. A Liptónszentmiklóson kiadott Cerkovné listy hasábjain több cikket jelentetett meg a Cithara Sanctommról vagy Tranosciusról az evangélikusok régi énekeskönyvéről[28]. Pázmány Péter és a szlovák irodalom kapcsolatát uttörő dolgozatban vizsgálja- Úgy véli, hogy a tulajdonképpeni szlovák irodalom az 1625-ben Ritnale Strigoniense c. könyvvel kezdődött. Érzékelteti, Pázmánynak is része volt abban, bár ő maga már nem érhette meg, hogy a magyar nyelvű Cantus Catholici megjelenését (1650) követően pár év múlva, 1655-ben kinyomtaták szlovák fordításban is, s ugyanolyan címmel, mint a magyart. Pázmány Kalauzának két kéziratos  szlovák nyelvű fordításával is megismerteti az olvasót[29].

         Sztripszky, bár neve munkatársként nincs feltüntetve, aktívan részt vett Ján Hvozdík: Szlovák-magyar és magyar-szlovák részletes szótárnak munkálataiban[30].

 


[1] Sztripszky szlovák nyelvű dolgozatai Beloň Rusínsky néven jelentek meg. Ezt az írói álnevet Anton Baník, a Szent Adalbert Egyesület könyvtárosa adta Sztripszkynek, amikor az szlovák nyelvű cikket küldött el az Egyesületnek. A cikket Sztripszky Teodor Bieloň névvel jegyezte, s az általa megformált cím így hangzott: Ruské a rumunské plody tlačiarne starej Trnavy. Ld. Sztripszky dolgozatának Baník által javított eredetijét. Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár. Turócszentmárton.  №132. BI 20. Sztripszky a Rusínsky álnevet elfogadta, bár egyik levélben megjegyezte, hogy kissé művinek–mesterségesnek tartja. (Dr. Rusinský (így) – je to trochu kunštovné – umelé, ale za to nič nevadí. Nech bude tak!) Vö. Sztripszky levele A. Baníkhoz. Budapest, 1935. április 2. Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár Turócszentmárton № 132 0 23.

[2] Beloň Rusinský (=Sztripszky Hiador): Literárne nákresy. Budapest, 1940; uő.: Ako pracujú páni slovnikári? Potreba írečitého slovenského slovníka. Slovenské noviny. 1939. ....; uő.: Z piesní slovenského l’udu v Novohrade. Slovenské noviny. 1939...; uő.: Peter Pázmány a literatúra slovenská. Slovenské noviny. 1939. 18-22. sz.; uő.: Ešte dve neznáme Cithary. (1686, 1707). Cirkevné listy. 51. 1937. 407-409; 420-422;  uő.: Historia Cithary z roky 1638. Cirkevné listy. 52. 1938. 132-134; 145-147; 166-168; 192-193; uő.: Kegeliusove duchovné premyšl’ovanie. Cirkevné listy. 52. 1938. 7-8;  36-38; uő.: Rukopisný spevník slovenský z roku 1689. Cirkevné listy. 51. 1937. 28-30; 49-50; 66-68, 91-93; 113-114; uő.: Trnavská univerzita v službe unionistickej idey. In.: Pamiatke trnavskej univerzity 1635-1777.; Trnava, Spolok sv. Vojtecha 1935.  241-257; uő. : Vydanie Cithary z roku 1693. Cirkevné listy. 51. 1937. 176-178.; Sztripszky Hiador: Vel’konočný koláč chudobného človeka. Rusínska l’udová povest’ zo stolice Mármarošskej. Slovenské noviny, 26. 19.4. 1911. 1-3.

[3] Vö. Könyv és Könyvtár XXI. 1998. 269-270. Vö. még. V(endelín) J(ankovič): Poznámky k bibliografickým prácam Hiadora Stripského a k ich slovenským vzt’ahom. Knižnica. 1958. 71.

[4] Rudolf Chmel: Slovensko-mad’arské literárne vzt’ahy. Bratislava. 1980. 341-344.

[5] V(ojtech) Š(arluška): Zo zbierok Matice slovenskej. Odviate vetrom. Dr. Hiador Stripský (Sztripszky) – bibliograf, etnograf, literárny historik I. H.S. A. Baníkovi; H.S. Danielovi Rapantovi; Jozefovi Országhovi. In. Slovenské národné noviny. 1993. 46. sz. 14. old; II. Slovenské národné noviny 1993. 47. sz. 14. old.

[6] Štefan Švagrovský: Rukopis cyrilského homiliára zo 17. storočia v Literárnom archíve Spolku sv. Vojtecha. Studia Slovaca. 35. évf. 2000. 1-4.

[7] Vö.: Угорські русини і словаки в Америці. Житє і Слово. Львів, VI. évf. 1897. 414-420.

[8] A levél lelőhelye: Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Nagyszombat–Trnava. Fasc. 158. № 10/16. Publikálva: Könyv és Könyvtár. XXI. Debrecen, 1999. 148-151.

[9] Skultéty József: (Jozsef Škultéty) lapszerkesztő, kritikus, nyelvész; a Matica slovenska igazgatója. Vö. Világirodalmi Lexikon XII.

[10] Sztripszky 1917-ben kelt magyar nyelvű levelei Skultétyhez: Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltára. Turócszentmárton. № 49 AP 4; Publikálva: Rudolf Chmel: Slovenské – mad’arské literarné vzt’ahy. Bratislava, 341-344. (szlovák fordításban).

[11] Budapest, 1931. VII.28. Lelőhelye: Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár. Turócszentmárton. № 49 AP 4.

[12] Sztripszky hasonlóan fogalmazott Csekey István professzornak 1940. júniusában írott levelében is. Vö. Könyv és Könyvtár XXI. 1991. 120-121.

[13] Sztripszky később is megfordult Bánkon. Az 1931. évi Bánk községbeli gyűjtéséből két népdalt tett közzé. Vö. Z piesní slovenského l’udu v Novohrade. Slovenské noviny. 1939; Vö még. Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Trnava - Nagyszombat. Fasc. 254. Fol. A. № 4; № 7.

[14] Szt. Adalbert Egyesület (Katolikus lexikon + cikk)

[15] Kollár (Vil. Lexikon)

[16] Beenolák

[17] Sztripszky levele a Kultúra c. folyóirat szerkesztőségének. Budapest, 1931. december. Lelőhelye: Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Fasc. 278. № 270.

[18] Sztripszky Hiador levele a Kultúra szerkesztőségének. Budapest, 1932. január 6. Lelőhelye: Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Fasc. 278. № 270.; Sztripszky ez alkalommal a Konskô priezvisko. Literárny žart pre milovníkov slovenčiny. c. cikkét küldte el a szerkesztőségnek, de az nem adott helyet az írásnak, mely aztán Sztripszky: Literárne nákresy c. könyvecskéjében jelent meg. (Budapest, 1940. 43-50.

[19] Osvedčenie. Budapest. 1932. október 6. Lelőhelye:  Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Fasc. 483. № 337.

[20] Sztripszky Hiador levele Pöstyényihez. Velika Kumjata (Nagykomját). 1934. július 29. Lelőhelye uott: Fasc. 293. № 90/80

[21] A katolikus szlovákok 1870-ben alakult egyesületéről ld.még: Hadrián Radvani: Bibliografia výdaní Spolku Sv. Vojtecha. 1870-1994. Trnava, 1996; Vojtech Strelka: Panteón dejatel’ov Spolku Svätého Vojtecha v Trnave. Trnava, 1995.

[22] Erről ld. Szent Adalbert Egyesület Irodalmi Levéltára. Nagyszombat-Trnava. Fasc. 221. Fol. A. č.4.; Fasc. 483. č 337.

[23] Ld. Ivan Panykevics levelét Alexander  Novákhoz. Lelőhelye: uott Fasc. 221. Fol. A. № 4. A cseh nyelvű levelet magyar fordításban függelékként teljes egészében közzétesszük.

[24] Özv. Sztripszky Hiadorné levele A.Baníkhoz. Budapest, 1957. március 6. Lelőhelye: Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Levéltár?; Udvari István: Sztripszky Hiador nagyszombati hagyatékának bibliográfiai vonatkozású adatai. Könyv és Könyvtár. XXI. 1999. 265-284.

[25] Sztripszky Hiador:  Adalékok Szabó Károly Régi Magyar Könyvtár c. munkájának 1-2. Kötetéhez. Pótlások és igazítások 1472-1711. Budapest, 1912.

[26]Vö. Könyv és Könyvtár XXI. 1999. 278-279.

[27] Vö. Borsa Gedeon: Sztripszky Hiador. A Könyvtáros. IX. 1959. 4.sz. 263-266; V(endelín) J(ankovič): Poznámky k bibliografickým prácam Hiadora Stripského  a k ich slovenským vzt’ahom. Knižnica. 1958. 70-77; Udvari István: Adatok Sztripszky Hiador munkásságáról. Könyv és Könyvtár. XX. 1998. 67-97.

[28] Adatait ld. Könyv és Könyvtár. XX. 1998. 74.

[29] Peter Pázmány a literatúra slovenská. Slovenské noviny. Budapest, 1939... ; Pázmány Péter és a szlovák irodalom. Uj magyar múzeum. 2.k. 1.füz. 1943. 18-30.

[30] Ján Hvozdik: Zovrubný slovník slovensko-madárský a madársko slovenský. Košice 1933; Praha-Prešov 1937..