Ukrán történelmi kronólógiai kalauz

Tartalom

Előszó................. 5

A kárpátaljai falu a XX. század elején................. 7

Ruszin értelmiségiek Oroszországban......................... 11

A történeti Magyarország helynevei Dél-Ukrajna területén......................... 16

A bácskai, szerémségi és szlavóniai ruszinok története ......................... 17

История Русинох Бачкей, Сриму и Славониї........ 23

A Movoznavsztvo 1979- és 1980-as számainak névtani anyaga 28

Истотни напрям културного розвою Русинох у Угорскей.... 32

A kelet-szlovákiai ukránok legújabbkori történelmének alapvonalai..... 37

Книга о языке бачванско-сремских русинов......... 43

Специфичне место руского язика медзи другима славянскима язиками ......... 52

Adatok a szlovák nyelv történetéről......................... 60

A máriapócsi baziliták cirillbetűs könyvei........... 62

Bácskai ruszin elbeszélések .. 65

О югославянских Русинох ......... 70

A kelet-szlovákiai ukrán nyelvjárások atlasza. Ételek, edények elnevezései ..... 77

A jelenkor forrásainál........ 82

A kárpátukrán (ruszin) irodalom a XIX. században........................... 86

A szvidniki Ukrán Kultúra Múzeuma Tudományos Gyűjteménye.12.k........................... 87

Nyíregyházi szlovák nyelvjárási és néprajzi emlékek........................... 90

A szvidniki Ukrán Kultúra Múzeuma Tudományos Gyűjteménye. 14.k.................... 95

Наукови зборнїк, том 14............... 97

Magyar és csehszlovák történészek eszmecseréje a régi magyar nevek írásmódjáról..... 99

A kelet-szlovákiai ukrán nyelvjárások szókincse. Népi ételek és italok 101

A szlovák betű útja Békéscsabán.......................... 102

A rézveretes Tranoscius..... 106

Hajdúdorog iskolatörténete.......................... 109

Fejezetek az orosz szókincs történetéből... 112

A szvidniki Ukrán Kultúra Múzeuma Tudományos Gyűjteménye. 13.k.................. 116

Наукови зборнїк, том 13............. 120

A szépíró Vasvári Pál fogadása pátriájában..... 123

A kelet-szlovákiai lemk nyelvjárások frazeológiai szótára............ 127

A szvidniki Ukrán Kultúra Múzeuma Tudományos Gyűjteménye. 16.k.................. 130

Наукови зборнїк Музею українскей култури у Свиднїку, том 16......................... 132

A dél-magyarországi ruszinok gazdasági és társadalmi élete......................... 135

Привредни и дружтвени живот Руснацох у южней Угорскей....... 139

Kelet-Szlovákia ukrán nyelvjárásainak atlasza............. 143

Атлас украинских говоров Восточной Словакии....... 148

A Szics-gárda története......... 153

Ukrajna hagyományos földművelése. 156

Ukrajna történetének alapvonalai.... 162

Kárpátalja történetének alapvonalai 1918-ig..................... 171

Нариси історії Закарпаття.... 178

A baziliták...... 185

Csehszlovákia ruszin-ukránjainak kalendáris szokásai.......... 188

A szlavisztikai folklorisztika Magyarországon......................... 194

Славістична фольклористика в Угорщині... 197

Egy kelet-szlovákiai ruszin község története......................... 200

Ungvár első történésze...... 203

Перший історик Ужгорода...... 207

Ukrajna és Németország a II. világháborúban......................... 211

Felső-zempléni ruszinok a két világháború között.............. 213

Árucsere és migráció Észak-Magyarországon......................... 217

Kelet-szlovákiai ruszin dalok... 219

Osztrozsnyica ösvényein...... 221

Illusztrált ukrán etnográfiai kalauz......................... 223

Anna Macibobova ruszin dalai..... 227

Az ukrán fazekasság etnográfiája.... 232

A szlovákiai ruszinok történetének vázlata............ 237

Egy magyarországi ruszin költő versei.............. 243

Table of Contens......................... 249

Зміст............... 251...............................

Змист............. 253

CLEANING AMONG UKRAINIAN, RUSYN

AND SLOVAKIAN BOOKS

ISTVÁN UDVARI, Nyíregyháza

Table of Contents

Foreword.......... 5

The Subcarpathian village in the early 20th century........................... 7

Rusyn intelligentsia in Russia............. 11

Geographical names of old Hungary in Southern Ukraine......................... 16

The history of Rusyns living in Bácska, Szerémség and Slavonia.......... 17

Onomastica in the 1979 and 1980 issues of Movoznasztvo 28

The cultural development of Rusyns in Hungary......... 32

Recent history of the Ukrainians living in Slovakia......................... 37

A book on the language of the Rusyns in Bács-Szerém............. 43

Some additions to the history of the Slovakian language......... 60

Cyrillic books of the Bazilite order of Máriapócs. 62

Stories of the Rusyns in Bácska......................... 65

A chart of the Ukrainian dialects in Eastern Slovakia. Names of dishes, kitchenware.... 77

At the sources of our age............ 81

Rusyn literature in the 19th century........... 86

The scientific collection of the Ukrainian Cultural Museum of Svidnik, Vol. 12 87

Slovakian dialectal and ethnographic memories in Nyíregyháza... 90

The scientific collection of the Ukrainian Cultural Museum of Svidnik, Vol 14. 95

Discussions of Hungarian and Slovakian historians on the spelling of historic Hungarian names......................... 99

Vocabulary of the Ukrainian dialects in Eastern Slovakia. Popular names of drinks and dishes.... 102

The history of Slovakian literacy in Békéscsaba 103

The copper engraved Tranoscius... 106

The history of education in Hajdúdorog.. 109

Chapters from the history of the Russian vocabulary... 112

The scientic collection of the Ukrainian Cultural Muzeum of Svidnik, Vol. 13........................ 116

Reception of Pál Vasvári, the author, in his homeland...... 123

Phraseological dictionary of the Lemk dialect of Eastern Slovakia....................... 127

The scientific collection of the Ukrainian Cultural Museum of Svidnik, Vol. 16........................ 130

Economic and social life of the Rusyns in Southern Hungary....... 135

The chart of dialects in Eastern Slovakia....................... 143

History of the Sich Guard.... 153

Traditional land cultivation in the Ukraine......... 156

Basic elements of the history of the Ukraine......... 162

Basic elements of the history of Subcarpathia before 1918... 171

The Basilite Order....................... 185

Calendar customs of the Rusyns and Ukrainians in Czechoslovakia....................... 188

Slavistical folkloristics in Hungary....... 194

The history of a Rusyn village in Eastern Slovakia....................... 200

The first historian of Ungvár..... 203

Germany and the Ukraine in the Second World War............... 211

Rusyns in Northern Zemplén County between the two World Wars. 213

Exchange of goods and migration in Northern Hungary....... 217

Rusyn songs in Eastern Slovakia....................... 219

On the pathways of Ostrozhnitsa....................... 221

An illustrated Ukrainian ethnographical guide............. 223

Rusyn songs of Anna Matsibobova 227

Ethnography of the Rusyn pottery.......... 232

A draft history of the Rusyns in Slovakia........ 237

Poems by a Rusyn poet of Hungary ...... 243

ІШТВАН УДВАРІ

Нотатки на полях українських, русинських

та словацьких книг. Ніредьгаза, 1995.

З м і с т

Передмова...... 5

Закарпатське село на початку ХХ століття...... 7

Карпаторуська інтеліенція у Росії................ 11

Топоніми історичної Угорщини на території південної України.......... 16

Історія бачванських, сримських та славонських русинів........... 17

История Русинох Бачкей, Сриму и Славонии....... 23

Ономастичні дослідження на сторінках журналу Мовознавство

за 1979 та 1980 рік.................... 28

Истотни напрям културного розвою Русинох у Угорскей.... 32

Основні напрямки історичного розвитку східнословацьких українців........ 37

Книга про мову бачвансько-сримських русинів........... 43

Специфічне место руского язика медзи другима славянскима язиками.......... 52

Причинки до історії словацької мови ......................... 60

Кириличні книги маріапочських монахів-базилітів......................... 62

Оповідання бачванських русинів........... 65

Про югославських русинів........... 70

Атлас українських говірок Східної Словаччини. Назви страв та

посуду............ 77

Біля джерел сучасності..... 81

Карпаторуська література ХІХ століття........... 86

Науковий збірник Музею української культури у Свиднику. Том 12..................... 87

Словацькі етнографічні та мовні пам’ятки у Ніредьгазі...... 90

Науковий збірник Музею української культури у Свиднику. Том 14..................... 95

Наукови зборнїк, том 14............. 97

Обмін думок між угорськими та чехословацькими вченими-істориками

щодо правопису давніх угорських прізвищ.......... 99

Лексика українських говорів Східної Словаччини.Народні страви та

напої............. 102

Розвиток словацького письменства у Бекешчабі.... 103

Траносціус у мідному окладі....................... 106

Історія шкільництва у Гайдудорозі 109

Нариси з історії російської лексики........ 112

Науковий збірник Музею української культури у Свиднику. Том 13................... 116

Наукови зборнїк, том 13........... 120

Рецепція белетриста Пала Вашварі на рідній землі. 123

Фразеологічний словник лемківських говірок Східної Словаччини 127

Науковий збірник Музею української культури у Свиднику. Том 16................... 130

Наукови зборнїк Музею українскей култури у Свиднїку, том 16....................... 132

Суспільне та економічне життя русинів південної Угорщини... 135

Привредни и дружтвени живот Руснацох у южней Угорскей..... 139

Атлас українських говірок Східної Словаччини 143

Атлас украинских говоров Восточной Словакии..... 148

Історія січових стрільців....... 153

Традиційне землеробство України........ 156

Основні напрямки української історії............ 162

Нариси історії Закарпаття до 1918 року..... 171

Нариси історії Закарпаття (укр.мовою) 178

Монахи-базиліти....................... 185

Календарні обряди чехословацьких русинів-українців...... 188

Славістична фольклористика в Угорщині.. 194

Славістична фольклористика в Угорщині (укр.мовою) 197

Історія одного східнословацького русинського села............... 200

Перший історик Ужгорода.... 203

Україна і Німеччина у ІІ світовій війні 211

Верхньоземплинські русини між двома світовими війнами........ 213

Товарообмін та міграція у північній Угорщині..... 217

Пісні русинів Східної Словаччини 219

Стежками Стружніци... 221

Ілюстрований етнорафічний довідник України....................... 223

Русинські пісні Анни Мацібоби....................... 227

Етнографія українського гончарства.. 232

Нарис історії словацьких русинів......... 237

Вірші русинського поета Угорщини....................... 243

ИШТВАН УДВАРИ

Нотатки о українских, руских и словацких кнїжкох

Нїредьгаза, 1995.

З м и с т

Уводне слово.. 5

Подкарпатски валал на початку ХХ сторочя..... 7

Карпаторуска интелиенция у Русиї............... 11

Топоними историйней Угорскей на териториї южней України.......... 16

История Русинох Бачкей, Сриму и Славониї........ 17

Ономастични виглєдованя на бокох часописа Мовознавство за 1979. и

1980. рок........ 28

Истотни напрям културного розвою Русинох у Угорскей.... 32

Основни напрями историйного розвою восточнословацких Українцох. 37

Кнїжка о язику бачванско-сримских Русинох.......... 43

Специфичне место руского язика медзи другима славянскима язиками.......... 52

Податки до историї словацкого язика......................... 60

Кирилични кнїжки марияповчанских монахох-василиянох.... 62

Приповедки бачванских Русинох.......... 65

О югословянских Русинох.......... 70

Атлас українских диялектох Восточней Словацкей. Назви єдлох... 77

На жридлох сучасносци... 81

Карпаторуска литература у ХІХ сторочю 86

Наукови зборнїк Музею українскей култури у Свиднику. Том 12..................... 87

Словацки етнорафийни и диялектни памятнїки у Нїредьгази..... 90

Наукови зборнїк Музею українскей култури у Свиднику. Том 14..................... 95

Черанка думаньох медзи мадярскима и чехословацкима историчарами

о правопису старих угорских презвискох.... 99

Лексика українских диялектох Восточней Словацкей. Народни єдла и

напої............. 102

Розвой словацкей писемносци у Бекешчаби.. 103

Траносциус у месиновей обкладки...... 106

История школства у Гайдудороу 109

Нариси историї русийскей лексики........ 112

Наукови зборнїк Музею українскей култури у Свиднику. Том 13................... 116

Рецепция белетристи Пала Вашвария на родзеней жеми....................... 123

Фразеолоийни словнїк лемковских диялектох Восточней Словацкей... 127

Наукови зборнїк Музею українскей култури у Свиднїку. Том 16....................... 130

Привредни и дружтвени живот Руснацох у южней Угорскей..... 135

Атлас українских диялектох у Восточней Словацкей... 143

История Сичових стрильцох.... 153

Традицийне земледїлство України........ 156

Основни напрями українскей историї......... 162

Основни напрями историї Подкарпаття до 1918 року..... 171

Монахи-василиянє.... 185

Календарски обряди чехословацких Русинох-Українцох.... 188

Славистична фолклористика у Мадярскей.. 194

История єдного восточнословацкого руского (русинского) валалу........... 200

Перши историчар Ужгороду.... 203

Україна и Нємецка у ІІ шветовей войни....................... 211

Горньоземплински Русини медзи двома шветовима войнами....... 213

Черанка роби и мирация у сиверней Мадярскей.. 217

Писнї Русинох Восточней Словацкей... 219

По дражкох Стружнїци... 221

Илустровани етнорафични водитель України........ 223

Руски (русински) писнї Анни Мацибобовей....................... 227

Етнорафия українского гарчкарства. 232

Нарис историї словацких Русинох........ 237

Стихи єдного русинского поети Мадярскей 243

Könyv a lengyelországi görögkatolikusokról

D.Molnár István: Vallási kisebbség és kisebbségi vallás.

Görögkatolikusok a régi és mai Lengyelországban.

Balassi Kiadó. Budapest, 1995. 275 p.

E sorok írója a görögkatolicizmust minden vonatkozásban nagy, igazságos és történelmi léptékű kompromisszumnak tartja Kelet és Nyugat találkozási pontjain. A Kelet és Nyugat közötti vallási, egyházi megegyezéssel mindegyik fél nyert, s előnyösebb helyzetbe került. Történetileg két államban éltek görögkatolikusok Lengyelországban és a Magyar Királyságban, e két országból terjedtek el szerte a világon. A görögkatolicizmus őshazája Lengyelország, ahol az 1596-os breszti únió eredményeképpen az ortodoxok egy része csatlakozott a nyugati kereszténységhez. A magyarországi görögkatolikus egyház az 1646-os ungvári únióval veszi kezdetét. A régió két, egykor nagy és soknemzetiségű országában sok tekintetben hasonlóan, de számos vonatkozásban eltérően formálódott a görögkatolikusság sorsa, történelme. A görögkatolikusok között mindkét államban jelentős volt a nemzetiségek (ukránok, beloruszok, ruszinok, románok stb) aránya. Kezdettől fogva hasonló volt a két ország görögkatolikusságának társadalmi struktúrája, a hívek társadalmi hovatartozás ill. a foglalkozás szerinti megoszlása. A XX. századra azonban eltérően alakult a két szóban forgó államban a görögkatolikusok helyzete. Az új Lengyelországban a kisebbségek, nemzetiségek vallásává lett, még a Trianon utáni Magyarországon nem magyar görögkatolikusok csak elenyésző számban találhatók. A II. világháborút követően a szovjet érdekszféra országaiban mindenütt fel akarták számolni a görögkatolikus egyházat. Szovjet parancsra, szovjet receptek szerint ez Lengyelországban megtörtént, míg Magyarországon ellenálltak a nyomásnak. Lengyelországban a görögkatolikus vallás és egyház csak 80-as években legalizálódott.

D.Molnár István monográfiája még számos párhuzam, hasonló vagy eltérő vonás konstatálásához nyújt lehetőséget az olvasó számára.

D.Molnár István a XVII. század végétől napjainkig kiséri nyomon a lengyelországi görögkatolikusság történetét. Vizsgálódásait elsősorban lengyelországi vagy lengyel források, feldolgozások alapján végzi. Munkája alapján is lemérhető, hogy a lengyelországi egyháztörténeti, vallásszociológiai, egyházstatisztikai vizsgálatok egészen magas színvonalát képviselnek. Fejlett az egyházigazatás - történet is.

A debreceni szerző vizsgálódásait a mindenkori Lengyelország keretei között végzi, a lengyel állam 1772-vel kezdődő feldarabolását követő korszakokat illetően pedig a lengyel földekre koncentrál.

A könyv fő fejezetei: Az egyesült katolikus egyház évszázada; Az unitus egyház virágkora (XVII-XVIII. sz.); A görögkatolikus egyház Lengyelország feldarabolása idején. A lengyelországi görögkatolikusság tartós idegen uralom alatt; Görögkatolikusok az újjászületett Lengyelországban és a II. világháborúban; A görögkatolikusság nehéz újjászületése.

Molnár István módszerére jellemző, hogy nemcsak a keleti katolikus szertartás megszületését, szervezését, helyzetét, a római katolikusokhoz és ortodoxokhoz fűződő viszonyát vizsgálja, hanem jellemzi a hívek vallásgyakorlatát, bemutatja az egyházhoz kötődő oktatást is. A lengyelországi görögkatolikusok többsége az ukránok, beloruszok kövéből került ki. Az egyháztörténeti áttekintés így számos adalékot közöl az ukrán és részben a belorusz nemzeti újjászületési mozgalomról, az ukrán iskoláztatásról. Rendkívül izgalmas és olykor megrendítő a Kárpátokban, a Dukla hágón túl élő, sajátos identitással bíró lemkók történetének bemutatása. A II. világháború után Lengyelország nyugati részeire kitelepített lemkók napjainkban térnek vissza eredeti lakóhelyükre.

A könyvet térképek, bő irodalomjegyzék, névmutató és angol nyelvű összegzés zárja.A görögkatolicizmus őshazája Lengyelország. Az 1596-os breszti unió sikeressége motiválta az 1646-os ungvári unió megkötését is. A Kárpát-medence görögkatolikus népesseégét egészen a legutóbbi időkig próbára teszik a Kárpátokon túlről érkező kihívások.

A hazai görögkatolikusság múltját, kapcsolatait, értékeit is jobban megérthetjük Molnár István könyvének olvasása közben. A kötetet az interetnikus kapcsolatok kutatói és a görögkatolikus vallási néprajz iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. A munka a Bojtár Endre által szerkesztett Res Publica Nostra Közép- és Kelet-Európai Összehasonlító Irodalomtudomány c. sorozat 6. köteteként jelent meg.

Ukrán történelmi kronológiai kalauz

A történelem tanulmányozásának, a történelem mint tantárgy tanulásának egyik legfontosabb összetevője, s talán első lépcsőfoka bizonyos mennyiségű tényanyag elsajátítása az emberi lét legkülönbözőbb területeiről, főleg pedig a politika, gazdaság és kultúra szféráiból. A történettudományban tények nélkül a legragyogóbb elméleti művek is használhatatlan holt sémák maradnak. A tények, dátumok gyors és hatásos tanulmányozásának céljából az általános és középiskolai történelemtanításhoz kapcsolódóan az utóbbi években Ukrajnában eddig is több kronológiai segédkönyv, jegyzet, brossúra jelent meg. /Vö. V.Ju.Krusinszkij – Ju.A.Levenec: Isztorija Ukrajini. Pogyiji, fakti, dati. ’Ukrajna története. Események, tények. dátumok.’ Kijev, 1992. 200 old.; Ju.M.Alekszejev – A.V.Vertehel – B.M.Danilenko: Isztorija Ukrajini. Hronologija, osznovnih pogyij. ’Ukrajna története. A főbb események kronológiája’. Kijev, 1995. 110 old.; Mala kronolohija Ukrajini. ’Ukrajna rövid kronológiája.’ Lviv –Szambir, 1993. 36 old.

Az itt bemutatott kötetet az Ukrán Tudományos Akadémia kiadója, a Naukova Dumka jelentette meg. A közel hétszáz oldalas mű az eddigi legteljesebb ukrán történelmi kronológia. A szerzők célja, hogy kronológiailag rögzítsék az ukrán történelem eseményeit, de arra is törekedtek, hogy összefüggéseiben érzékeltessék Ukrajna ill. az ukrán nép történetét, jelezve a történelem menetének főbb vonalait, a legfontosabb események közötti összefüggések lényegét. A gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés sokszor semmiféle kronológiai felsoroláshoz sem köthető mozzanatait ritkábban a törvényhozáshoz, gyakran pedig a sajtóemlítésekhez kötik. A sajtóemlítések száma a kötetben viszonylag nagy, a szerzők, sajnos akkor is ezzel az adatolással élnek, amikor egyértelműbb és megbízhatóbb forrást is találhattak volna.

A kézikönyv az ukrán történelmi kronológiai adatok eddig legteljesebb gyűjteménye, az őskortól napjainkig több ezer dátumot, eseményt stb. tartalmaz. Az olvasó információkra lel a kötetben az ukrajnai régészeti kultúrákról, a szláv törzsek szétvándorlásól, az ukrán nép gazdasági viszonyairól, politikai életéről, kultúrájának fejlődéséről. A szerzők megkülönböztetett figyelmet fordítanak az ukrán államisággal ill. államépítéssel kapcsolatos adatoknak: a Kijevi és Halics-Volhíniai Rusz, a Hmelnickij-szabadságharc, az Ukrán Népköztársaság, a Nyugatukrán Népköztársaság történelmi eseményeinek. Bemutatásra kerülnek szovjet Ukrajna és a mai Ukrajna legfontosabb történései, a függetlenség elnyerésének folyamatát és annak eredményeit állítva középpontba. A szerzők törekednek arra is, hogy Ukrajna múltjának eseményeit világtörténelmi kontextusban mutassák be.

Az akadémiai ukrán történelmi kronológia a következő fejezetekre tagolódik :

1., Bevezető (3-8 old.);

2., Ukrajna őstörténete (9-14);

3., Kijevi Rusz (15-27);

4., Halics-Volhíniai Rusz. Ukrán földek a litván nagyfejedelemségben és a lengyel királyságban (28-60);

5., A felszabadító háború. Az ukrán kozák állam. (61-95);

6., Ukrajna az imperiumok hatalma alatt. (96-209);

7., Az ukrán forradalom. 1917–1921. (210-342);

7/1., A Központi Tanács kora. (210-269);

7/2., Az ukrán állam. (270-286);

7/3., Az Ukrán Népköztársaság. A Direktórium kora.(287-311);

7/4., A Nyugatukrán Népköztársaság. (312-319);

7/5., A szovjet hatalom létrejötte Ukrajnában. (320-342);

8., Ukrajna a két világháború között. 1921–1939. (343-429);

8/1., Szovjet Ukrajna. (343-418);

8/2., A nyugatukrán területek. (419-418);

8/3., Az ukrán diaszpóra és a politikai emigráció. (419-423);

9., Ukrajna a II. világháború idején. (430-489);

l0., Ukrajna a világháború után. (490-616);

11., Ukrajna a peresztrojka idején. (617-664);

12., A független Ukrajna. (665-687)

E sorok írójának meggyőződése szerint Ukrajna történetét csak a történelmileg eltérő utat bejárt régiók históriájának markáns megjelenítésével lehet adekvátan, "sine iro et studio" bemutatni. A regionális elvet alkalmazzák ugyan a szerzők, de nem következetesen, s nem minden történelmi korszakra vonatkozóan. A kötet adatai alapján arról is meggyőződhetünk, hogy az "ukrán földek", azaz az ukrán nép által lakott területek és Ukrajna, mint állam történetének bemutatása eltérő metodikát igényelne. Külön tanulmányba kívánkozó kérdés az is, hogy hogyan változik korszakról-korszakra Ukrajna fogalma. Az ukrán nép és Ukrajna története nem esik egybe, azok nem azonos fogalmak. A magyar nyelvre átültetett tartalomjegyzékből is kitűnik, hogy az oroszországi ukrán területek lényegesen nagyobb súlyt képviselnek Ukrajna területén belül, mint az ún. nyugatukrán területek (Észak-Bukovina, Kelet-Galícia, Kárpátalja).

A kronológia korszakbeosztása és belső arányai alkalmazkodnak az utóbbi években megjelent Ukrajna történeti monográfiákhoz. /Vö. pl. Klió. II. évf. 1993. 1.sz..18-20; Klió. 4. évf. 2. sz.22-33./ Ezekhez hasonlóan a kronológia is részletesebben foglalkozik az új - és legújabb kor eseményeivel. Külön ki kell emelni az 1917–1921 közötti fejezetet, mely alig van benne az ukrajnai és külföldi tudományos közvéleményben, annak ellenére, hogy Oroszország és Lengyelország területén is kísérletek történtek ukrán állam létrehozására. E kísérletek, jelentős részben a kedvezőtlen nemzetközi kontextussal összefüggésben, fiaskót szenvedtek.

A kötet első adata: i.e. 400–300 ezer év – ie. 100 ezer év – A Korai poleolitikum kora. Ukrajna területén e korból ősemberleletek ismeretesek: a Dnyeszter mentén Luka–Vrublecka faluból, a Don–medencéből, Zsitomir környékéről, a Dél -és Dél-Keleti Kárpátokból, a Krím félszigetről. (9.old.)

A kötet utolsó adata: 1995. július 20. – A Holosz Ukrajini c.lap közölte, az ENSZ Biztonsági Tanácsa követeli, hogy a boszniai muzulmánok és szerbek által Žepa és Goražde térségében túszként fogvatartott ukrán békefenntartókat azonnal és feltétel nélkül engedjék szabadon. (687. old.)

A kötet első magyar vonatkozású adata: 1099 – Halics fejedelmeinek, Rosztiszlav fiainak druzsinái a Szan folyó mentén vereséget mértek Kálmán magyar király seregeire. (22.old.)

A kötet utolsó magyar vonatkozású adata: 1995. május 18-19.

– Magyarország miniszterelnöke, Horn Gyula hivatalos látogatást tett Ukrajnában. (685. old.)

Az ismertetett kötet adatai: Versztyuk – O.M. Dzjuba – V.F. Reprincev: Ukrajina vid najdavnyisih csasziv do szjohodennyja. Hronolohicsnij dovidnik.

’Ukrajna a legrégibb időktől máig’. Kronológiai kalauz. Kijev, 1995. 688 old.

Udvari István

Dr. B.Papp János: Hajdúdorog küzdelme a magyar

görögkatolikus egyházmegye felállításáért. Hajdúdorog, 1996.

A szerzőnek, Hajdúdorog szülöttének immár második könyve jelenik meg szülővárosa művelődés, - iskola -és egyháztörténetéről. Mindkét kötet jól egészíti ki Hajdúdorog egyébként kitűnő monográfiáját, melyben az egyház – ill. parókiatörténeti vonatkozások sajnálatos módon alig kaptak helyet. /Vö. Komoróczy György (szerk.): Hajdúdorog története. Debrecen, 1970).

B.Papp János a XVII. századtól kezdve tekinti át Hajdúdorog népének küzdelmét a magyar liturgikus nyelvért, majd a magyar görögkatolikus egyházmegye felállításáért, mely 1912-ben történt meg. Árnyaltan és elfogultság nélkül világítja meg azokat az okokat, melyek következtében az új egyházmegye központja Nyíregyházára került, de megnevezésében Hajdúdorog nevét viseli.

Hajdúdorog sajátos helyet foglal el a hajdútelepülések között, mert itt a többi hajdúvárostól eltérően nem a református, hanem a görög katolikus vallás vált általánossá, ami számos egyéb tényező mellett a közoktatás alakulását és fejlődését is jelentősen befolyásolta. A hajdúváros a XVII. század első harmadában integrálódott a ruszin többségű munkácsi egyházmegyébe. E korban, mikor a magyarországi egyházak felekezeti különbség nélkül szervezetileg és közvetlenül átfogták az iskolát, a tudományt, nagyrészt az irodalmat, s a művészeteket is, a magyar görög katolikus népesség egyházi- vallásos élete, művelődése, iskoláztatása azonos keretekben zajlott a ruszinokéval és részben a románokéval. Ebből adódóan, az önálló magyar görög katolikus püspökség felállításáig a hajdúváros elemi iskoláiban tanító pedagógusoknak, a magyar tanítási nyelven kívül ismerniük kellett a püspökség hivatalos nyelvét az egyházi szláv nyelvet, többen ismerték a ruszin népnyelvet is, néhányan pedig románul is tudtak.

Törvényszerű, hogy Hajdúdorog változatos egyházi története nem múlt el nyomtalanul. A hajdúvárosnak a ruszin többségű és ruszin jellegű munkácsi egyházmegyébe történő integrálódása, a ruszin származású egyházi értelmiség működése az iskoláztatásban közvetlenül is kifejeződött. Az egyházi főhatóságok előírásainak megfelelően az orosznak mondott egyházi szláv nyelv tanítása még a dualizmus korában is tartott, bár az egyházi szláv nyelv iskolai oktatása lényegében csak a liturgiában való aktív részvételhez szükséges imák, énekek stb. tanítására szorítkozott. A kegyúri jogokat gyakorló hajdúváros azonban csak magyarul jól tudó papokat fogadott.

A könyvben számos szabolcsi vonatkozású adat van, ezzel kapcsolatban itt sem érdektelen megemlíteni, hogy a hajdúdorogi parókusok a XIX. század közepéig Szabolcs megye főesperesi tisztét is betöltötték, bár közvetlenül csak az alsószabolcsi (a történeti nádudvari és dadai járások) parókiákat igazgatták.

A magyar nyelvi liturgikus gyakorlatról számos adat van már a XVIII. századból. A nemzetiségi kérdés előtérbe kerülését követően pedig, amikor a vezető rutén egyházi értelmiség a Munkácsi Egyházmegye keretein belül, így a Hajdú Kerületben is bővíteni kívánta a rutén nyelv iskolai és templomi használatának körét, szembetalálta magát a magyar nyelv érvényesítésért küzdő hajdúdorogi lakossággal. B.Papp János könyvéből kiderül, hogy a Hajdú Kerület és Hajdúdorog városának elöljárói a kérdés megoldásának kulcsát a magyar nyelvnek a görög katolikus egyházi szertartások körébe történő felvételében látta. A Hajdú Kerület pl. az 1842–43-as országgyűlési utasításai közé felvette a liturgikus nyelv és fordítások ügyét. A magyar liturgikus nyelv bevezetésének kérdését az 1847–48-as országgyűlés is tárgyalta, de anyagi fedezet híján a görög katolikus liturgikus szövegek magyar nyelvre történő átültetését nem tudta megoldani. A problémával többször foglalkozott Kossuth lapja, a Pesti Hírlap is.

Rosszabodott a helyzet azt követően, hogy az osztrák és orosz cári csapatok leverték a magyarországi forradalmat és szabadságharcot, átmenetileg oroszbarát osztrák politika dominált, s a rutén nemzeti mozgalom russzofil jelleget öltött. A hajdúdorogiaknak a magyar liturgiai nyelv bevezetésére irányuló törekvései csak 1861 után, a Habsburg önkényuralmi rendszer válsága nyomán nyerhettek újra kifejtést, s a kiegyezést követően bontakozhattak ki. A régi Magyarország keretei között azonban, bonyolult okok miatt nem sikerült a magyar nyelvű liturgiát kieszközölni.

A magyar liturgikus nyelv elismeréséért folyamatott küzdelem sikertelensége vezetett el a prioritások újra történő megfogalmazásához. 1868 áprilisában Hajdúdorogon megtartották a magyar nyelvű görögkatolikusok kongresszusát, ahol indítványozták: "...magyar ajkú keleti rítusú katolikus püspökséget teljes székes káptalannal, papnevelő intézettel, s megfelelő iskolákkal Dorogon, mint a legnagyobb magyar ajkú, teljesen görög rítuson lévő városban, mint székhelyen szerveztetni és felállítani...". Az 1868. évi felterjesztésnek, küldöttség-járásoknak eredményeként 1875-ben a Munkácsi Egyházmegyén belül felállították a Hajdúdorogi Külhelynökséget. Danilovics János vikárius nem várva a magyar kormány segélyét 1882-től saját költségén több liturgikus könyvet kiadott magyar fordításban.

A magyar nyelvű liturgia és a magyar püspökség létesítésének ügye a milleneumot követően előre lendült. Szabó Jenő felsőházi tag hatékony közreműködésével végre a kormány is magáévá tette azt az álláspontot, hogy a magyar nyelvű liturgia elismerésének előfeltétele új, magyar görög katolikus egyházmegye létesítése.

Ilyen előzmények után Ferenc József király 1912 május 6-án megalapította a hajdúdorogi görög katolikus püspökséget, június 8-án pedig X.Szent Pius pápa görög liturgikus nyelvet előírva, kanonizálta azt. Az első püspök Miklóssy István sátoraljaújhelyi parókus, Zemplén megyei főesperes lett.

B.Papp János módszeresen számbaveszi a püspöki székhely körül felmerült kérdéseket, elemzi a püspökség létrehozásának társadalmi hatását Hajdúdorogra.

A kötetet húsz történeti forrásból álló függelék egészíti ki.

A kötetben több helyen találhatunk szabolcsi községekre, görög katolikus parókiákra vonatkozó adatokat, így azt a szabolcsi hely - és parókiatörténet kutatói is haszonnal forgathatják.

Udvari István

Adatok Ukrajna pravoszláv egyházairól

Ukrajna kétségkívűl Kelet-Európához tartozik geográfiai, politikai, társadalmi, gazdasági tekintetben egyaránt. Annak ellenére, hogy szomszédunk több nemzetiségű és több vallású ország, a politikai elit körében mind a mai napig nem szűntek meg a törekvések melyek, ha nem is államvallású, de mindenképpen különleges státuszt biztosítanának a pravoszláviának, s ezen belül nem is a legszámosabb ágnak, hanem a világ pravoszlávjai által kánonjogilag el nem ismert Kijevi Patriarchátusnak. Az ukrán társadalom egyes körei az kijevi patriarchátust az ukránság és az ukrán hazafiság szinonimájaként tekintik.

Az 1995. évre vonatkozó ukrajnai statisztikák közel 40 egyházat, szektát, felekezetet ún. vallási szervezetet tartanak nyilván, Kárpátalján 21-et. Érdekességként említem meg, hogy a szomszédos országban Jehova tanuinak 458 közössége van, 1346 baptista és 380 adventista gyülekezete, továbbá 66 zsidó és 77 muzulmán egyházközséget tartanak nyílván. A ma bejegyzett több mint 17000 egyházközség (vallási közösség) 52%-a valamelyik pravoszláv jurisdictio alá tartozik, Kárpátalján ez az arány 37%.

Az egykori Szovjetunióban az egyház volt az egyetlen olyan legális intézmény, amely tagadta a hivatalos leninista-sztálinista ideológiát. A totalitárius államban a közvélemény a pravoszláv hierarchia és az állami vezetés szoros kapcsolatai ellenére sem azonosította az egyházat a hivatalos doktrínával és politikai gyakorlattal. Szovjetunió válságának elmélyülésével a társadalom óriási bizalommal fordult az egyház felé, ami a társadalom egyfajta előlegét, koncentrált bizalmát jelentette arra nézve, hogy amit a hivatalos struktúrák képtelenek megoldani, megoldja az egyház. Az emberek meg voltak győződve arról, hogy a vallás hasznos az országnak.

A peresztrojka idején a helyi, a kijevi pártapparátus a Kremlből érkező innovációk többségét szabotálta. Váltás csak az 1988–89 évek határán következett be, amikor nagyobb jogokat terveztek adni a Moszkvai Patriarchátus Kijevi Egzarchátusának. Az egyházi és pártelit két kérdésben szövetséget kötött.

1., Megakadályozni a görögkatolikus egyház ukrajnai újjászületését. 2., Lehetetlenné tenni az autokefál ukrán pravoszláv egyház létrejöttét. Egyik célkitűzésük sem sikerült. A görög katolikusok legalizálódtak Ukrajnában is, Lemberg központtal 1989–90-ben visszaállították hierarchiájukat. Az 1989 év végéig tartó görög katolikusok elleni kampány során, a pravoszlávokban kisebb veszélyt látó hatalom Galíciában több mint 800 templomot átjátszott a pravoszlávok kezére. Ma Galícia lakosságának 3/4 része görög katolikus vallású.

Bonyolultabb a helyzet ami az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyházat illeti. A Moszkvától való 1990-ben kinyilvánított teljes függetlenséghez csak a papok kisebb része csatlakozott, ezek is főleg galíciaiak vagy galíciai származásúak voltak, görög katolikus gyökerekkel. Az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyház létrejötte hatással volt a Moszkvai Patriarchátus Kijevi Egzarchátusára is, mely 1990-től Ukrán Pravoszláv Egyháznak nevezi magát, s az ukrajnai belső ügyeket illetően teljes autonómiát kapott Moszkvától ügyei intézésére, beleértve új egyházmegyék létesítését és a főpapok kinevezését, áthelyezését is. Kanonikus tekintetben azonban az Ukrán Pravoszláv Egyház a moszkvai patriarchátus fennhatósága alatt maradt: a püspökök által választott ukrajnai egyházfőt, az egzarchát illetve metropolitát a moszkvai patriarcha erősíti meg, a liturgiák során a moszkvai patriarcháért is imádkoznak, a pravoszláv külvilággal Moszkván keresztül tartják a kapcsolatot stb. Többszöri kísérletezés után 1992-ben jelentős állami segédlettel létrejött a pravoszláv világ által kánonjogilag el nem ismert Kijevi Pravoszláv Patriarchátus. A hivatalos Kijev, az ukrán politikai elit a Kijevi Patriarchátust favorizálta a "Független egyház a független államban!" jelszót hangoztatva. Így ma pl. Galíciában a görög katolikus egyháznak három, joghatóságilag különböző pravoszláv egyházzal szemben kell érdekeit érvényesíteni.

Ukrajna vallási térképén azonban ettől is több pravoszláv jurisdictio létezik. Tekintsük át ismét őket az adatok tükrében.

1.) A moszkvai patriarchátus fennhatósága alatt álló Ukrán Pravoszláv Egyházhoz 31 egyházmegyében több, mint 6000 egyházközség tartozik, 64 monostora van, 10 teológiai felsőfokú intézményt működtet. A papok száma megközelítőleg 5000. Az elmúlt évi adatok szerint, a szomszédos Kárpátalján 464 egyházközség tartozik e jurisdictio alá.

2.) Az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyháznak mintegy 300 parókiája van, melyek 84%-a Lemberg (Lviv) megye területén található. Az 1990-ben létrehozott egyháznak közel 200 papja van. Az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyháznak Kárpátalján nincs bejegyzett egyházközsége.

3.) Az ún. Kijevi Patriarchátus fennhatósága alá 24 püspökségben közel 2000 parókia tartozik, a monostorok száma: 15, lelkészek száma: 1300. Az 1992-ben létrehozott alakulat 11 teológiai intézményt működtetet. Az ún. patriarchátusnak Kárpátalján nincs bejegyzett egyházközsége.

4.) Az ószertartású (sztaroobrjadci) pravoszláv egyházhoz mintegy 80 egyházközség tartozik.

Az ismertetett dolgozat részletesebben foglalkozik az új ukrán politikai elit egyházpolitikai felfogásával. Többek között kiemeli, hogy a Kijevi Patriarchátus politikai, jogi, szociál-pszihológiai és egyházi kánonjogi következményekkel nem számoló egyoldalú kikiáltása az új ukrán politikai elit érdeke volt, amelyik a "közeli külföldi", a moszkvai vallási központ szerepét igyekezett visszaszorítani. Az egyházi függetlenséget ez az elit úgyanúgy az államiság és szuverenitás kritériumának tekintette, mint pl. az önálló hadsereget, külügyminisztériumot, vámrendszert stb. Az ukrajnai posztszovjet vezetés érdeklődése az egyház iránt több szempontból érthető, megmagyarázható jelenség, az elnökök csókolózása a főpapokkal jól kiszámított, hatásos lépései a politikának. A politikai elit a poszttotalitárius rendszerben az egyháznak a rendszert legitimizáló, politikai és etnikai, nemzeti mozgósító szerepet szán.

Érthető, hogy az 1994-es ukrajnai elnök és parlamenti választásokon az egyházak a választási csatározások középpontjába kerültek. A hívő állampolgárok szavazatait megcélozva mindegyik politikai párt megfogalmazta és deklarálta egyházpolitikáját is, különös tekintettel az egyházi ingatlanokra.

Egy olyan államban azonban, ahol az egyházközségeknek csak kétharmada bír szakrális épülettel, ahol a templomok százaira két olykor három eltérő jurisdictio alá eső egyházközség pályázik, s ahol nem ritka, hogy egyik-másik egyházi ingatlan 6–8-szor cserélt gazdát, az igéreteknek rendkívül tág tere volt és van.

Ukrajnában ma is számos híre van a vallási egységnek, amit egyesek úgy képzelnek el, hogy a Moszkva jurisdictioja alá tartozó pravoszlávok kivonnák magukat Moszkva fősége alól, a görög katolikusok pedig Róma joghatósága alól, s a kijevi patriarchátusban egyesülnének. Az ukrán politikai elit egy része ennek szellemének kedvez a Kijevi Patriarchátusnak.

Ukrajna geopolitikai helyzetével összefüggésben az ukránok országukban a Kelet és Nyugat közötti szintézis megteremtésében érdekeltek. Egyházi-vallási viszonylatban ez az érdek legvilágosabban az únióban, a Rómával való egyesülésben mutatkozik meg, bár a nyugati értékorientáció nem kizárólagosan csak a görög katolikus ukránokra jellemző. (A görög katolikusoknak 8 egyházmegyében több, mint 3000 parókiája van, melynek közel 1/10-e Kárpátalján található. Monostorok száma: 39; szemináriumok száma: 6; lelkészek száma: 1720. A Munkács–Ungvári Egyházmegye közvetlenül Róma fennhatósága alá tartozik, míg a többi egyházmegye a lembergi metropolitán keresztül kapcsolódik Rómához. Kárpátalján húsz ezret meghaladó a magyar anyanyelvű görög katolikus hívők száma).

Az ismertetett cikk adatai: V.J. Jelenszkij: Cerkva i politika u poszttotalitarnomu szociumi: Ukrajina. Egyház és politika a poszttotalitárius társadalomban: Ukrajna. in. Prava ljudini v Ukrajini. Vip. 13. Human Rights in Ukraine. № 13. Kijev-Harkov, 1995. 31-50.

Udvari István

A lengyelek kitelepítése Szovjet-Ukrajnából

Ternopoli megye (1944-46)

A Molotov-Ribbentropp paktum következményeként Lengyelország nyugati része, – Kelet Galícia és Volhínia a Szovjetunióhoz került. A szovjetek által megszállt területeken jelentős számú lengyel lakosság élt, melynek arányát, súlyát, befolyását a szovjet kormányzat a megszállás első napjától kezdve szisztematikusan csökkenteni igyekezett. A módszerek a legkülönbözőbbek voltak: kiutasitás, kitoloncolás, elűzetés a német megszállás alatti Lengyelországba; áttelepítés szovjet iparvárosokba, s a Donyecki-medencébe; a férfilakosság behívása katonának, templomok bezárása; stb. A szovjet kormányzat Ny. Sz. Hruscsov kezdeményezésére ezt a politikát folytatta a lengyelekkel szemben Kelet-Galícia németektől történő felszabadítása után is. A londoni emigráns lengyel kormányzattal együttműködőket internálták.

A terület németektől való felszabadulása után a szovjet-ukrán kormány és a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság egyezményt kötött a lengyel-ukrán lakosságcseréről, amivel új, konszolidáltabb szakasz kezdődött a kérdés történetében. A helyzet bonyolultságát jól szemlélteti a ternopoli megyei párttitkárnak az ukrán párt és állami vezetőkhöz 1946 nyarán intézett leveléből vett részlet: „Ternopoli megyében a kitelepült lengyel állampolgárok 32 947 lakóházat hagytak hátra, mely szám magában foglalja a megyebeli városokban a lengyelek által elhagyott 1489 lakást is. Lengyelországból 37 686 ukrán áttelepülő családot fogadtunk, akiknek 31 458 lakóházat adtunk át. 7.228 család ideiglenesen másoknál lakik, nekik a felújítás alatt álló romos lakóépületek kertjeinek használatát biztosítottuk. Tekintettel a lakások teljes hiányára a ternopoli megyei pártbizottság és a megyei tanács ezúton kéri, hogy megyénkbe több áttelepülőt ne irányítsanak Lengyelországból.” (87.old).

Az ismertetett könyv szerzője, Szergij Tkacsov, a ternopoli Volodimir Hnatyuk Tanárképző Egyetem oktatója a lengyeleknek Ternopol megyéből történő kitelepítését vizsgálta meg. A szerző levéltári forrásokra építve, a deportálás, repatriáció, evakuáció, áttelepítés, kitelepítés, áttelepülés fogalmakat használva statisztikai adatok tükrében nyújt képet a témáról.

A szerző érdeme, hogy szemléletesen tudja érzékeltetni a kegyetlen szovjet realitás és a kétségbeesett ukrán vágyak szorításában vergődő lengyel lakosság hangulatát, dilemmáit menni vagy maradni.

A németektől felszabadított területeken a lengyel lakosságot a szovjet államvédelmi szervek és az ellenük harcoló Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) egységei egyaránt fenyegették, az előbbiek a lengyel nemzeti szellemű egyéneket, közösségeket félemlítették meg fizikailag, az utóbbiak pedig a szovjet rendszerrel együttműködő lengyeleket irtották. A könyvben nagyon sok példát találunk az etnikai tisztogatásra. Az UPA, a banderisták ellen a szovjet szervek által létrehozott ún. „vadászegységekben” jelentős számban álltak be lengyelek és zsidók, a két rossz közül a kisebbet választva. E „vadászalakulatok” tisztjei a szovjet hadsereg soraiból kerültek ki, a rajparancsnokok, szakaszparancsnokok többségét pedig a galíciai nemzetiségiek adták.

A helyben maradásban, a szülőföldhöz való ragaszkodásban jelentős szerepe volt a katolikus egyháznak, melynek Nyugat-Ukrajnába 1945-ben 754 papja, s egy püspöke volt, akiknek túlnyomó többsége követte híveit Lengyelországba. A római katolikus templomokat bezárták, raktárnak, műhelynek, múzeumnak stb. használták, egy részüket pedig átadták a Moszkva által favorizált pravoszláv egyháznak. Ezzel párhuzamosan folyt a görögkatolikus egyház felszámolása is, mely 1947-ben történt meg.

A kötet a következő fejezetekre tagolódik: Bevezetés (5-18); A lengyel lakosság mozgósitása a szovjet hadseregbe (19-28); A kitelepítés krónikája (29-97); Az Ukrán Felkelő Hadsereg és az Ukrán Nacionalisták Szervezete egységeinek akciói a megye lengyel lakossága ellen (98-122); A lengyelek részvétele a vadászegységekben 1944-45-ben (123-155); A szovjet belügyi és biztonsági szervek szerepe a kitelepítés felgyorsításában (156-169); A római katolikus templomok sorsa a kitelepítés idején (170-184); A lengyel iskolaügy a ternopoli megyében 1944-46-ban (185-200).

Az ukrán-lengyel lakosságcsere keretében 1946 szeptemberéig Nyugat Ukrajnából közel 800 ezer lengyel állampolgár települt át Lengyelországba. A kitelepítésre a pártbizottságokon külön biztosságokat hoztak létre. Bár a kitelepítést biztosok végezték és felügyelték, a helyi párt és rendvédelmi szervek sokszor brutálisan beavatkoztak annak menetébe.

A szervezett kitelepülésben résztvevő lengyel állampolgárok elvben ugyanis magukkal vihették az összes ingó és ingatlan vagyonukat, termést, trágyát, jószágot, bútorok stb., de e téren sokat szenvedtek a helyi kommunista vezetők gyakran a kapzsiság, irígység motiválta basáskodásától.

Az 1946 szeptemberéig tartó kitelepítés méreteit jól megvilágítják a következó nyugat-ukrajnai adatok (84-92).

	Kitelepült
Megye	családok száma	fő
Volinyi	28.867	64.798
Rovnói	22.128	69.075
Ternopoli	74.467	233.617
Sztanyiszlavi	26.568	77.930
Lvovi	85.235	218.711
Drohobicsi	40.286	115.278
Csernovici	2.993	10.573
Ö s s z e s e n :	272.544	789.982

A kitelepített lengyel állampolgárok nemzetiségi megoszlása: lengyel: 746.993; zsidó: 30.406; egyéb: 12.581. (91.old.).

A kitelepültek 44.939 lovat; 103.741 tehenet; 11.312 sertést; és 29.333 juhot és kecskét; 2.105.782 mázsa mezőgazdasági terméket (ebből 1.249.435 mázsa szemestermény, gabona) vittek magukkal Lengyelországba.

Az Lengyelországba történő áttelepítéshez felhasznált szállítóeszközök: 54.360 vagon; 546 teherautó.

A Nyugat-Ukrajnából áttelepültek a következő ingó és ingatlan vagyonukat hagyták szülőföldjükön:

1. Porta épületekkel – 78.410.

2. Ebből lakás céljára megfelel – 73.379.

3. Föld – 229.873 hektár.

4. Ebből szántóföld – 179.527 hektár.

5. Városi lakás – 57.657, összesen 1.204.606 nm² lakóterülettel.

6. Őszi vetés – 23.734 hektár.

7. Tavaszi (rozs)vetés – 35.838 hektár

8. Vetőgép – 6.170 darab.

9. Betakarítógép – 1.528 darab.

10. Ló: 380; tehén: 401; juh és kecske: 23.

Belegondolni is nehéz, hogy e néhány száraz adat mögött mennyi fájdalom, emberi tragédia rejlik.

Tkacsov Szergij könyvét Kelet-Közép-Európa XX. századi története iránt érdeklődő szakemberek, valamint az ukrainista és polonista történészek forgathatják haszonnal.

Szergij Tkacsov: Polszko-ukrajinszkij transzfer naszelennya 1944-1946 pp. Viszelennya poljakiv z Ternopilja. Ternopil, 1997. 208+8 pp.

Udvari István

Lengyel-ukrán lakosságcsere 1944-1946-ban. A lengyelek kitelepítése a Ternopoli megyéből.

A Szvidniki Ukrán–Ruszin Kultúra

Múzeumának évkönyve. 20. kötet. 1995.

A Szvidniki Ukrán–Ruszin Kultúra Állami Múzeuma Tudományos Gyűjteményének 20 kötete jelent meg eddig 24 könyvben. A közel 750 oldalas

20. kötet az előzőek struktúráját, beosztását követeti minden tekintetben, nevezetesen művelődéstörténet, néprajz, folklorisztika, nyelv -és irodalom-tudomány tárgyköréből találunk benne dolgozatokat, melyeket információk, recenziók, beszámolók és névmutatók egészítenek ki. (Az előző kötetekről ld. Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 2. Nyíregyháza, 1995. 87-90, 95-99, 116-123, 130-134.)

A kultúrtörténeti fejezetből figyelemre méltó a sorozat első négy kötete szerkesztőjének, Musinka Mikolának a cikke, melyik kötetről kötetre áttekinti és értékeli a Tudományos Gyűjteményt. (17-30) Folytatódik Lucskay Mihály egyháztörténeti munkájának publikálása, ezúttal a paptöténész kézirata V. kötetének első részét tették közzé párhuzamosan latin nyelven és ukránul. (83-185). A Lucskay nevével jelzett, s a szepességi görög katolikus parochiáknak a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyébe történő integrálódását tárgyaló V. kötetet Pásztélyi János kanonok, a későbbi munkácsi püspök állította össze.

A kötet etnográfia és folklór rovatában négy tanulmány kapott helyett: Szopoliga Miroszlav: Ószláv hagyományok a kelet-szlovákiai ruszin-ukránok népi építkezésében (187-200); Hudik Anna: A Szvidnik környéki népviselet díszítménnyei és kiegészítő darabjai (201-214); Varchol Joszif: Halottasjátékok (215-238); Varchol Nagyja: Gyermekbetegségek gyógyításának és megelőzésének népi módjai (239-258).

Varchol Joszif dolgozatában rámutat, hogy az éjszakai halottasjátákok mindegyike erős erotikus jelleggel bír, s főbb motívumaikat tekintve a következő csoportokra oszthatók: lakodalmi, katonai, agrár, hétköznapi, állatmaszkos, démonikus játékokra.. A jeles szvidniki folklorista Szinna környéki ruszin falvakban végzett gyűjtéséből 34 játék szövegét népnyelven teszi közzé. A halottasjátékok a temetési szertartás szerves részét alkotják, mágikus jelleget hordoztak, s fő funkciójuk az volt, hogy felvidítsák az elhúnyt lelkét, mely a néphit szerint, a temetésig a házban élt, s jól vagy rosszul befolyásolhatta az élők sorsát.

A nyelvtudománynak szentelt nagyobb szerkezeti egységből hungarikumai okán két cikket emelek ki: Mulicsak Jurij: A telek és a talajfajták megnevezései (282-289); Dujcsak Mikola: Kelet-Szlovákia ukrán falvainak mikrotoponímiai szótára (321-448).

Az irodalomtudomáyni blokkban legizgalmasabb Duhnovics Sándornak, a ruszin himnusz szerzőjének, eperjesi kanonoknak 1861–62-es naplója melyet Hosztinyák Sztepan tett közzé eredetiben és transzlitterálva. (526–642). A russzofil szellemben tevékenykedő pap-szerző Eperjes korabeli történetének több vonatkozására is rávilágít. Duhnovics feljegyréseiből kitűnik, hogy a szlovákok között élő, az eperjesi püspökség joghatósága alá eső szepesi, sárosi, zempléni ruszinok és a munkácsegyházmegyei ruszinok népi-nemzeti mozgalma az eltérő érdekek okán ekkora már más-más irányt vett. A napló szerzője elítélően ír a abszolutizmus korszakának cseh hivatalnokairól. A feljegyzések között több életrajzi vonatkozású adatot is találunk, Duhnovics megemlékezik pl. Krucsay Antal határőr ezredesnek, a "Kossuth-forradalom" résztvevőjének 1862 április 27-én bekövetkezett haláláról (549). Krucsay Antal atyja, Krucsay Mihály gálszécsi esperes, később ungvári kanonok is lefordította Aranyszáju Szent János liturgiáját magyar nyelvre. A fordítás Vasvári (Fejér) Pál keresztapja, Lupess István timári lelkész másolatában maradt fenn az utókorra. (Vö. Vasvári Pál Társaság Füzetei. 9. Nyíregyháza, 1992. 224.)

A kötetet záró információs blokkban említésre méltó a szvidniki múzeum igazgatójának, a bemutatott kötet szerkesztőjének beszámolója az intézmény 1987–1993 közötti működéséről. Szopoliga Miroszlav alapos írása áttekinti a múzeum munkatársainak tudományos kutatómunkáját, publikációs tevékenységét, a műtárgyak védelmében és beszerzésében tett intézkedéseit, statisztikai adatok tükrében bemutatja a kiállításokat, elemzi az intézmény bel -és külföldi együttműködését stb.

Az ismertetett kötet adatai: Naukovij zbirnik Derzsavnoho muzeju ukrajinszko-ruszkoji kulturi u Szvidniku. Tom 20. Szerkesztette: Szopoliga Miroszlav. Eperjes, 1995. 744 old.

Udvari István

Kárpátaljai népszokások

A Kárpátaljai Pedagógiai Továbbképző Intézet kiadásában magyar néprajzos szakemberek érdeklődésére is számot tartó két fontos könyv jelent meg négy kötetben Ungváron Jurij Csori tollából.

1. Звичаї рідного села. (Обрядово-звичаєві традиції Закарпаття). ч.1. Ужгород, 1993. = A szülőfalu szokásai. (Kárpátaljai szokáshagyományok). 1. rész. Ungvár, 1993. 238 old.

A kötet a szerző szülőfalujának, a munkácsi járásbeli ruszin-ukrán népességű Fogaras község szokáshagyományait írja le az 50-60-as években végzett gyűjtései alapján. Csori megállapítja, hogy minden kárpátalja falu külső képében és hagyományaiban van valami egyedi, sajátos. A kárpátaljai szokáshagyományokat gyakran szembesíti az 1945 után párt -és állami direktívák nyomán kialakult szokásokkal. (Vö. Télapó, névavató, polgári temetés stb.) A könyvben jelentős teret kapnak a böjtökhöz kapcsolódó szokások, a húsvét, a karácsony hagyományos megélésének leírása. A szerző részletezően szól a lakodalmi és temetkezési szokásokról, a halotti játékokról, tárgyalja az Iván-napi tűzugratást, felidézi a májusfaállítást, szól a keresztelőhöz, az első áldozáshoz, búcsújáráshoz, és gyertyaszenteléshez stb. kapcsolodó vallási néprajzi vonatkozásokról. A kötetet "A kárpátaljai ukrán nyelvű népesség szokáshagyományainak naptára" zárja.

A könyv második kötete a következő címet viseli: Прикмети і повір’я отчого подвір’я. ч.ІІ. Ужгород, 1994. = A szülői porta jellegzetességei és hiedelmei. II. rész. Ungvár 1994. 537 old.

A hét nagyobb fejezetre tagolódó könyv egyébként a következő alcímet viseli: Környezetünkkel és a kalendáris népszokásokkal összefüggő jóslások, közmondások, szólásmondások, jellegzetességek.

A kötetet minden túlzás nélkül egyfajta néprajzi kalauznak, kézikönyvnek tekinthetjük, melyben 450 rövidebb - hosszabb szócikket találunk, melyekben többé-kevésbé következetesen feltárul a címszó tartalma, a hozzáfűződő hiedelmek, szólások, közmondások stb. A szócikkek között vannak több oldalasak, de néhány sorosak is. A címszavak hossza átlagosan közel egy oldal. A hét fő fejezet a következő:

1., Az évek megteszik a magukét. 2., Ünnepről ünnepre. 3., A földet bűn nem tisztelni. 4., Nincs élet nap nélkül. 5., Az emberi nemnek nincs párja. 6., Szülői ház nélkül szomorú az ember sorsa. 7., Harmadszor kukorékol a kakas.

Csori Jurij másik könyvének címe: Слово не полова. І.-ІІ. Ужгород, 1995. = A szó nem pelyva. I.-II. Ungvár, 1995. 1161 oldal.

A két kötet tartalma a következő négy nagyobb strukturális egységre tagolódik: 1., Hagyományos kárpátaljai ukrán közmondások és szólások. 2., Szovjet és posztszovjet (peresztrojkás) kárpátaljai ukrán közmondások és szólások 3., Kárpátaljai ukrán szólásmondások, szójátékok, nyelvtörők, esküdözések, jókívánságok, jellemre vonatkozó hasonlatok.

Az ungvári szerző kötetei jól hasznosíthatók az összevető folklorisztikai kutatásokban, s felhasználhatók az interetnikus vizsgálódásokhoz is. A kötetek hungarikumai önálló tanulmányba kívánkoznak.

A magyar néprajzi vonatkozásokat gyakran a kárpátaljai ruszin nyelvjárások magyar lexikai elemei jelzik. A kárpátaljai ruszinoknál elterjedt lugas szó a magyar szőlőtermelés, a mennyaszonytárc a magyar lakodalmi szokások hatását jelzik, a boszorkanya ruszin szó pedig a néphit hatását.

Udvari István

A lengyelek kitelepítése Szovjet-Ukrajnából

Ternopoli megye (1944-46)

Az 1946 szeptemberéig tartó kitelepítés méreteit jól megvilágítják a következó nyugat-ukrajnai adatok (84-92).

	Kitelepült
Megye	családok száma	fő
Volinyi	28.867	64.798
Rovnói	22.128	69.075
Ternopoli	74.467	233.617
Sztanyiszlavi	26.568	77.930
Lvovi	85.235	218.711
Drohobicsi	40.286	115.278
Csernovici	2.993	10.573
Ö s s z e s e n :	272.544	789.982

A kitelepített lengyel állampolgárok nemzetiségi megoszlása: lengyel: 746.993; zsidó: 30.406; egyéb: 12.581. (91.old.).

Az Lengyelországba történő áttelepítéshez felhasznált szállítóeszközök: 54.360 vagon; 546 teherautó.

A Nyugat-Ukrajnából áttelepültek a következő ingó és ingatlan vagyonukat hagyták szülőföldjükön:

1. Porta épületekkel – 78.410.

2. Ebből lakás céljára megfelel – 73.379.

3. Föld – 229.873 hektár.

4. Ebből szántóföld – 179.527 hektár.

5. Városi lakás – 57.657, összesen 1.204.606 nm² lakóterülettel.

6. Őszi vetés – 23.734 hektár.

7. Tavaszi (rozs)vetés – 35.838 hektár

8. Vetőgép – 6.170 darab.

9. Betakarítógép – 1.528 darab.

10. Ló: 380; tehén: 401; juh és kecske: 23.

Belegondolni is nehéz, hogy e néhány száraz adat mögött mennyi fájdalom, emberi tragédia rejlik.

Tkacsov Szergij könyvét Kelet-Közép-Európa XX. századi története iránt érdeklődő szakemberek, valamint az ukrainista és polonista történészek forgathatják haszonnal.

Szergij Tkacsov: Polszko-ukrajinszkij transzfer naszelennya 1944-1946 pp. Viszelennya poljakiv z Ternopilja. Ternopil, 1997. 208+8 pp.

Udvari István

Lengyel-ukrán lakosságcsere 1944-1946-ban. A lengyelek kitelepítése a Ternopoli megyéből.

Karel Beneš: Vasúti közlekedés Kárpátalján.

MÁV Rt. Bp. 1996. 186 old.

A Kárpát-medence közlekedési emlékeinek feltárására, megőrzésére 1992-ben alakult Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány "Mentsük meg a kisvasutakat" program keretében közel húsz füzetet, s több mint száz képeslapot jelentette ót meg, melyek egy részének néprajzi hozadéka is van. A budapesti székhelyű Alapítvány ösztönző hatásának köszönhetően jelent meg a MÁV Rt gondozásában a Kárpátalja vasúti közlekedésének történetét bemutató impozáns kötet.

Európa szívében, a Kárpát medencében fekvő hazánkban a közlekedési útirányokat a Kárpátok hegyei, hágói és völgyei, a folyók iránya, az átkelési pontok, a mocsarak, lápok elhelyezkedése határozta meg. Ennek megfelelően alakult ki az áruforgalmat, s a néprajzi kapcsolatokat is meghatározó hazai közlekedési hálózat, melyet a vasút megjelenése előtt a közutak és folyók alkottak. A közutak többsége az ország középpontjából, Pestről és Budáról kiágazva haladt a hegyvidékek felé, a folyók völgyein keresztül érte el a Kárpátok hágóit, s csatlakozott a Kárpátokon túli területek útjaihoz. Egészen a XIX. század közepéig – a vasút magyarországi megjelenéséig – a hazai közlekedés meglehetősen fejletlen volt. A pest-váci vasútvonal 1846-os megnyitásával Magyarország is felzárkózott a gőzüzemű vasúttal rendelkező országok sorába, mégpedig az európai kontinensen a tizenegyedik államként. A dualizmus korában a vasút megteremtette az eggséges magyar piacot. A vasúthálózat fejlődése jelentős hatással volt a regionális kapcsolatok alakulására, az áruforgalomra, régi foglalkozásokat szorított vissza, s újakat teremtett. A máramarosi kincstári falvak lakóinak pl. a vasútépítés előtti korszakban a tutajozás biztosított rendszeres kereseti lehetőséget. A vasútvanalak kiépítésével megszűnt a speciális szekereket, hordókat igénylő sófuvarozás.

A magyar vasút fennállásának 150. évfordulója alkalmából megjelent könyv bevezetése megállapítja, hogy Kárpátalja vasúthálózata 1918-ig a történelmi Magyarország vasútjainak szerves részeként, annak hálózatával együtt fejlődőtt. A terület vasuthálózata eredetileg normál és keskeny nyomtávú vonalakból tevődött össze. A normál nyomtávú hálózatot 1945 után széles nyomtávúra építették át. A könyv célja, hogy bemutassa a Kárpátalján egykor és ma működő vasutakat, függetlenül azok nyomtávolságától, tulajdonosától, üzemeltetőjétől.

Kárpátalja területén az első vasútvonalat 1872-ben a Magyar Északkeleti Vasút vezetése alatt nyitották meg. Megfelelően a magyarországi összképnek a vasúthálózat Kárpátalján is gyorsan bővült, további vonalakat nyitott a Máramarosi Sóvasut, a Taraczvölgyi Helyi Érdekű Vasút, a Borzsavölgyi Gazdasági Vasút, az Ungvár-Vajáni Helyi Érdekű Vasút és később a Magyar Királyi Állami Vasutak. (1887-1919). Az első sóvasut 1880-ban készült el, Sókamara és Aknaszlatina között. A Kárpátok hágóján átvezető első vasútvonalat a Latorca völgyében a MÁV építette 1887-ben.

A dualizmus korának áttekintését követően a szerző bemutatja a Csehszlovák Államvasutak, a Kárpátukrán Vasutak, a MÁV (1938-1945), a Szovjet Vasutak, az Ukrán Vasutak kárpátaljai történetét. Izgalmas fejezetben külön kerülnek tárgyalásra a keskeny nyomtávolságú erdei, - gazdasági - és ipari vasutak. A kötetből kiderül, hogy virágkorát a kárpátaljai vasút a dualizmus korában élte, a csehszlovák korszakban pl. új vonal nem épült, csupán a régi vonalakat korszerűsítette a cseh kormányzat.

A néprajzos szakemberek érdeklődésére is számot tartó köteteket közel harminc térkép, nagyszámú fénykép, táblázat és egyéb illusztráció teszi teljesebbé.

A bács-szerémi ruszinok otthon és a világban

Zsíros Miron: Bacsvanszko-szrimszki Rusznaci doma i u svece. 1745-1991.

[A bács-szerémi ruszinok otthon és a világban 1745-1991.]

I-II. Újvidék, 1997-1998. 493+511 old.

Zsíros Miron publicista, történész, demográfus három évtizede elhívatottan foglalkozik maroknyi népe – a bács-szerémi ruszinok múltjának feltárásával, bemutatásával. Bácskeresztur vagy Ruszki Keresztur községben született 1936-ban, itt járt elemi és középiskolába is. Zomborban tanítóképzőt végzett, majd közgazdasági és jogi tanulmányokat folytatott Újvidéken ill. Belgrádban. Tanítóskodás, majd rövid jogászi gyakorlat után 1966-ban az Újvidéki Rádió és Televízió Ruszin Szerkesztőségében talál magára, ahol 25 évet dolgozott rádiós riporterként, szerkesztőként. 1991-ben ment munkahelyéről nyugdíjba. Azóta Magyarországon, Múcsonyban él.

1970-től rendszeresen jelennek meg publicisztikai cikkei, tudományos tanulmányai, majd könyvei. Zsíros Miron munkássága kezdetén szűkebb bács-szerémi ruszin témákkal foglalkozott, látóköre, tudományos érdeklődése fokozatosan, szervesen bővült, s vizsgálódásai körébe bevonta a szlovákiai, kárpátaljai, magyarországi és tengerentúli ruszinokat. A ruszinlakta vagy a ruszinok északról – délre irányuló migrációja által érintett magyarországi településekről egy néprajzosok számára sem érdektelen szép kötete jelentetett meg: Zsiva Hornyica – Élő Felföld címmel. (Budapest, 1996.)

A bács-szerémi ruszinok történetének szintézisét adja a Pohljadi do presloszci – Visszapillantás a múltba című művében. (Újvidék, 1996). Nagyija pod cudzim nyebom – Remény más ég alatt című poémában (Miskolc, 1997) verses formában foglalva tárja az olvasó elé a ruszinok történetének kulcspontjait. Az epikus költemény hiteles művészi dokumentum, mely igaz és árnyalt képet nyújt a küzdelmes bácskai ruszin sorsról. A kötet hozzájárul ahhoz is, hogy az érdeklődő pontosabb képet nyerjen Közép-Európáról, a közép-európai népekről, s egyéni sorsokról.

A bács-szerémi ruszinok otthon és a világban c. kétkötetes műve ruszin enciklopédiának tekinthető. Jól mutatják ezt a könyv fontosabb fejezetcímei:

– A Felvidék és a ruszinok; Dél-Magyarország a ruszinok betelepülése idején; Keresztur és Kocura megtelepítése görög-katolikusokkal; A Kereszturi és kocurai összeírások: 1756, 1763, 1765-67, 1770 évekről; Úrbérrendezés a két bácskai ruszin faluban; A I. Józsefi népszámlálás bácskai adatai; A szekunder ruszin migráció: új ruszin települések keletkezése a Bácskában, a Szerémségben és Szlavóniában; Ruszinok a két világháborúban; A ruszin iskola ruszin nemzeti identitás letéteményese; Ruszin papok és tanítók; Bács-szerémi ruszinok európai és tengerentúli államokban; Hagyományápolás és népszokások a bács-szerémi ruszinok körében. Ez az utóbbi fejezetben a szerző a karácsony; a húsvét; a templombúcsú; a bács-szerémi lakodalom témaköreit tárgyalja részletesebben.

A kisszámú de nagy nép c. fejezetben Zsíros Miron mintegy összegzésképpen számbaveszi, leírja mivel büszkélkedhetnek ma a bács-szerémi ruszinok. A ruszinok körében zajló etnokulturális, demográfiai folyamatok szemléltetésére több családfát is közöl: így a Zsíros, Kovács, Szakács, Petrigala, Bindász, Koleszár családokét.

A kötet értékének tartom a gondos és elmélyült történeti - statisztikai és demográfiai elemzést, a görögkatolikus egyház népmegtartó szerepének részletezését, a délvidéki és felvidéki ruszinok kapcsolatainak bemutatását, s a sok hasznos táblázatot.

Zsíros Miron művét a szláv-magyar interetnikus kapcsolatokkal, kultúrával foglalkozó szakemberek forgathatják haszonnal.

Udvari István

Kupcsinszkij Oleh (szerk.): Volodimir Hnatyuk, Dokumenti i materiali.

[Dokumentomok és iratok] Lviv, 1998. 466 old.

Hnatyuk Volodimir (1871-1926) ukrán folklorista és néprajzos életrajzával, szakmai működésével, utóéletével stb. kapcsolatban több mint 500 dokumentum – bizonyítványok, levelek, visszaemlékezések stb. jelent meg Lembergben. A galíciai születésű, s iskolázottságú Hnatyuk már egyetemi diákévei alatt megfogalmazta a magyarországi ruszinok folklórkutatásának és ukrán nemzeti szellemben történő ébresztésének programját, melynek többek között része volt az ukrán könyvek és periodikák terjesztése a magyarországi ruszinok körében, magyarországi ruszin gyermekek galíciai iskoláztatása, galíciai ukrán együttesek szerepeltetése Magyarországon. A magyarországi ruszinok körében hatszor volt jelentősebb kutatóúton, melynek eredményeit a galíciai ukrán tudományos akadémia szerepét betöltő Sevcsenko Tudományos Társaság Közleményeiben Néprajzi gyűjteményekben és önálló kötetekben tette közzé. (A Sevcsenko Tudományos Társaság Tudományos Közleményei első húsz kötetéről ismertetést ld. Századok 43. évf. 1910. 241-249.) A Társaság egyébként 1899-ben elnökségi titkárrá, majd társasági tudományos titkárrá választotta, emellett betöltötte a Társaság Néprajzi Osztályának titkári, később elnöki tisztét is. Első jelentősebb magyarországi expedíciója a millénium évére esik, amikor is közel 150 mesét gyűjtött a kárpátaljai ruszinok körében. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy a magyarországi ruszinok ukrán nemzeti szellemű nevelésének céljával folyóiratot indít el. E terve ugyan nem valósult meg, de galíciai eszmetársaival 1896-ban Mi is Európában vagyunk címmel a magyar ezerév ünneplésének módja ellen tiltakozó írást jelentetett meg Lembergben.

A tudomány számára Hnatyuk fedezte fel a bács-szerémi ruszinokat, akiknek folklóranyagát négy testes kötetben adta közre.

A közelmúltban megjelent forráskiadványban, a magyar néprajztudomány által is számontartott felvidéki ruszinok (Vrábely Mihály, Zsatkovics Kálmán György, Zloczky Tivadar stb.) és bácskaiak (Bindász György, Nagy Demeter, Kosztelnik Gábor stb.) levelei mellett a kiváló Sztripszky Hiador négy, Asbóth Oszkár, Bonkáló Sándor egy-egy levelét is megtalálhatjuk. Rendkívül izgalmasak Vovk Fedor Hnatyukhoz írt levelei, melyekből kiderül, hogy a Párizsban és Sz.Pétervárott működő néprajztudós észrevehető hatással volt Hnatyuk gyűjtési módszereinek, tudósi habitusának formálódására (Vovk egy magyarországi vonatkozásokat is tartalmazó művének ismertetését magyarul ld. Néprajzi Értesítő XII. 1911. 77-78). Tomasivszkij Sztepan ukrán történész Hnatyukhoz írott levelében a Magyarországi Ruszinföld néprajzi térképe elkészítésének utolsó fázisáról számol be, s jelzi gondjai vannak a helynevek azonosításával (Tomasivszkij atlaszáról ismertetést ld. Néprajzi Értesítő. XI. 1910. 264-270).

A továbbiakban három levél tartalmát mutatom be röviden.

1. Asbóth Oszkár szlavista nyelvész levele V. Hnatyukhoz. Budapest, 1911. V. 9. 218-219 old.

Asbóth Oszkár megköszöni Verchratszkij Iván lemkókról szóló művének megküldését, s Hnatyuktól bácskai ruszinokra vonatkozó dolgozatait kéri elküldeni, mivel egy bácskeresztúri tanítványa e témából kíván doktorálni. (E tanítvány nem más, mint Munkácsy Mihály, akinek eről a témáról 1913-ban egy könyve is megjelent magyarul: Tót nyelvű rusznákok Bács- és Szerém megyében. Bp. 1913; Munkácsyról részletesebben ld. Adalékok egy szlavista-könyvtáros életrajzához. Magyar Könyvszemle. 103. évf. 1987. 1 sz., 53-57.) Asbóth felajánlja a címzettnek, hogy elküldi számára tanítványa, Bonkáló Sándor: A rahói kisorosz nyelvjárás hangtana c. művét, s az általa szerkesztett Nyelvtudomány c. folyóirat számát, benne Bonkáló könyvéről írott ismertetésével. Utal arra, hogy az MTA főtitkárával, Heinrich Gusztávval megbeszélt egy akadémiai könyvcserét Lemberg és Budapest között.

2. Sztripszky Hiador néprajzos és bibliográfus levele V. Hnatyukhoz. Kolozsvár, 1907. január 25., 158-160 old.

(Sztripszky Hiador a kolozsvári Ferenc József diákjaként az 1897/98-as tanév téli szemeszterét a lembergi egyetemen végezte el, ahol a galíciai ukrán és lengyel értelmiség sok tagjával megismerkedett, így Iván Franko íróval, költővel, V. Hnatyuk egyetemistával). Sztripszky Iván Franko elbeszéléseinek önálló kötetben való megjelentetését tervezte magyar tolmácsolásban; erotikus dalok másolatban való megküldését ajánlja fel Hnatyuknak. A politikáról írva Sztripszky kifejti, hogy nem ért egyet azoknak a köröknek a buta törekvésével, melyek Magyarországot egynyelvű országgá akarják tenni. Elpanaszolja, hogy őt is figyelmeztették, többek között Bátky Zsigmond, hogy lehetőleg magyarországi témákkal foglalkozzon, s kutatási eredményeit Magyarországon jelentesse meg. Egzisztenciális megfontolásokból Sztripszky nem csinált ügyet ebből, mert csupán napidíjas múzeumi alkalmazott, a kolozsvári egyetemen adott orosz lektori órákért is csak a jövő évben fizetnek honoráriumot. Megélni csak a felesége bátyától kapott alkalmi támogatás segítségével tudnak. Azért is, hogy nyugdíja biztosítva legyen, tanári állás elérésére törekszik. Tekintettel nehéz szociális helyzetére a Sevcsenko Tudományos Társaságnak küldött értékes kéziratokért, kéziratos könyvekért nem cserepéldányokat, hanem készpénzt kér. Az ungvári Nauka c. lapban hamarosan cikke jelenik meg, Magyarországi régi ruszin írásbeliség címmel, melynek egyes megállapításai talán majd nem tetszenek Hnatyuknak. Hamarosan küldi majd Bartha Miklós könyvét, aki hűen ábrázolta a ruszinok lakta táj szépségeit, s igazul mutatja be a ruszin nép nehéz szociális helyzetét.

3. Sztripszky Hiador levele V. Hnatyukhoz. Budapest, 1914. március 4., 272-273 old.

Sztripszky megköszöni Hnatyuknak, hogy az Tomasivszkij Sztepannal együtt a Sevcsenko Tudományos Társaság tagjává ajánlotta, melynek alapján őt a Társaság rendes tagjává választotta. Beszámol arról, hogy Budapesten nemzetiségi kérdésekkel is foglalkozó Országos Néptanulmányi Egyesület alakult, melynek egyik április ülésén ő tartott előadást a ruthén kérdésről, ahol kifejtette véleményét a máramaroszigeti ún. skizma-perről, a ruszin irodalmi nyelvekről, a ruszinok körében megfigyelhető nagy szociális és kulturális elmaradottság megszüntetésének lehetséges módjairól. (Erről az előadásról részletes beszámolót ld. Görögkatolikus Szemle. XV. évf. 19 sz. 1914. május 10. 1-2. old.) Hírt ad arról, hogy a Nemzetiségi Ismertető Könyvtár sorozatban napvilágot látott Szabó Oreszt: magyaroroszokról (ruszinokról) szóló könyve; s ő pedig a Világ valamint a Vasárnapi Újság c. budapesti lapokban Sevcsenko jelentőségéről írt cikket.

A kötetet tudománytörténészek, a magyar-ukrán néprajzi és nyelvi kapcsolatok, valamint a kárpátaljai ruszin néprajzkutatás története iránt érdeklődők forgathatják haszonnal.

Udvari István

Görög katolikusok Kárpátalján

A metaforikus Hármas kereszt alatt címet viselő, s a Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646-1997) alcímet nyert több mint 300 oldalas mű az Új Mandátum Kiadó gondozásában jelent meg Budapesten. A monográfia a kárpátaljai ruszinoknak nemcsak az egyháztörténetéről nyújt árnyalt összefoglalást, hanem felvillantja a hányatott sorsú nép politikai és társadalomtörténetének legfontosabb mozzanatait is. A kötetből kiderül, hogy a szomszédos régió múltja számos szállal kötődik megyénk történetéhez. Az egyházi-vallásos témánál maradva elég, ha arra utalunk, hogy a kárpátaljai és a szabolcs-szatmár-beregi római katolikusok egyaránt az egri püspökség (ill. 1804-től érsekség) juriszdikciója alatt álltak. 1912-ig a ruszin többségű munkácsi görög katolikus püspökség joghatósága alá tartoztott a magyar görög katolikusok többsége is.

Botlik József munkájának méltánylandó értéke, hogy a magyar-ruszin kapcsolatok bemutatásában azt keresi, ami összeköti a két népet. E történészi hozzáállás azért is értékelendő, mert a szovjet kutatók szándékosan elhallgatták, lebecsülték, vagy meghamisították a magyar-ruszin kapcsolatokat, kutatásaikban a fő hangsúlyt az orosz-ruszin és ukrán-ruszin kapcsolatok vizsgálatára helyezték. A szovjet éra hivatalos történelemszemléletének egyik eleme volt az a tétel, hogy Kárpátalja a Kijevi Oroszországhoz tartozott. Az aktuálpolitikai célok szolgálatába állított, cinikus pártfunkcionáriusok által irányított szovjet történelemhamisítás másik jellemzője volt annak hangoztatása, hogy a kárpátaljai megyék Magyarország gyarmati függvényét alkották, holott a laikusnak is nyilvánvaló, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig a kárpátaljai megyékben is ugyanazok a gazdasági, társadalomfejlődési tendenciák érvényesültek mint pl. Szabolcsban vagy Szatmárban, s ezt a hegyekben a zord természetföldrajzi tényezők árnyalták csupán. A szovjet történészek és a "tudományos ateizmus" kárpátaljai képviselői a görög katolikus egyház középkori módszerekkel történt kárpátaljai felszámolását is megalapozták és igazolták. Miről is van szó? Az elmúlt évszázadokban Kárpátalja lakosságának többségét kitevő ruszinok vallása a görög katolikus vallás volt. A XIX. század közepéig, szinte minden magyarországi néphez hasonlóan, az egyház volt az egyetlen olyan intézmény, ahol az anyanyelvi kultúra és nyelvhasználat meghatározó szerepet játszott. A görög katolikus egyházmegye – kulturális valamint potenciális politikai kerete is volt a ruszinoknak. Az egyház, az egyházi hagyományok nemcsak a művelődésre gyakoroltak nagy hatást, hanem az értelmiség politikai gondolkodására és a nemzeti mozdalomra is. Botlik József jól érzékelteti az olvasóval, hogy az elmúlt évszázadok során az egyház és a nép sorsa szétválaszthatatlanul összeforrt, az egyház felemelkedő szakasza a ruszinok felemelkedését is jelentette, a görög katolikus egyházat ért támadások pedig a ruszinság egészének tragédiáját jelezte. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kárpátaljai görög katolikus egyházat ért támadások, atrocitások tragédiát jelentettek a magyarságra nézve is.

A 16 nagyobb fejezetre tagolódó és bő bibliográfiát is tartalmazó szintézis a munkácsi püspökség eredetének és az egyházi unió kérdéseinek bemutatásával indul (9-42). Botlik József a püspökség eredetét érintő minden fontosabb véleményt felsorakoztat. Bizonyítékok híján elfogadhatatlannak minősíti azt a hipotézist, mely szerint az egyházmegye a Szent Cirill és Metód által Pannóniában alapított hét püspökség egyike lett volna. Az unió létrejöttében kiemelkedő szerepe volt a Szakolyban született Parthén Péter püspöknek, akinek emlékére egyházi és világi (önkormányzati) összefogással 1996-ban, az ungvári unió 350. évfordulóján szobrot avattak a szabolcsi faluban. A munkácsi püspökség kanonizálása 1771-ben történt meg. Mária Terézia bőkezű támogatásban részesítette a görögkatolikus klérust. Politikáját folytatta fia, II. József is. Mária Terézia uralkodásának utolsó éveiben a püspökség székhelye Ungvárra került, amikor a munkácsi püspökség megkapta a felosztott jezsuita rend ingatlanait. Ekkor a püspökség joghatósága már 13 vármegyére terjedt ki. Ezt időtől a hatalmas kiterjedésű egyházmegye népi-nyelvi viszonyai is ismeretesek már. Az egyházmegye híveinek többségét ruszinok alkották (64%), a román hívek aránya 21% volt, a hét vármegyében élő magyar anyanyelvű híveké pedig 6,5%. A korabeli viszonyok közepette, az egyházmegye igazgatása és pasztorálása nehézségbe ütközött. Ezzel függenek össze az egyházmegye területi változásai (51-58), melyeknek eredményeként megalakult az eperjesi püspökség (1816), és a Helytartótanács indítványozására 72 parókiát pedig a nagyváradi püspökséghez csatoltak (1823).

A görög katolikus ruszinok 1848-1849-ben című fejezet (59-65) jó összefoglalását adja a témának. Botlik adatai szerint összesen 82 felszentelt görögkatolikus pap és 51 kispap vetette le a reverendát és öltötte magára a honvédek mundérját. A kérdésről éppen Botlik József könyvével egyidőben részletező, személyekre lebontott alapos monográfia jelent meg Bendász István tollából: Az 1848–1849-es szabadságharc és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye. Ungvár, 1997.

A XIX. század második felét bemutatva a szerző felvázolja a ruszin nemzeti ébredés és a görög katolikus egyház viszonyát (66-86), a Szent Bazil Társulat történetét (87-113), s Firczák Gyula püspök (1836-1891-1912) tevékenységét a ruszin népért. Firczák Gyulát gazdag munkássága, tevékeny élete okán a szerző az egy évszázaddal korábban működött nagyhatású, építő püspökkel. Bacsinszky Andrással (1732-1772-1809) állítja párhuzamba. Firczák Gyula püspök nevéhez fűződik az ún. hegyvidéki akció, ami a ruszin népesség kormányzati úton történő megsegítését szolgálta. Egy-egy fejezet mutatja be a kivándorlást, annak vallási, szociális következményeit (135-182).

A munkácsi görögkatolikus egyházmegye megpróbáltatásai a csehszlovák állam megalakulásával kezdődtek, ugyanis az újonnan létrejött ország vezetői politikai megfontolásokból a pravoszlávokat (ortodoxokat) támogatták, hogy a korábbi, a Magyarországról örökölt kárpátaljai nyelvi, kulturális, politikai struktúrákat ezzel könnyebben szétzilálják.

Beszédesen szemléltetik ezt a Botlik által felsorakoztatott adatok: az 1930-as, a második csehszlovák népszámlálás idején a 360 000 fő görögkatolikus mellett 112 000 pravoszlávot írtak össze. Az utóbbiak száma 1910-ben 550 volt. (229 old.). Az ortodox egyház schematizmusa 1936-ból 140 000 hívet regisztrál. (247 old.) Ekkor azonban még senki sem sejtette, hogy milyen vészterhes idők következnek az egyházra. Kárpátalja szovjet megszállása után rendszeres támadások érik a görög katolikusok hívőket és papjaikat. A szovjet "bezpekások", az akkori KGB emberei meggyilkolják a munkácsi egyházmegye püspökét, Romzsa Teodort is. 1949-ben az egyházmegye a sztalinizmus áldozata lett, papjainak jelentős részét bebörtönözték, Szibériába száműzték.

A negyven évig illegalitásban működő egyház 1989 végén, 1990 elején legalizálódott. Megkezdődött a görög katolikusok rehabilitása, új egyházmegyei intézmények megszervezése, építése, az elvett egyházi ingatlanok visszaadása, mely utóbbi azonban még napjainkig sem zárult le megnyugtatóan. A megnyesett fa kizöldül? – teszi fel a kérdést Botlik József. Egyéni hangú, de szigorúan a tényekre épülő válaszában a szerző a mai kárpátaljai helyzet globális problémáira, súlyos ellentmondásaira is ráirányítja az olvasó figyelmét (274-313).

A szakszerű és tárgyszerű, ugyanakkor élvezetes, olvasmányos stílusban megírt mű gazdag forrásbázisra épül. Botlik József könyvét nemcsak a görög katolikusok történelme iránt érdeklődők forgathatják haszonnal, hanem a kárpátisztika és az interetnikus kapcsolatok művelői is.

Koi István

Botlik József: Hármas kereszt alatt. Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646-1997). Hatodik Síp Alapítvány Új Mandátum Kiadó.

Karel Beneš: Vasúti közlekedés Kárpátalján.

MÁV Rt. Bp. 1996. 186 old.

A néprajzos szakemberek érdeklődésére is számot tartó köteteket közel harminc térkép, nagyszámú fénykép, táblázat és egyéb illusztráció teszi teljesebbé.

Vélemény

Fedinecz Irén Csilla: Az iskolai oktatás története Kárpátalján a XX. század 40-60-as éveiben /Magyar tannyelvű iskolák anyagai alapján/

c.kandidátusi értekezéséről. Ungvár, 1995.

A szerző témaválasztását aktuálisnak tartom, mert a terület iskolaügyéről kevés levéltári kutatáson alapuló autentikus munka jelent meg. Az általa vizsgált időszakról pedig szintézis még nem készült. A szovjet érában született különböző feldolgozások pedig fekete-fehér színben láttatták a korszak iskolaügyét. A Horthy-korszakbéli magyar művelődéspolitikát azonos elbírálásban részesítették, mint az adminisztrációt, amely ténylegesen elmarasztalható volt. A korszak művelődéspolitikájának megítélésében e sorok írója teljes mértékben azonosul a magyar-ukrán irodalmi kapcsolatok kutatásának kitűnő szakértőjével, Radó Györggyel, aki a Világirodalmi Lexikon VII.(1982.582.old.) kötetében a következőképpen fogalmazott:

"A 2.világháború előestéjén Csehszlovákia felosztását követően sem tisztázódtak a nyelvi irányzatok, az újabb magyar uralom alatt azonban, jóllehet az igazgatást soviniszta szellem hatotta át, az irodalmi élet terén némi fejlődés volt tapasztalható. Zorja–Hajnal c.kétnyelvű folyóirat jelent meg s egy eljövendő fellendülés felé mutatott néhány író működése...."

Ezt támasztják alá Fedinec Irén dolgozatának adatai is.

"Nem idealizálni akarom a korabeli viszonyokat, de jelzem, hogy 1938-1944-ben a történelem során első ízben fordult elő, hogy a tanügyigazgatás nem csupán az oktatási intézmények területi hovatartozását, hanem tannyelvét is tekintetbe veszi. Ilyen sajátos helyzetben azonban csak a ruszinlakta vidék, a kárpátaljai tankerület volt. (22 old.)"

"A tárgyalt időszakban ily módon a népiskolai hálózat igazodott a lakosság nemzetiségi összetételéhez és felekezeti hovatartozásához, bár túlnyomó többségben állami fenntartású iskolák voltak "

Az értekezés forrásait levéltári okmányok, iskolai évkönyvek és értesítők, tanügyi dokumentumok és feldolgozások alkotják. Ismét hangsúlyozom a levéltári kutatások szerepét, hiszen az elmúlt időszakban a társadalomtudományok területén Kárpátalján kevés értékálló munka született, éppen azért mert szerzőik nem végeztek forráskritikát, le nem ellenőrzött féligazságok vándoroltak kiadványról, kiadványra, rontva végső soron az adott szerző hitelét, az ungvári tudományos iskola hírnevét.

Fedinec Irénnél örömmel olvasom pl., hogy "az 1944 utáni időszak feldolgozását elsősorban a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár okmányaira alapoztuk, elsősorban a területi közoktatási osztály P-165-ös fondjára. A vázolt időszak minden iratanyagát felemeltük, az információkat az Ukrán Közoktatási Minisztérium rendeleteinek havonta megjelenő hivatalos gyűjteménye segített pontosítani, illetve lehetővé vált a két forrás kölcsönös ellenőrzése."(10 old.)

Jelzem, szerencsém volt elolvasni Fedinec Csilla dolgozatát az egy esztendeje Ungvárott szervezett házi védés előtt is. A mostani dolgozatban jelentős módosulásokat látok, a házi vitához készült változathoz képest. ĺgy pl. időben szűkítette a témát, ami ebben az esetben csak részben előny, hiszen Kárpátalja iskolaügye újabbkori történetének feltárásában megkerülhetetlen a csehszlovákiai időszak hatásának problematikája. Gondoljunk csak arra, hogy az 1940. utáni magyar közoktatás fejlődésére, alakulására észrevehető hatással volt a visszakerült területek iskoláinak közel 20 éves, különböző fejlődése... Csak az 1940-es Hóman-törvény megszületésére elég gondolnunk. Korábbi változatához képest azzal is javult Fedinec Irén dolgozata, hogy a Kárpátalja magyar iskoláinak helyzetéről megrajzolt képet jobban beágyazta a nem magyar iskolák adataiba. A bevezetés rendkívüli gondosságot (átgondoltságot) "elmélyedést mutat. – A disszertáns jelzi a kutatási feladatokat, melyek konkrétak és reálisak, a kutatás módszereinél lényegében megnevezi a használt forráscsoportokat. A források fellelhetőségének sajátosságain, problémáin túl érzékelteti forráskritikai eljárásának (forráskeresésének) jellemzőjét is. Komoly és mértéktartó, de határozott véleményt mond a térség közoktatásügyet "feldolgozó", illetve tágabb kulturális (nemzetiségi) kérdéseket bemutató, tudományos igényű, de mégis legtöbbször ideológiai – napi politikai érdekeket figyelembevévő (kiszolgáló!) feldolgozásokról.

Amilyen örömmel olvastam a bevezetőt úgy elkedvetlenített az összefoglalás. Mert olyan kérdésekről is szól benne, amit nem bizonyít a dolgozatban (pl. az anyanyelvi illetve nyelvi tanítási tartalmakontúli szférája ill. más tananyagok, tantárgyak). Itt lehetne gondolatilag jobban tagolt [Pl. visszautalva a bevezetőben jelzett kutatási feladatokra!]

Az I–III. fejezetben bemutatott "3 korszak" esetében elsődlegesen a régió iskoláinak tanügyigazgatásában, az iskolák ill. az iskolaszerkezet változásaiban, az iskolák irányításában, tanulói ill. pedagógusi számok változásaiban követi nyomon a régió közoktatásának (utalva a pedagógusképzésben a felsőoktatásra is) alakulását. A statisztikai adatokat – azok tömegét – nehéz átlátni. Talán az adatok oszlopdiagrammos ábrázolásával; térképekkel – tehát vizuális megjelenítéssel – könnyíthette volna a megértést, segíthette volna az olvasót...

Az iskolai nevelés-oktatás tartalmi sajátosságainál, az iskolák belső életének bemutatásánál a magyar tannyelvű iskolákra és azon belül is az anyanyelvi oktatás jellemzőire fókuszol. Az iskolai művelődés (nevelés) szervezeti kereteit rögzíti. A pontos forrás-megjelölés lehetőségét ad arra hogy résztanulmányok sokasága szülessen az elkövetkezőkben Kárpátalja iskolaügyének történetéről, benne a magyarság iskolai művelődésének sajátosságairól. Ez a sajátosság – a tudományos kérdések sokaságának inplikációja – a dolgozat legnagyobb érdeme!

A terület oktatásügyét a szerző történelmi összefüggésekbe ágyazva vizsgálja. A dolgozat történeti jellegű részfejezetei tömören, ugyanakkor szakszerűen helyezik tágabb kontextusba a szerző által választott témát.

A műből adekvát kép rajzolódik ki a kárpátaljai elemi és középiskolák számáról, tanulói létszámáról, a pedagógusok összetételéről és képzéséről, a kárpátaljai magyar iskolákban használatos óra- és tantervekről, valamint a tankönyvekről. A tankönyveket illetően némi hiányérzetet kelt az olvasóban, hogy csak a magyar irodalom tankönyveket mutatja be módszeresen. Ezt az eljárást némileg magyarázza, hogy a nemzeti, nemzetiségi azonosságtudattal talán e tantárgy ill. könyvek állnak a legszorosabb összefüggésben.

Fedinec Csilla eredményei dokumentáltak, meggyőzőek. Egy szép, jól megszerkesztett, tartalmilag gazdag munkát olvashatunk, melynek alapján a kandidátusi fokozat odaítélését javaslom.

Udvari István

dr.habil.tszv. főiskolai tanár

Nyíregyháza, 1996 február 16

A bács-szerémi ruszinok otthon és a világban

Zsíros Miron: Bacsvanszko-szrimszki Rusznaci doma i u svece. 1745-1991.

[A bács-szerémi ruszinok otthon és a világban 1745-1991.]

I-II. Újvidék, 1997-1998. 493+511 old.

A bács-szerémi ruszinok otthon és a világban c. kétkötetes műve ruszin enciklopédiának tekinthető. Jól mutatják ezt a könyv fontosabb fejezetcímei:

Zsíros Miron művét a szláv-magyar interetnikus kapcsolatokkal, kultúrával foglalkozó szakemberek forgathatják haszonnal.

Udvari István

Kupcsinszkij Oleh (szerk.): Volodimir Hnatyuk, Dokumenti i materiali.

[Dokumentomok és iratok] Lviv, 1998. 466 old.

A tudomány számára Hnatyuk fedezte fel a bács-szerémi ruszinokat, akiknek folklóranyagát négy testes kötetben adta közre.

A továbbiakban három levél tartalmát mutatom be röviden.

1. Asbóth Oszkár szlavista nyelvész levele V. Hnatyukhoz. Budapest, 1911. V. 9. 218-219 old.

2. Sztripszky Hiador néprajzos és bibliográfus levele V. Hnatyukhoz. Kolozsvár, 1907. január 25., 158-160 old.

3. Sztripszky Hiador levele V. Hnatyukhoz. Budapest, 1914. március 4., 272-273 old.

A kötetet tudománytörténészek, a magyar-ukrán néprajzi és nyelvi kapcsolatok, valamint a kárpátaljai ruszin néprajzkutatás története iránt érdeklődők forgathatják haszonnal.

Udvari István

Fedinecz Csilla: Fejezetek a kárpátaljai magyar közoktatás történetéből. 1938–1991). Officina Hungarica VIII. Budapest,1999. 160 pp.

A szerző témaválasztását aktuálisnak tartom, mert a terület iskolaügyéről kevés levéltári kutatáson alapuló autentikus munka jelent meg. Az általa vizsgált időszakról pedig szintézis még nem készült. A szovjet érában született különböző feldolgozások csak fekete-fehér színben láttatták a korszak iskolaügyét. A Horthy-korszakbéli magyar művelődéspolitikát azonos elbírálásban részesítették, mint az adminisztrációt, amely számos esetben ténylegesen elmarasztalható volt. A korszak művelődéspolitikájának megítélésében e sorok írója alapjában véve azonosul a magyar–ukrán irodalmi kapcsolatok kutatásának kitűnő szakértőjével, Radó Györggyel, aki a Világirodalmi Lexikon VII.(1982.582.old.) kötetében megfogalmazta, hogy a Horthy-korszakban a visszacsatolt Kárpátalján a művelődési életben fellendülés volt tapasztalható, s nemcsak a magyarok körében, hanem a ruszinok irodalmi életében is.

Ezt támasztják alá Fedinec Csilla dolgozatának adatai is.

1938-1944-ben a történelem során első ízben fordult elő, hogy a tanügyigazgatás nem csupán az oktatási intézmények területi hovatartozását, hanem tannyelvét is tekintetbe veszi. Ilyen sajátos helyzetben azonban csak a ruszinlakta vidék, a kárpátaljai tankerület volt. (19 old.)". "A tárgyalt időszakban ily módon a népiskolai hálózat igazodott a lakosság nemzetiségi összetételéhez és felekezeti hovatartozásához, bár túlnyomó többségben állami fenntartású iskolák voltak ".

Az első bécsi döntést követően, 1938 novemberében a terület iskoláinak a magyar oktatási rendszerbe való beilleszkedése külön feladatot jelentett az oktatásügy irányítóinak. Ugyanakkor a ruszinlakta vidékeket a vármegyerendszertől elkülönülő közigazgatási terület, az Ungvár székhelyű Kárpátaljai Kormányzóság egyesítette. Teleki Pál miniszterelnök már 1939 márciusában tanácskozást hívott össze a ruszin autonómia ügyében, az irányítása alatt kidolgozott törvénytervezetet azonban a háborús események miatt nem hagyták jóvá.

Fedinec Csilla kötete a következő főbb fejezetekre tagolódik: Bevezetés (7–12 old); A régió oktatásügye a második világháború éveiben. (13–40. old.); Átmenet a magyar oktatási rendszerről a szovjet oktatási rendszerre (1944–1945) (41–54 old.); A magyar tannyelvű iskolahálózat Kárpátalján 1945 után (55–105); A magyar tannyelvű iskolahálózat fejlődésének további irányai (1967–1991) (106–119).

Fedinec Csilla értekezésének forrásait levéltári okmányok, iskolai évkönyvek és értesítők, tanügyi dokumentumok és feldolgozások alkotják. Ismét hangsúlyozom a levéltári kutatások szerepét, hiszen az elmúlt időszakban a társadalomtudományok területén Kárpátalján kevés értékálló munka született, éppen azért, mert szerzőik nem végeztek forráskritikát, le nem ellenőrzött féligazságok vándoroltak kiadványról, kiadványra, rontva végső soron az adott szerző hitelét, az ungvári tudományos iskola hírnevét.

Fedinec Csillánál örömmel olvashatjuk pl., hogy "az 1944 utáni időszak feldolgozását elsősorban a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár okmányaira alapoztuk, elsősorban a területi közoktatási osztály P-165-ös fondjára. A vázolt időszak minden iratanyagába beletekintettünk. A kapott információkat az Ukrán Közoktatási Minisztérium rendeleteinek havonta megjelenő hivatalos gyűjteménye segített pontosítani, illetve lehetővé vált a két forrás kölcsönös ellenőrzése."(11 old.)

A szerző kitűnő fejezetet szentelt a régió földrajzi-politikai behatárolásának (közigazgatás, tanügyigazgatás, előzmények). Kárpátalja iskolaügye újabbkori történetének feltárásában megkerülhetetlen a csehszlovák időszak hatásának problematikája. Gondoljunk csak arra, hogy az 1940. utáni magyar közoktatás fejlődésére, alakulására észrevehető hatással volt a visszakerült területek iskoláinak közel 20 éves, különböző fejlődése... Csak az 1940-es Hóman-törvény megszületésére elég gondolnunk. Fedinec Csilla a Kárpátalja magyar iskoláinak helyzetéről megrajzolt képet jobban beágyazza a nem magyar iskolák adataiba is . A monográfus rendkívüli gondosságot "elmélyedést mutat. – Jelzi a kutatási feladatokat, melyek konkrétak és reálisak, a kutatás módszereinél pontosan megnevezi a használt forráscsoportokat. A források fellelhetőségének sajátosságain, problémáin túl érzékelteti forráskritikai eljárásának (forráskeresésének) jellemzőjét is. Komoly és mértéktartó, de határozott véleményt mond a térség közoktatásügyét "feldolgozó", illetve a tágabb kulturális (nemzetiségi) kérdéseket bemutató, tudományos igényű, de mégis legtöbbször ideológiai – napi politikai érdekeket figyelembevevő (kiszolgáló!) feldolgozásokról.

Fedinec a régió iskoláinak tanügyigazgatásában, az iskolák, ill. az iskolaszerkezet változásaiban, az iskolák irányításában, tanulói, ill. pedagógusi számok változásaiban követi nyomon a régió közoktatásának alakulását utalva a pedagógusképzésben a felsőoktatásra is. A statisztikai adatokat – azok tömegét – elég nehéz átlátni. Talán az adatok oszlopdiagrammos ábrázolásával; térképekkel – tehát vizuális megjelenítéssel – a szerző könnyíthette volna a megértést, segíthette volna az olvasót...

Az iskolai nevelés-oktatás tartalmi sajátosságainál, az iskolák belső életének bemutatásánál a magyar tannyelvű iskolákra és azon belül is az anyanyelvi oktatás jellemzőire fókuszol. Az iskolai művelődés (nevelés) szervezeti kereteit rögzíti. A pontos forrás-megjelölés lehetőségét ad arra, hogy résztanulmányok sokasága szülessen az elkövetkezőkben Kárpátalja iskolaügyének történetéről, benne a magyarság iskolai művelődésének sajátosságairól. Ez a sajátosság – a tudományos kérdések sokaságának implikációja – a könyv legnagyobb érdeme!

A műből adekvát kép rajzolódik ki a kárpátaljai elemi és középiskolák számáról, tanulói létszámáról, a pedagógusok összetételéről és képzéséről, a kárpátaljai magyar iskolákban használatos óra- és tantervekről, valamint a tankönyvekről. A tankönyveket illetően némi hiányérzetet kelt az olvasóban, hogy csak a magyar irodalom tankönyveket mutatja be módszeresen. Ezt az eljárást némileg magyarázza, hogy a nemzeti, nemzetiségi azonosságtudattal talán e tantárgy, ill. könyvek állnak a legszorosabb összefüggésben.

A kötetet kitűnő magyar nyelvű összegzés és viszonylag részletes német valamint angol nyelvű rezümé zárja.

Fedinec Csilla eredményei dokumentáltak, meggyőzőek. Egy szép, jól megszerkesztett, tartalmilag gazdag munkát olvashatunk, melyet a szomszédság okán megyénk pedagógusai, iskolatörténészei is haszonnal forgathatnak.

Udvari István, az MTA doktora

egyetemi tanár

Švorc, Peter: Krajinská hranica medzi Slovenskom a Podkarpatskou Rusou (1919–1939). Prešov, 2003. [Švorc, Peter: Szlovákia és Kárpátalja tartományi határa a két világháború között (1919–1939). Eperjes, 2003.]

A határ kettős tendenciát kifejező jelenség, egyrészről összekapcsolja a belül lévőket, másrészt elválasztja, azokat a rajta kívül élőktől. A Magyar Királyságban élt ruszinok és szlovákok között nem létezett semmilyen határ. Más helyzet állt elő Csehszlovákia megalakulásával, amikor elsősorban külső tényezőknek következtében a szlovák és ruszin területek a magyar államtól elszakadtak. A két világháború között a Csehszlovák Köztársaságban a történeti Magyarország ruszin etnikumú területei közigazgatásilag két részre oszlottak: egy részén megalakult Podkarpatszka Rusz ~Ruszinszko~Kárpátalja, más részét – Ung megyének az Ung folyótól nyugatra eső területeit, Zemplén, Sáros és Szepes vármegyék északi részeit Szlovákiához csatolták. Így mintegy 100–120 ezer görögkatolikus ruszin került Kárpátalja határain kívülre. A saint-germaini szerződéssel az újjonnan alakult Csehszlovákia kötelezte magát, hogy a Kárpátoktól délre lakó rutének (ruszinok) területét a szövetséges és társult főhatalmak által megállapított határok között a Csehszlovák Államon belül autonóm egység alakjában fogja megszervezni. Látjuk, a Párizs környéki békekötések a ruszin területeket egy mesterséges államalakulathoz kényszerítették, melyről a XX. században a történelem kétszer is ítélkezett, mely államalakulatnak sem történeti, se népességi, sem gazdasági vonatkozásban nem voltak történelmi, természetes alapjai. Ez vezetett széteséséhez is. Kárpátaljának a cseh uralom nem hozta meg az oly annyira kívánt autonómiát, Prága a területet centralisztikus rendszerrel, a helyi értékek lerombolásával, számos esetben deklaráltan monarchia és magyar ellenes szellemben kormányozta. Tehette, hiszen a sain-germaini szerződés a csehszlovák diplomácia nagy győzelme volt: Kárpátalját nagyobb erőfeszítés nélkül, csupán ígéretek útján szerezte meg, biztosítva magának a királyi Romániával való szomszédságot. Kárpátalja első kormányának, az Amerikából hazatért Zsatkovics Gergelynek lemondása is összefügött a ruszin-szlovák határ megoldatlanságával.

Csehszlovákia fennállása során a ruszin-szlovák határ nem került véglegesítésre. A nagyhatalmak sem foglalkoztak a szlovák-ruszin határ kérdésével A cseh kormányzat pedig egy ideiglenesnek nevezett demarkációs vonalat húzott meg Szlovákia és Kárpátalja között, mely Csap–Ungvár és Uzsok vonalban húzódott, Ungvártól kissé nyugatra az Ung folyása mentén. Ezt a demarkációs vonalat azonban két évtizeden át sem a cseh kormányzat, sem a ruszin, sem a szlovák politikai közök nem tekintették véglegesnek. 1920-ban Benes elnöklete alatt egy külön bizottság foglalkozott ugyan a tartományi határ kérdésével s jelentős zempléni, sárosi, szepességi területekről elismerték és rögzítették ruszin jellegét, a vitás kérdéseket azonban nem oldották meg. A két világháború között a kárpátaljai politikai pártok egyik legfőbb követelése a ruszin-szlovák határ nyugatabbra való helyezése volt, amit a szlovákok élesen elutasítottak. A szlovák politikai körök minden eszközt megragadtak, hogy a kárpátaljai és szlovákiai ruszinok kapcsolatait izolálják. A ruszin területek egyesítését követő ruszin politikai pártok tevékenységét pedig a központi, prágai politikai pártoknak igyekeztek alárendelni, így is semlegesítve a területi kérdésben elfoglalt egyetértéküket. [Erről ld. Botlik József: Kárpátlalja igazgatás—és nemzetiségtörténete.Magyarok,ruszinok,csehek és ukránok. 1918–1945. Dimensiones Culturales et Urbariales Regni Hungariae 7. Nyíregyháza, 2004.]

A cseh és szlovák politikai erők,közöttük Benes külügyminiszter is a szlovák-ruszin határt igyekeznek minél keletebbre tolni, számos alkalommal kifejezve, hogy Kárpátalja Csehszlovákiához való tartozása ideiglenes, az vagy Oroszországhoz kerül, vagy visszatér Magyarországhoz.

A Szlovákiába szorult ruszinok lélekszáma évről-évre csökkent. A szlovákok száma jelentősen nőtt viszont azáltal, hogy a szepességi, sárosi, zempléni ruszinok körében nyelv-, majd identitásváltás történt. Már a Magyar Királyságban elkezdődő nyelvcsere jelentős részben önkéntes volt, mert a nyugatabbra élő szlovákok és nyelvük presztizse magasabb volt, mint a ruszinoké. A szlovák hatóságok és iskolaügyi szervek tudatos szlovakizálást végeztek a ruszin falvakban. Ez egyebek mellett megmutatkozott abban is, hogy azokban a görög katolikus iskolákban melyekben a tanítás nyelve az I. világháborúig magyar volt, az állomfordulatot követően szlovákul tanítottak.

Švorc könyve következetes, olykor elfogult csehszlovák és szlovák pozícióból tárgyalja a ruszin-szlovák határkérdés alakulását. Áttekinti milyen elképzelései voltak a szlovákoknak a saját maguk által lakott területek határairól; hogyan tekintett a szlovák és ruszin elit az eperjesi egyházmegyében élő görög katolikusok nemzeti hovatartozására; milyen szerepet játszottak az amerikai ruszinok a ruszin területek Csehszlovákiához való csatolásában; ír az USÁ-ban létrejött Szlovák Ligának a határkérdésben elfoglalt álláspontjáról;stb.

A szerző fejtegetéseit azzal zárja, hogy 1939 március 14-én megalakult a szlovák állam és a következő napon Volosin Ágoston deklarálta a senki által el nem ismert Kárpát-Ukrajna függetlenségét, melyet a magyarok felszámoltak. A tartományi határ egy-két napra úgymond országhatár lett, melynek megvan a maga keserű története,--- írja az eperjesi szerző.

Mára az egyházi-vallási tekintetben megosztottá vált szlovákiai ruszinság lélekszáma jelentősen lecsökkent, iskoláit teljesen elveszítette. Ebben szerepe volt a II. világháború után az erőszakolt ukrainizásálnak, a görögkatolikus egyház szovjet mintára történő likvidálásának. [Erről ld. Udvari István: Ruszinok a XVIII. században. Történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok. Nyíregyháza, 1992. 20-23.] A görög katolikus egyház szinte teljesen elszlovákosodott, az eperjesi egyházmegye püspöke szlovák nemzetiségű. A rendszerváltást követően az igen vékonyra zsugorodott ruszin értelmiségi réteg heroikus küzdelmet folytatott a ruszin művelődési élet feltámasztására, a ruszin iskoláztatás helyreállítására. A kitekintés kedvéért idézzünk fel néhány statisztikai adatot: Vaszil Latta ruszin- ukrán nyelvész az 50-es évek végén ,a 60-as évek elején nyelvatlaszához összeállított kérdéseit 267 ruszinok lakta településen kérdezte ki.( Erről ld. Udvari István: Tallózások ukrán, ruszin, és szlovák könyvek körében. Nyíregyháza,1995.143-153. Ld még ugyanott 77-82;143-148). A 2001-es szlovákiai népszámlálás szerint a ruszinok száma:24 000; az ukránoké pedig:9 000.A magukat ruszin anyanyelvűnek vallók száma: 54 000. Egyházi források ugyanekkor a görög katolikus hívek lélekszámát 200 000 főben, a pravoszlávokét pedig 38 000 főben határozták meg.

A Szlovákiában mára megmaradt ruszinokat az vigasztalhatja, hogy kárpátaljai testvéreiktől eltérően bekerültek az Európai Unióba, ahol kisebbségvédelmi küzdelmüket kedvezőbb kontextusban folytathatják.

Udvari István